Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Nyelvlepedéked elárulja, mi zajlik a szervezetedben!

A kínai orvoslás fontos részét képezi az úgynevezett nyelvdiagnosztika, hiszen a nyelv mindig tükrözi a szervezet pillanatnyi állapotát. A nyelvvizsgálat akár a diagnózis 70 százalékát is kiadhatja!

A nyelv színe és alakja mellett még a nyelvlepedék megvizsgálására is figyelmet fordítanak a kínai orvoslás szakemberei. Itt az ideje hát, hogy mi is megvizsgáljuk, mi van nyelvünkön!

Miről ad információt a lepedék?

A kínai gyógyászat szerint elsősorban a gyomor és a lép funkcionális állapotáról, így tehát elsősorban az emésztőrendszer tükreként szolgál.

Fontos tudni, hogy a normális nyelven is lennie kell vékony, fehér és nedves lepedéknek. Valamivel vastagabb kell, hogy legyen a nyelv közepén, és a legvastagabb a nyelv gyökénél. Ha azonban azt tapasztaljuk, hogy a lepedék hámlik, illetve sima, úgynevezett tükörnyelvünk van, az mindig arra utal, hogy a szervezetünk immunrendszere lemerülőben van.

Szintén figyelmeztető jel, ha nyelvünk repedezett, fekete száraz. Ez már a teljes energia kimerülést jelezheti.

Súlyos keringési elégtelenségre utal, ha lepedékmentes nyelvünk kék színű.

Előfordulhat azonban, hogy nyelvünk vastagon lepedékes, ez többnyire valaminek a túlsúlyára utal.  Ha a vastag lepedék sárga színű: ez arra figyelmeztet szervezetünk, hogy a gyomorban és a belekben étel felhalmozódás alakult ki; míg a vastag, de fehér lepedék gyomorrontás jele lehet.

Ha azt tapasztaljuk, hogy úszó-mozgó lepedék jelent meg a nyelvünkön, akkor a lép)hasnyálmirigy) és a gyomor gyenge energiájára gyanakodhatunk.

A kíni orvoslás egyébként nem tekinti méreganyagnak a lepedéket, így egyes természetgyógyászok által javasolt nyelvkaparást sem szorgalmazza!

KV


Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel

Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel 

A férfiak számára fontos, hogy az intim helyzetekben magabiztosak legyenek, de előfordulhatnak olyan pillanatok, amikor szükségük lehet egy kis támogatásra.
A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN

A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN 

Az elmúlt években alapjaiban változott meg mindaz, amit az anti-agingről gondolunk.
A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül?

A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül? 

A hajhullás számos nő számára jelent kellemetlen és zavaró problémát.
Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen?

Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen? 

Gondoltál-e már arra, mennyi törődést igényelnek az ízületeink?
Egészség és harmónia a mindennapokban

Egészség és harmónia a mindennapokban 

Sokan keresnek valami olyasmit, ami segít harmonikusabbá tenni a mindennapjaikat.
Mi az a botox és miért nem kell tőle félni?

Mi az a botox és miért nem kell tőle félni? 

Ha valaki először gondolkodik botoxkezelésen, általában nem a szúrásoktól fél, inkább attól, hogy mi lesz utána.
A chasen-készítés művészete Japánban

A chasen-készítés művészete Japánban 

Ma különleges élményben lesz része.
Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója

Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója 

Az egészség megőrzése ma már nem arról szól csupán, hogy mit eszel vagy mennyit mozogsz.
Élvezd a különleges szaunaélményeket

Élvezd a különleges szaunaélményeket 

Napjainkban egyre többen választják a szaunázást relaxációs tevékenységként, hiszen nemcsak a test, hanem a lélek is feltöltődhet általa.
Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában

Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában 

Az otthonok és munkahelyek kialakítása folyamatosan változik a felmerülő új igények hatására.