Életforma.hu

ÉLET-MÓD

"Ólomból vannak a lábaid? Íme néhány gyógyító recept!"

Számos oka lehet, ha úgy érezzük lábaink "ólomból vannak". Életkortól függetlenül jelentkezhet a probléma, s nemcsak annál, akinek már kidudorodnak a visszerek a lábán.

Sőt éppen azért, hogy megelőzzük a keringési problémákból adódó visszér tágulatokat, íme néhány recept, tipp elnehezült lábaink otthoni frissítésére, a keringés javítására.

1.) Kevesen gondolnak rá, hogy a lábak keringési zavarai is összefüggésben vannak a kevés folyadék bevitellel. Lehet, az sem elég, ha elfogyasztjuk a napi 1,5 - 2 litert. Ha az "ólmos fáradtság" így is jelentkezik lábainkban, készítsünk gyógyitalt: gyűjtsünk, szerezzünk be vörös szőlő leveleit és olajfa leveleket, szárítsuk meg, majd törjük össze, és papír zacskóban tároljuk száraz hűvös helyen. Ezekből készítsük a gyógyitalt úgy, hogy 1 liter forrásban lévő vízbe 1-1 evőkanálnyit dobunk mindkét szárított levélből, és kb. 10 percig forraljuk. Hagyjuk kihűlni, szűrjük le, majd a nap folyamán fogyasszuk el az 1 liternyi gyógyitalt.

Ha nincs módunk leveleket begyűjteni, akkor is van megoldás. A fitotékákban kapható vörös szőlőlevél balzsam, amivel masszírozhatjuk lábunkat és olajfa levél kivonat, melyből 1-1 kapszulát kapjunk be naponta.

2.) Készítsünk gyógynövényekből masszázs olajat.

20 cl mogyoró, vagy napraforgó olajba tegyünk 4-5 csepp levendula, ciprus, rozmaring, citromfű és kakukkfű kivonatot, keverjük jól össze, és ezzel masszírozzuk fáradt lábainkat.

3.) A mandulaolaj nem csupán a salátákra nagyon finom, hanem a bőr hajszálerein keresztül felszívódva kitűnő a bőr rugalmasságának megőrzésére és a vérkeringés javítására is. Használjuk rendszeresen - akár mindennap - fürdés, zuhanyozás után, vagy használjunk olyan testápolót, ami mandulaolajat tartalmaz.

 S ne feledjük az alapszabályt: a lábakat mindig alulról felfelé masszírozzuk!

Bármelyik kúrát is választjuk, gyorsan érezhetjük a javulást lábainkban!


Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó

Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó 

Az Absolute Live márka egy kreatin+glutamin, egy kollagén+hyaluron és egy frissítő izotóniás itallal dobott piacra – melyek különböző élethelyzetekre kínál praktikus megoldást.
A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak

A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak 

Az óvodás korosztály életében a játék fontos szerepet játszik.
Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.