Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Ön túlsúlyos vagy elhízott? Derítse ki!

A római Tor Vergata Egyetem kutatói szerint azok a nők, akik ugyan nem túlsúlyosak, de testtömegük jelentős mennyisége zsír, egészségkárosító hatásnak vannak kitéve.

A kutatók 60, 20 és 35 év közötti Rómában élő nőt vontak be vizsgálatukba. 20 nő túlsúlyosnak minősült a testtömeg indexe alapján. Másik 20 nő ugyan nem volt túlsúlyos, de egy speciális röntgenfelvétel segítségével megállapították, hogy testének több mint 30 százaléka zsírszövetből áll (a kutatók ezt a csoportot "normál testtömegű elhízottaknak" nevezték). A harmadik csoport 20 tagjának testtömeg indexe és testzsíraránya is normális (30 százalék alatti) volt. A résztvevők egyike sem dohányzott, nem fogyasztott túlzott mennyiségű alkoholt, nem szedett fogamzásgátló tablettát és nem volt magas a vérnyomása.

A szakemberek a résztvevők vérmintáit elemezve kimutatták, hogy az elhízottak vérében volt a legmagasabb az LDL (rossz) koleszterin, a trigliceridek (a vérzsírok egy fajtája) valamint a szervezet gyulladásos állapotára utaló anyagok koncentrációja. (Ezek az anyagok több betegség, például ízületi gyulladás vagy szívbetegség során szaporodhatnak fel). A gyulladásos anyagok koncentrációja a normális testtömegű elhízott csoportban magasabb volt, mint a harmadik csoportban, azaz ezek a nők egyfajta 'gyulladás-előtti állapotban' voltak.

"A gyulladásra utaló anyagok származhatnak a zsírszövetből is" - mondta Dr. Antonio De Lorenzo, a kutatás vezetője. A kutatók ezt az elképzelést azonban vizsgálatokkal nem támasztották alá. A vizsgálat csak rövid ideig figyelte meg a nőket, így nem tudni, hogy későbbi éltük során okozott-e valamiféle problémát a nagyobb zsírszövet, és arra sem derült fény a kutatásból, hogy ez a többletzsír genetikai vagy táplálkozási - környezeti okok miatt halmozódott fel. Mindennek ellenére fontos megfigyelés, hogy annak ellenére is lehet valakiben túl sok a zsírszövet mennyisége, hogy a mérleg ezt nem mutatja.

Az eredményeket bemutató tanulmány az American Journal of Clinical Nutrition's c. szaklap januári számában jelent meg.

A lapunkban megjelent egészségügyi cikkek tájékoztató jellegűek, azok nem helyettesítik a szakorvossal való konzultációt.

Forrás: www.medipress.hu


Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel

Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel 

A férfiak számára fontos, hogy az intim helyzetekben magabiztosak legyenek, de előfordulhatnak olyan pillanatok, amikor szükségük lehet egy kis támogatásra.
A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN

A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN 

Az elmúlt években alapjaiban változott meg mindaz, amit az anti-agingről gondolunk.
A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül?

A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül? 

A hajhullás számos nő számára jelent kellemetlen és zavaró problémát.
Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen?

Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen? 

Gondoltál-e már arra, mennyi törődést igényelnek az ízületeink?
Egészség és harmónia a mindennapokban

Egészség és harmónia a mindennapokban 

Sokan keresnek valami olyasmit, ami segít harmonikusabbá tenni a mindennapjaikat.
Mi az a botox és miért nem kell tőle félni?

Mi az a botox és miért nem kell tőle félni? 

Ha valaki először gondolkodik botoxkezelésen, általában nem a szúrásoktól fél, inkább attól, hogy mi lesz utána.
A chasen-készítés művészete Japánban

A chasen-készítés művészete Japánban 

Ma különleges élményben lesz része.
Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója

Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója 

Az egészség megőrzése ma már nem arról szól csupán, hogy mit eszel vagy mennyit mozogsz.
Élvezd a különleges szaunaélményeket

Élvezd a különleges szaunaélményeket 

Napjainkban egyre többen választják a szaunázást relaxációs tevékenységként, hiszen nemcsak a test, hanem a lélek is feltöltődhet általa.
Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában

Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában 

Az otthonok és munkahelyek kialakítása folyamatosan változik a felmerülő új igények hatására.