Akár évekig is fennállhat
Jellemzően a fiatal-, és felnőtt korúak betegsége a közönséges szemölcs (verruca), amely tulajdonképpen egy vírusfertőzés. Jellemzően kisebb gyermekeknél jelentkezik az uszodaszemölcsnek nevezett probléma, felnőtteknél viszont nem ritka a nemi úton terjedő szemölcs felbukkanása. Mivel a kezelések szerteágazóak lehetnek, minden esetben ajánlatos bőrgyógyászhoz fordulni, ha szeretnénk eltüntetni a növedékeket.
Fontos, hogy a szemölcsöket megkülönböztessük az anyajegyektől, hiszen előbbiek fertőzés útján kerülnek a bőrre és néhány hétig, de akár évekig is megmaradhatnak. Körülbelül 50 szemölcs-típust különböztetünk meg, amelyek megjelenési formája függ a bőr állapotától, a vírus típusától és a fertőzés helytől. Betegségek után gyakrabban alakulnak ki, így kapcsolatba hozhatók az immunrendszer legyengülésével, ugyanakkor ez a tény nem jelenti azt, hogy a szemölcs megjelenése bármilyen immunzavarra utalna.
A vírus parányi sérüléseken keresztül behatol a hámsejtbe, és ha az immunrendszer aktuális gyengesége miatt csökkent ellenállást tapasztal, a hámsejteket megfertőzve, azokat fokozott osztódásra késztetve, szemölcsképzést indít be. A kialakulást elősegíthetik a bőrsérülések, a bőr felázása, a fokozott izzadás, sőt a láb deformitásai is.
Lehet kerek, lehet kocsányos
A leggyakrabban előforduló típus a verruca vulgaris (közönséges szemölcs) főként a tenyéren, talpon, ujjakon, ritkábban a gyermekek térdén, könyökén fordul elő, de bármelyik testtájon megjelenhet. A talpon jelentkező, úgynevezett „befelé növő szemölcs” fájdalmassága miatt akár járásképtelenséget is okozhat. A tipikus szemölcs kerek vagy félgömb alakú, halványsárga vagy durva felülete miatt piszkos szürke, érdes, pontozott felszínű göbcse, amely nem okoz gyulladást és csak akkor fáj, ha megsérül. A gyerekeknél gyakori, hogy ujjszopás vagy körömrágás miatt fejlődik ki szemölcs a köröm alatt, és ez enyhe fájdalommal is járhat. A nyakon, hónaljakban, szemhéjon fonálszerű, vékony, kocsányos szemölcsök (fibroma) képződhetnek, melyek azonban nem vírusos eredetűek, legfőképpen a dörzsölésnek kitett helyeken jelennek meg. A nemi úton terjedő, nemi szervek környékén megjelenő, kávébarna, kevésbé puha kinövések némely esetben előkészíthetik a talajt a méhnyakrák kialakulásához. A szemölcsök tehát testszerte megjelenhetnek, esztétikai és egészségügyi problémát, esetleg fájdalmat okozva.
Dr. Boros-Gyevi Márta, az Oxygen Medical bőrgyógyász-kozmetológusa szerint az eltávolítás történhet fagyasztással, sebészeti eltávolítással, elektromos- vagy lézerkéssel való roncsolással, és szemölcsirtó szerek helyi alkalmazásával, illetve ezek kombinációjával. Kizárólag az orvos döntése lehet a megfelelő módszer kiválasztása, az egyedi probléma felmérése után.
Jó tanácsok a megelőzéshez
Érdemes néhány hasznos tanácsot betartani a mindennapokban, hogy csökkenthessük a vírusfertőzés esélyét:
- A már kialakult szemölcsöt ne kapargassuk körmünkkel, ne rágjuk, mert ezzel továbbterjedhetnek a kézre, szájra is.
- Fürdés után töröljük szárazra a bőrt, főleg a lábujjközöket.
- Viseljünk mindennap tiszta pamut zoknit, amely magába szívja az izzadtságot, ugyanis a vírusok könnyebben bejutnak a felázott bőrbe.
- Ne használjunk közös törölközőt, vizes helyiségekben is mindenkinek legyen saját papucsa.
- Hordjunk jól szellőző lábbelit, sportoláshoz pedig sportcipőt.
- A cipőket rendszeresen fertőtlenítsük.
forrás: www.oxygenmedical.hu
ÉLET-MÓD
Önnek milyen szemölcse van?
A szemölcsnek közel 50 típusa van, így korántsem egyértelmű, melyiktől milyen módon lehet megszabadulni. A szinte mindenkit érintő vírusfertőzésről, és annak kezeléséről dr. Boros-Gyevi Márta, az Oxygen Medical bőrgyógyász-kozmetológusa beszélt.
Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben
A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?
Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság
A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban
A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása
Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél
Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?
Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez.
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé
A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+
Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?
Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.