Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Öregedés megelőzését kutató diák és egy egyetemista cserkész

Kedden adta át dr. Béres József a fiatal egészségőröket elismerő Béres Egészség Hungarikum Díjat. Az idei három díjazott mindegyike huszonéves: egy egészségfejlesztő; egy, a fiatal kora ellenére az öregedés megelőzését kutató diák és egy egyetemista cserkész vehette át az elismerést.


Kedden adta át dr. Béres József a fiatal egészségőröket elismerő Béres Egészség Hungarikum Díjat. Az idei három díjazott mindegyike huszonéves: egy egészségfejlesztő; egy, a fiatal kora ellenére az öregedés megelőzését kutató diák és egy egyetemista cserkész vehette át az elismerést.

A három éves múltra visszatekintő Béres Egészség Hungarikum Alapítvány idén azokat a lelkes fiatalokat kutatta fel, akik a tőlük elvárhatóakon túl aktívan tesznek nemcsak a saját, hanem az őket körülvevő kisebb-nagyobb közösségek egészségéért is. Ennek a kutatásnak első állomása volt az a tavasszal meghirdetett pályázat, amelyen ifjúsági közösségek pályázhattak prevenciós programjaikkal. Most pedig fiatal egészségőröket ismer el a szervezet a Béres Egészség Hungarikum Díjjal.

„A díjak átadásával az ifjúság lelkes, egészségtudatos képviselőit ünnepeljük. Azért is tárjuk ki a karunkat a fiatalok felé, mert ők azok, akik jó pozícióból indulnak a saját egészségük megőrzéséért, hatással tudnak lenni a kortársaikra is, így segítenek az egészségesebben élő generációk felnövekedésében.” – magyarázta dr. Béres József, a Béres Egészség Hungarikum Alapítvány életre hívója.

Az ifjú egészségőrök 18 és 30 év közötti diákok vagy fiatal felnőttek, akiket az ország egész területéről választottak ki.



A díjazottak:
Bodor Klára Sarolta (29) egészségfejlesztő, aki többek között a Szécsény kistérségi egészségkoalíció mozgatórugója, és aki több mint 20 iskola több száz diákjának tartott már előadást az egészséges táplálkozásról valamint a dohányzás hatásairól. Klára felhívja a gyermekek figyelmét a túlzott mennyiségű energiaital fogyasztás veszélyeire, beszélget velük a táplálkozási zavarokról és a tudatos vásárlás aranyszabályairól; de étkezéssel kapcsolatos érdekességek is szóba kerülnek egy-egy ilyen összejövetelen.
Galambos Brigitta (19) tanuló, aki a Waldorf-iskola végzős diákjaként az egészséges életmód összetevőire hívja fel a kortársai figyelmét, sőt, fiatal kora ellenére saját kutatásokat is végez. Brigitta mottója: „Akár 10 éves vagy és 80 év áll előtted, akár 80 éves vagy és 10 év vár még rád: gondolj arra, adott esetben mi lenne a fontosabb számodra! A mögötted álló 80 év, amin már nem változtathatsz, vagy az előtted álló pár év, amelynek a minőségét Te teremtheted meg?” Brigi kedvenc sportja az euritmia, amit nemcsak saját maga gyakorol, hanem diáktársainak is tart mozgásterápiás órákat. Egészségügyi pályára készül.
Horváth Anna (22) egyetemista és aktív tagja a pomázi 937. számú Szent Tarzicius Cserkészcsapatnak. Anna a teljesítménytúrák és a nyári táborok szakértője, a Pilis és a Visegrádi hegység jó ismerője. A kis csapatuk által szervezett gyalogos és biciklis teljesítménytúráknak olykor 200-500 résztvevője is van. Anna igyekszik felhívni a fiatalok figyelmét a mozgás fontosságára; erre szerinte akár egy vicces aerobic-óra is tökéletes megoldás lehet. A cserkészcsapat mellett a Pázmány Péter Katolikus Egyetem sportéletében is szerepet vállal.

A díjazottakat az Országos Egészségfejlesztési Intézet és a Cserkészszövetség ajánlotta, illetve egyikőjüket a Blikk Nők „Ifjú egészségőröket keresünk” pályázatán javasoltak közül választott ki az Alapítvány kuratóriuma.

„Az emberi boldogságot mindannyian ugyanúgy írjuk le: szeretteink körében egészségben eltöltött időre gondolunk. Úgy vélem, hogy itt mindannyian ezért küzdünk. Meg kell tanulnunk és meg kell tanítanunk a környezetünket is egészségben, boldogan élni.” – összegezte dr. Béres József.


Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel

Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel 

A férfiak számára fontos, hogy az intim helyzetekben magabiztosak legyenek, de előfordulhatnak olyan pillanatok, amikor szükségük lehet egy kis támogatásra.
A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN

A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN 

Az elmúlt években alapjaiban változott meg mindaz, amit az anti-agingről gondolunk.
A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül?

A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül? 

A hajhullás számos nő számára jelent kellemetlen és zavaró problémát.
Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen?

Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen? 

Gondoltál-e már arra, mennyi törődést igényelnek az ízületeink?
Egészség és harmónia a mindennapokban

Egészség és harmónia a mindennapokban 

Sokan keresnek valami olyasmit, ami segít harmonikusabbá tenni a mindennapjaikat.
Mi az a botox és miért nem kell tőle félni?

Mi az a botox és miért nem kell tőle félni? 

Ha valaki először gondolkodik botoxkezelésen, általában nem a szúrásoktól fél, inkább attól, hogy mi lesz utána.
A chasen-készítés művészete Japánban

A chasen-készítés művészete Japánban 

Ma különleges élményben lesz része.
Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója

Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója 

Az egészség megőrzése ma már nem arról szól csupán, hogy mit eszel vagy mennyit mozogsz.
Élvezd a különleges szaunaélményeket

Élvezd a különleges szaunaélményeket 

Napjainkban egyre többen választják a szaunázást relaxációs tevékenységként, hiszen nemcsak a test, hanem a lélek is feltöltődhet általa.
Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában

Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában 

Az otthonok és munkahelyek kialakítása folyamatosan változik a felmerülő új igények hatására.