Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Öregszik Ollókezű Edward

Itt a bizonyíték: Johnny Depp felett is eljár az idő. Huszonöt évvel ezelőtt, 1990-ben mutatták be Tim Burton ikonikus filmjét, az Óllókezű Edwardot, amely generációkat ríkatott meg. Negyed évszázaddal később az alkotók megosztottak néhány kulisszatitkot a minden lehetséges díjra jelölt sötét, romantikus meséről, amely immáron díszdobozban is kapható.    

Kép: sajtóanyag

Kutyáról mintázták

Ollókezű Edward szótlan, érzékeny karakterének kialakításához igen különös helyről vettek inspirációt az alkotók. „A forgatáson megmondtam Johnny Deppnek, hogy a kutyámról mintáztuk a Edwardot” – mondta Caroline Thompson, a film forgatókönyvírója, aki hosszas keresgélés után a szomorú szemű ebében látta meg Ollókezűt.

Ősi lényt neveztek el Deppről

2013-ban egy 505 millió éves ízeltlábút neveztek el Johnny Deppről, az élőlényt tudományos körökben Kooteninchela deppiként emlegetik. „Amikor megláttam a lény ollóit, azonnal Edward jutott az eszembe. Amúgy is Depp rajongó vagyok és miként lehet halhatatlanná tenni valakit, ha nem úgy, hogy elnevezünk róla egy ősi állatot, ami egykor a tengerben élt?” – magyarázta Dr. David Legg paleontológus, a Kooteninchela felfedezője.

Tom Cruise-t akarta a stúdió

A 20th Century Fox eredetileg – az akkor már világsztár - Tom Cruise-t akarta a szerepre, hogy egy igazán nagy névvel tudják eladni a filmet. Tim Burton azonban találkozott mindkét színésszel és közölte a stúdióval, hogy neki Depp kell. A döntés egy páratlan sikerszéria kezdete volt: Burton és Depp azóta számos filmet jegyeztek együtt.

Már akkor is jártak

A 25 évvel ezelőtti képsorokon alig lehet felismerni az akkor még szinte gyerek Winona Rydert, aki nemcsak a filmvásznon csavarta el Johnny Depp fejét. Az Ollókezű Edward forgatásán már heves románcban forrt össze a két szívtipró, amiből aztán házasság és – ahogy az Hollywoodban lenni szokott – válás lett.

Kép: sajtóanyag

Létezik a környék

Bár Burton kaliforniai szülővárosáról, Burbankről mintázták az Óllókezű Edward álmos kisvárosát, valójában Tampában forgatták a jeleneteket: egy valódi környéket festetek le pasztell színekre. Miközben a filmezés zajlott, a legtöbb lakó benne élt a díszletül szolgáló házakban. Az elején a környékbeliek kimondottan utálták a felhajtást, mára azonban büszkék arra, hogy náluk forgatták az elmúlt két és fél évtized egyik legnagyobb hatású filmjét.

Az ünnepi évforduló alkalmából egy különleges díszdobozos Blu-ray kiadással készült a Bontonfilm, így a film igazán nagy szerelmesei most magukénak tudhatnak egy rendezői és zeneszerzői kommentárral ellátott kiadást, plusz még a film egyik ikonikus jelenetéből ismert kivágott papírfigurák is ott lapulnak a film, a különleges kártyák és a családi fotó mellett.

Ha szereted a filmeket, itt egy másik mozis kaland Milánóból!!

 

 


Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel

Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel 

A férfiak számára fontos, hogy az intim helyzetekben magabiztosak legyenek, de előfordulhatnak olyan pillanatok, amikor szükségük lehet egy kis támogatásra.
A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN

A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN 

Az elmúlt években alapjaiban változott meg mindaz, amit az anti-agingről gondolunk.
A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül?

A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül? 

A hajhullás számos nő számára jelent kellemetlen és zavaró problémát.
Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen?

Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen? 

Gondoltál-e már arra, mennyi törődést igényelnek az ízületeink?
Egészség és harmónia a mindennapokban

Egészség és harmónia a mindennapokban 

Sokan keresnek valami olyasmit, ami segít harmonikusabbá tenni a mindennapjaikat.
Mi az a botox és miért nem kell tőle félni?

Mi az a botox és miért nem kell tőle félni? 

Ha valaki először gondolkodik botoxkezelésen, általában nem a szúrásoktól fél, inkább attól, hogy mi lesz utána.
A chasen-készítés művészete Japánban

A chasen-készítés művészete Japánban 

Ma különleges élményben lesz része.
Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója

Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója 

Az egészség megőrzése ma már nem arról szól csupán, hogy mit eszel vagy mennyit mozogsz.
Élvezd a különleges szaunaélményeket

Élvezd a különleges szaunaélményeket 

Napjainkban egyre többen választják a szaunázást relaxációs tevékenységként, hiszen nemcsak a test, hanem a lélek is feltöltődhet általa.
Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában

Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában 

Az otthonok és munkahelyek kialakítása folyamatosan változik a felmerülő új igények hatására.