Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Óriási magyar filmsiker Amerikában

Az egyik legrangosabb amerikai fesztiválon, az 50. AFI Festen (az Amerikai Filmintézet fesztiválja) mutatkozott be az amerikai közönség előtt a napokban Enyedi Ildikó Arany Medve díjas filmje, a TESTRŐL ÉS LÉLEKRŐL (16), ahol elragadtatással fogadta a közönség. Ezt követően a 17. Magyar Filmfesztiválon is hangos siker övezte Enyedi díjnyertes alkotását, majd az Oscar és Golden Globe tagoknak tartott első hivatalos vetítésen is kedvező fogadtatásban részesült. A filmet Enyedi Ildikó rendező Mécs Mónika és Mesterházy Ernő producerek kísérték el az amerikai premierre. A világ eddig 91 országa vásárolta meg a filmet, melyre a hazai mozikban eddig majd 90 ezren váltottak jegyet.

A napokban tartották Enyedi Ildikó díjnyertes alkotásának premierjét az Egyesült Államokban. Az idén 50. születésnapját ünneplő AFI Fest meghívására mutatkozhatott be az amerikai közönség előtt a TESTRŐL ÉS LÉLEKRŐL. Los Angelesben, a Hollywood Boulevardon található Grauman’s Chinese Theatre-ben, november 12-én és 15-én két, telt házas vetítésen debütált a film. Az AFI vetítés után a Screenanarchy munkatársa kritikájában „kiemelkedő metafizikai mestermunkának” nevezte az alkotást.

Vetítés, Kép: AFI FEST

Ezt követően a Bunyik Béla által Los Angelesben, immár tizenhetedszer ,megrendezett Magyar Fesztiválon is hangos siker fogadta a filmet, ahol a nézők között sok, Amerikában élő magyar is jelen volt. Végül a Hollywoodban dolgozó külföldi újságírók szervezete (HFPA), a Golden Globe és az Oscar szavazók számára is megtartották az első hivatalos vetítést. Hasonló szakmai összejövetelekből még több várható az elkövetkezendő hetekben. Mécs Mónika producer az amerikai fogadtatásról elmondta: „Aki látta, az mind a film hatása alá került. Nemcsak, hogy telt házzal futottak a vetítések, de mindegyik után ottmaradtak a nézők a közönségtalálkozón is, és elragadtatással beszéltek a filmről.”

Hamarosan felülhetünk Woody Allen Óriáskerekére
Pár nappal az amerikai bemutató után, december 7-én érkezik a magyar mozikba Kate Winslet, Jim Belushi, Justin Timberlake és Juno Temple főszereplésével Woody Allen legújabb filmje, a Wonder Wheel – Az óriáskerék. Mi felülünk rá!

A TESTRŐL ÉS LÉLEKRŐLt első magyar alkotásként a Netflix mutatja majd be az USÁ-ban. A 18 év után új nagyjátékfilmmel visszatérő Enyedi Ildikó alkotása februárban elnyerte a Berlinale fődíját, az Arany Medvét, a filmkritikusok nemzetközi szövetsége (FIPRESCI) rangos díját, az ökumenikus zsűri díját és a Berliner Morgenpost című lap olvasói zsűrijének díját is. Júniusban – első magyar filmként – elhozta a Sydneyi Filmfesztivál fődíját. Azóta 91 országba vették meg a filmforgalmazók és világszerte több díjat nyert jelentős filmfesztiválokon. Németországban, Nagy-Britanniában és Svédországban szeptember végén, Norvégiában, Franciaországban és Svájcban októberben, Kanadában pedig a napokban mutatják be a mozikban. A Filmalap támogatásával  készült film versenyben van az Európai Filmdíjakért, a legjobb idegennyelvű film Golden Globe-díjért, valamint Magyarország hivatalos nevezettjeként a legjobb idegennyelvű fim Oscar-díjáért is.

Borbély Alexandra a Berlinale sajtótájékoztatóján, Kép: wikimedia

A fanyar humorú szerelmes filmben két zárkózott ember az álmaikban szarvasként találkozik. A Testről és lélekről női főszereplője a Katona József Színház színésznője, Borbély Alexandra. A férfi főszereplő igazi kuriózum, Morcsányi Géza színházi dramaturg, a Líra Kiadói Csoport igazgatója, aki húsz évig vezette a Magvető Könyvkiadót. A filmben olyan kiváló színészeket láthatók még többek között, mint Békés Itala, Jordán Tamás, Mácsai Pál, Tenki Réka, Schneider Zoltán és Nagy Ervin, az alkotás operatőre Herbai Máté.

Enyedi Ildikó filmjére a hazai mozikban eddig majd 90 ezren váltottak jegyet.


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.