Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Őrület! A férfiak is szeretik harapdálni egymást!?

A férfiak körében 12-szer gyakrabban fordulnak elő harapás által okozott sérülések, mint nőknél. - állítja egy ír kutatás. Leggyakrabban egy másik férfi az elkövető, valamilyen kocsmai verekedés következtében.

Az Emergency Medicine Journal-ben közzétett kutatás során 92 embert vizsgáltak meg (2003 és 2005 között), akik mind olyan súlyos harapási sérülést szereztek, hogy a dublini St. James Kórház plasztikai sebészeire is szükség volt. Az áldozatok 92 százaléka (85-en) férfi volt.

"Ez a fajta sérülés fiatal férfiak közt a leggyakoribb, feltehetően az alkoholos befolyásoltság miatt" - nyilatkozta Dr. Francis Henry, aki korábban a St. James Kórházban dolgozott. "Eddig legalábbis a legtöbbjüket késő éjszaka hozták be, kocsmai verekedések miatt." - tette hozzá a szakember.

A 92 esetből 86-ban az alkohol is szerepet játszott, néhány esetben pedig drogokat is használtak az elkövetők. A megfigyelések szerint a hajnali órákban (3 óra körül) történt a legtöbb ilyen eset. Leggyakrabban az arcon és a fejen keletkeznek az ilyen típusú sérülések, ezt követik az ujjak és az alkar.

 "Nem szabad könnyelműen venni az ilyen sérüléseket" - magyarázza Dr. Henry. "A harapás okozta sebek nagyon alattomosak lehetnek. Felléphet fertőzés, idegi sérülés és persze esztétikai problémák is felmerülhetnek. Ezért nagyon fontos a megfelelő ellátás."

A nők leggyakrabban munkahelyükön sérülnek meg harapás által, főleg a pszichiátriai intézetekben és börtönökben dolgozók. Dr. Henry szerint az eredmények az egész világon hasonlóak lehetnek. "A fiatalok között kialakult ivási szokások miatt a baleseti ügyeleteknek az egész világon egyre több munkájuk van" - tette hozzá a szakember.

Forrás: www.medipress.hu


A rendszeres infraszaunázás jótékony hatásai

A rendszeres infraszaunázás jótékony hatásai 

Az ép testben ép lélek mondás talán sosem volt aktuálisabb, mint napjainkban.
Így készíthető olajos macerátum házilag

Így készíthető olajos macerátum házilag 

Az olajos macerátumok készítése régre nyúlik vissza, hiszen a természet gyógyító erejét már évezredekkel korábban elhoztuk az otthonunkba.
Harmónia és egészség – megoldások a mindennapokra

Harmónia és egészség – megoldások a mindennapokra 

A női és férfi szervezet egészsége sokszor más jellegű figyelmet kíván. Bár a hétköznapi rohanásban hajlamosak vagyunk a kellemetlen tüneteket elbagatellizálni, a korai odafigyelés gyakran meghálálja magát. 
A gyaloglópad az új trend az otthoni edzéshez!

A gyaloglópad az új trend az otthoni edzéshez! 

Bevallom, amikor először hallottam a gyaloglópadról, kicsit szkeptikus voltam.
6 egyszerű tipp lakásból házba költözéshez

6 egyszerű tipp lakásból házba költözéshez 

Nőként sokat kombinálunk, ami időnként bosszantó, de néha nem is rossz szokás. Kiváltképp akkor, ha olyan szituáció előtt állunk, mint egy lakásból való költözés az új családi házba.
Hogyan őrizd meg bőröd frissességét a nyári hónapokban?

Hogyan őrizd meg bőröd frissességét a nyári hónapokban? 

Amikor a meleg napokon pihenni indulunk, mindenki szeretné a legjobb formáját hozni, és ebben a bőrünk ápolása különösen fontos szerepet kap.
Viszkok Fruzsi tippje: tartós szőrtelenítés otthon is

Viszkok Fruzsi tippje: tartós szőrtelenítés otthon is 

Az otthoni tartós szőrtelenítés egyre népszerűbb megoldás azok körében, akik szeretnének hosszú távon megszabadulni a nem kívánt szőrszálaktól anélkül, hogy időt és pénzt áldoznának drága szalonkezelésekre.
Hogyan rendezd be a hálószobád, hogy valódi pihenőszigetté váljon?

Hogyan rendezd be a hálószobád, hogy valódi pihenőszigetté váljon? 

A hálószoba sokkal több, mint egy hely, ahová aludni járunk. Ez az otthon legintimebb tere, ahol kikapcsolódunk, megpihenünk, és új energiával töltődünk fel. Éppen ezért fontos, hogy a berendezése ne csak ízléses, hanem funkcionális és kényelmes is legyen. Cikkünkben összegyűjtöttük a legfontosabb szempontokat, hogy a hálószobád ne csak szép, hanem élhető és nyugodt tér is legyen.
Hogyan szoktasd hozzá kutyádat a szobakennelhez?

Hogyan szoktasd hozzá kutyádat a szobakennelhez? 

A szobakennel sok gazdi fejében még mindig a „bezárás” fogalmával él együtt, pedig valójában épp az ellenkezője: egy jól bevezetett kennel nyugalmat, stabilitást és biztonságot ad a kutyádnak.
Így lesz stresszmentes az ételrendelés

Így lesz stresszmentes az ételrendelés 

Nőként nem mindig könnyű helytállni a mindennapokban, hiszen a munkahely mellett többnyire rájuk hárul a háztartás vezetése, a főzés és a gyereknevelés is.