Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Örülj, ha bármely hónap 3-án születtél!

Jó kapcsolatteremtő képességűek, vonzóak, nyitottak, fantáziadúsak és remek beszélgetőpartnerek. Az ilyen emberekben sok az életöröm, és általában nagyon szeretik őket. Nyereséget jelentenek bármilyen társaságnak, mert eleven a képzeletük, és jól tudnak sztorikat mesélni. Sikeresek, ha többféle tevékenységgel is foglalkoznak, mert mindenképpen le kell kötniük magukat valamivel. Ügyeljenek arra, hogy ne kritizálgassanak másokat. Az a sajátosságuk, hogy minden betegségből gyorsan felgyógyulnak.

A bármely hónap 3-án születtek könnyen jutnak el az elégedettségig, és minden szituációban megtalálják a jót. Gondolkodásuk gyors és kreatív, és sok esetben érzik úgy, hogy foglalkozásuk korlátok közé szorítja őket, parlagon hever szellemük elevensége és jó kapcsolatteremtő képességük. A rutinmunkát szívesen másokra hagyják. Számtalan új ötletük van, de ezekből keveset valósítanak meg.

Nyughatatlanok, és sokuknak nem csak egyetlen jelentős párkapcsolatuk van az életükben. Ez a rendíthetetlen optimista típusa, aki nehezen megingatható pozitív életszemléletével vagy magával ragadja a többieket is, vagy pedig rettenetesen az idegeikre megy. A problémák nem keserítik el őket, hanem éppenséggel remek lehetőséget nyújtanak nekik arra, hogy bizonyságát nyújtsák kreativitásuknak, és eredeti megoldási lehetőségekkel rukkolhassanak elő.
Ők a szerencse fiai minden téren. Minden játszva sikerül nekik. Csak nehogy könnyelművé váljanak, és el ne szaladjon velük a ló! Éles eszük és gyors felfogóképességük rendkívül sebezhetővé is teszi ezeket az embereket.

Életük ötödik és hatodik évtizedében óvakodniuk kell a hamis barátoktól.

A hozzájuk illő foglalkozások: jó a beszédkészséget igénylő a munka, és többnyire sikeresek is az olyan területeken, ahol erre a készségre van szükség (az oktatás és a kereskedelem a legjobb példa rá).


A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak

A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak 

Az óvodás korosztály életében a játék fontos szerepet játszik.
Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.