Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Orvosi rejtélyek: Mit tegyél, ha hív a szellemvilág ?

Hayley Queller orvostanhallgató egyik percről a másikra egy számára is megmagyarázhatatlan orvosi rejtély áldozatává vált.

Aznap minden a szokásos módon zajlott: hazatért munkájából, elfogyasztották férjével vacsorájukat, majd aludni készültek. És ekkor különös események vették kezdetüket...

"Az ágyamban feküdtem, és nem tudok jobb szót találni rá, olyan különösen szórakozottnak éreztem magam. Szomjas voltam, és mintha nem láttam volna tisztán."- emlékezett vissza az aznap történtekre- majd így folytatta:"A karom és a lábam is elnehezült, egyszerűen képtelen voltam felülni. Éreztem, hogy valami nincs rendjén, és kezdett úrrá lenni rajtam a pánik"

Megkérte férjét, hogy vigye be az éjszakai ügyeletre, ahol egy kollégája fogadta, s meglepődve tapasztalta különös állapotát.

Dr. Jonathan McGhee elmondta, hogy a nő szívverése elérte a percenkénti 150-et, szemben a normál  50-70 közötti értékkel.

Mindeközben-férje elmondása szerint-  egyre furcsábban viselkedett, és értelmetlennek tűnő dolgokat mondott. Mintha beszélgetett volna valakivel.

Az orvosok nem tudtak vele mit kezdeni: elvégeztek egy sor vizsgálatot és tesztet, végül pszichiáter szakorvos bevonását is kérték, mert arra gyanakodtak, hogy a nő kezelt depressziója állhat a háttérben. Hiába telt el azonban 4 nap, diagnózis nem született, végül állapota javulását követően, hazaengedték.

Otthon kertjében sétálva a döbbenet erejével hatott a felismerés: egy különös, fehérvirágú növény állhatott tünetei hátterében. Ebből tett ugyanis az esti vacsorához feltálalt salátába.

Egy kertészetbe vitte el a számára ismeretlen növényt, hogy többet megtudhasson róla. Ott, az egyik dolgozó azonnal figyelmeztette, hogy ne nyúljon többet hozzá, mert rendkívül toxikus hatású.

Ekkor derült ki, hogy az ártatlannak tűnő növény nem más ,mint a Csattanó Maszlag, vagy más néven Jimson növény. Nehezen hitték el, hogy evett belőle, és túlélte...

A Csattanó Maszlag hallucinációs tüneteket, szapora szívverést, a nyálkahártya kiszáradását, remegést, látás-és beszédzavart, mozgáskoordinációs problémákat, vörös és száraz bőrt okoz.

Évszázadok óta használják gyógyászati célzattal, napjainkban azonban mint narkotikum ismert, elsősorban a fiatalok körében.

Hayley Queller a toxikus tünetek elmúltával azonnal kiirtotta kertjéből a halálos növényt.

KV


Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó

Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó 

Az Absolute Live márka egy kreatin+glutamin, egy kollagén+hyaluron és egy frissítő izotóniás itallal dobott piacra – melyek különböző élethelyzetekre kínál praktikus megoldást.
A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak

A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak 

Az óvodás korosztály életében a játék fontos szerepet játszik.
Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.