Kurátorok: Farkas Zsófia, Szalai Borbála
Megnyitó: 2010. 07. 07, 19.00
Megtekinthető: 2010. 07. 26-ig
A kiállítás egy kísérlet a művészettörténet résztudományának, az ikonográfiának újragondolására, illetve az ehhez kapcsolódó kérdések felvetésére. A műtárgyak tartalmának meghatározásával és értelmezésével foglalkozó tudományt kiemeljük száraz történeti közegéből, és áthelyezzük a Holdudvar Galériába, ahol fiatal művészek alkotásai között keressük mai helyét. A kiállított műveken ikonográfiai alaptípusok jelennek meg, a formai kódokhoz kapcsolható bibliai-, és művészettörténeti utalások egy régi és új aspektussal tágítják, vagy szűkítik a művek értelmezési horizontját. Így lesz képregényhősökből Dávid és Góliát, Darth Vaderből vagy Transformersből Apokalipszis lovasa, csónakázó kisfiúból Noé, vagy lenyíló fejű kiscsibéből a Szentlélek kiáradása. A művek ironikus volta azt is hangsúlyozza, hogy a formai kódok nem feltétlenül járnak együtt a hozzájuk kapcsolt tartalommal.
A művészettörténet módszertárába tartozó bibliográfiai hivatkozások és ikonográfiai párhuzamok most a kiállítás aktív szereplőivé válnak, egy-egy képtípus kapcsán a látogató akár rövid kutatásba is kezdhet a galéria terében elhelyezett lexikonok segítségével. A művek megfejtésére szolgáló könyvek látszólag pontos és megbízható kalauzként szolgálnak, kérdés azonban, hogy használható-e, és használandó-e ez a módszer a kiállított alkotások - vagy tágabb értelemben - a kortárs művészet kapcsán.
A kiállítás célja nem a válaszok megtalálása, hanem hogy teret adjon az ikonográfia és a kortárs művészet találkozásának.
Fiatal Képzőművészek Stúdiója
Bp, 1077, Rottenbiller u. 35
[email protected]
http://studio.c3.hu
Olvasóliget írók bemutatkozásával
Június 26-án, szombaton újra heti rendszerességgel jelentkezik az Olvasóliget című irodalmi és könyves programsorozat. A Hungarofest Nonprofit Kft., a Litera.hu irodalmi portál és a holdudvar Galéria együttműködésének eredményeképpen minden hétvégén 13 órától 19 óráig lehetőség nyílik a Holdudvar előtt (az AKA által újonnan átfestett teraszon) nyugszékeken, babzsákokon ücsörögve lapozgatni, olvasgatni az ott felállított Olvasópont mobil könyvtárának köteteit, folyóiratait. Idén gyerekprogramokkal is kiegészülnek a hétvégék, és majdnem minden szombatra (és némely vasárnapra) jut egy-két író, költő, akik személyesen is tiszteletüket teszik nálunk, felolvasnak, beszélgetnek. Nem csak a Holdudvarban, hanem Pécsett és Balatonalmádiban is lesznek Olvasópontok, amelyek programjáról az Olvasóliget honlapján, vagy a Literán olvashattok. A Holdudvarban az alábbi programok várják az irodalombarátokat:
Július 3. szombat, 18 óra
Lesi Zoltán és Debreceni Boglárka (moderátor: Mészáros Márton)
Július 10. szombat, 18 óra
Kukorelly Endre (kérdező: Szegő János)
(előtte: Akadémiai Kiadó: Mesetárs – meseolvasás és játszóház)
Debreceni Boglárkáról bővebben: http://www.irodalmiradio.hu/portal/index.php?option=com_content&view=article&id=244:debreceni-boglarka-&catid=96:szerzk
Lesi Zoltánról bővebben: http://www.litera.hu/irodalom/lesi-zoltan
Környezettudatos gyerekprogamok
Július 3-tól újra indítjuk szombat délutáni (16 órától 18 óráig) gyermekfoglalkozásainkat, ahová a Noha Stúdió és alkotóműhely tagjaival 4-12 éves gyerekeket és szüleiket várjuk. A szakkör célja, hogy a megtervezett, de a szabad fantázia használatára, rögtönzésre, és helyzetfelismerésre sarkalló játékos programok keretében a gyerekek minél több ismeretet sajátítsanak el a környezetükről, egymásról és saját képességeikről.
Ami biztosan lesz: agyagozás, meselánc, sziget, jókedv, szörp, újrahasznosítás, szélforgó, maszk, terméskép, jó levegő, szagos párna, sárkány, bábozás és gyöngyfűzés. Hétről hétre más foglalkozással várjuk a gyerekekt, közben a szülők ehetnek-ihatnak, csatlakozhatnak az alkotáshoz, vagy a szintén ebben az időben tartott Olvasóliget nevű rendezvényen olvasgathatnak babzsákokba vagy nyugágyakba süppedve.
A foglalkozás ára: 600 ft / óra
Az idei első alkalom keretében a gyerekek saját meteort készíthetnek a stúdió egyik tagjával közösen.
a Noháról:
A NOHA egy alkotóműhely, ahol fiatal képzőművészek és iparművészek dolgoznak nap mint nap. Másrészről egy alkotóház, ami az eltűnőben lévő művelődési központokat kívánja pótolni. Egy találkozóhely a művészeti ágak és az emberek számára is.
2006 májusa óta működik Budapesten a XIII. kerületben, a Pozsonyi úton.
A Holdudvar Galériáról:
Az egykori margitszigeti Casino épülete és a hozzá tartozó tágas kert Budapest egyik legnépszerűbb kulturális központja és közösségi találkahelye. A fokozatosan megújuló történelmi épületben található Holdudvar Galéria izgalmas kulturális, közéleti, és szabadidős eseményeket, valamint gyerekprogramokat kínál az érdeklődőknek. A Galéria céljai közé tartozik fiatal képzőművészek, alkotóműhelyek számára megjelenési lehetőséget biztosítani, és a társművészetek bevonásával időről időre minél komplexebb művészeti élményt kínálni a vendégek számára.
Helyszín: Holdudvar Galéria, Margitsziget, 10 perc sétaútra a Margit-híd mindkét hídfőjétől, a régi Casino épületében
ÉLET-MÓD
Összművészeti hetek a Margitszigeten
Pantokrátor Pankrátor kortárs vs ikonográfia. A Fiatal Képzőművészek Stúdiója Egyesület kiállítása a Holdudvar Galériában.Kiállító művészek: Borsos Lőrinc (Borsos-Lőrinc Lilla, Borsos János), H.Power, Karácsonyi László, Vályi Péter.
Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó
Az Absolute Live márka egy kreatin+glutamin, egy kollagén+hyaluron és egy frissítő izotóniás itallal dobott piacra – melyek különböző élethelyzetekre kínál praktikus megoldást.
A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak
Az óvodás korosztály életében a játék fontos szerepet játszik.
Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben
A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?
Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság
A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban
A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása
Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél
Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?
Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez.
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé
A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.