Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Ott a helyünk! Győri Bornapok, Alphaville koncerttel

Tizedik alkalommal rendezik meg a Győri Bornapokat augusztus 24. és 27. között, melyen ötvennyolc pincészet kínálja majd borait . A nyárzáró koncertet augusztus 26-án a nyolcvanas évek egyik legsikeresebb német zenekara, az Alphaville adja a Városház téren.

Kép: Facebook

A Győri Bornapok izgalmas programjaival, Magyarország legfinomabb boraival, kellemes zenével és baráti beszélgetésekkel búcsúztatják a nyarat a városban. Győr belvárosa, utcái hangulatos kisvendéglőkké, borozókká alakulnak át, fesztiváli hangulatot teremtve immár tizedik alkalommal. A Győri Bornapok azonban nem csak az ízek világába kalauzolja el a látogatókat, hiszen a négy nap bővelkedik kulturális programokban is - olvashatjuk az esemény Facebook oldalán.

A borkóstoló pavilonokat a Széchenyi és a Dunakapu téren állítják fel, ahova a Balaton-felvidéki, az egri, az etyeki, a pannonhalmi, a soproni, a szekszárdi, a tokaji és a villányi borvidékekről érkeznek pincészetek. A koncerteket a korábbi évekhez hasonlóan a két helyszínen felváltva tartják.

A program 24-én borkóstolóval és a borlovagrendek felvonulásával kezdődik. Aznap este a magyar dzsesszzenészekből álló, balkáni zenét játszó Guca Partyzans, a keringőket, sanzonokat, polkákat és örökzöldeket játszó Molnár György Trió, valamint a magyar és a balkáni népzenét a klezmerrel ötvöző Cabarnet Medrano lép fel - közölték a szervezők az MTI-vel.

A 80-as évek kedvencei

Másnap megválasztják az esemény és a város borát is. A koncertek sorát a Jazz Steps Band indítja, utánuk a Swing á la Django ad koncertet a harmincas és negyvenes évek hangulatát megidézve. A nap utolsó fellépője a Dániel Balázs Boogie Woogie Trió lesz, amely ezúttal Pribojszki Mátyással és Szász Ferenccel zenél együtt.

Szombaton a Rába Fúfószenekar és a Pázmádfalui Mazsorettcsoport részvételével a Baross úton át a Széchenyi térre vonulnak a borlovagrendek.

Bor van, de hol itt az apátság?
Veszprémben vagy fúj a szél vagy harangoznak – mondják a helyiek. Nos, a közelben, a szellősben teremnek azok a fürtök, amelyek oly híressé tették a Somló lankáit, szőlőjét és borait. Ki ne ismerné például a juhfarkat, ami tényleg a juh farkáról kapta a névét, és a belőle készült bor egyetlen kortya elvarázsolta Alder Yarrowt, a világ egyik legbefolyásosabb borszakíróját is! Ez a Somlói Apátsági Pincészet!

A győri legátus avatási ünnepsége 17 órakor kezdődik a Loyolai Szent Ignác Bencés Templomban. Később a Melodika Project és Rácz Gergő lépnek fel.

A nyárzáró koncert este kilenc órakor kezdődik a Városház téren. Rossz idő esetén az Alphaville vasárnap este kilenc órakor lép fel, szintén a Városház téren. A koncert után tűzijáték lesz.

A zárónapon a Canarro-Manouche Swing, a Vivat Bacchus és az Esti Egyenleg ad koncertet.

 


Varázslatos vintage esküvők

Varázslatos vintage esküvők 

A múlt század nosztalgiája már évek óta visszaköszön az esküvői trendekben, és a vintage stílus rajongóinak cseppet sem kell elkeseredniük: ez a téma folyamatosan népszerű.
6 tipp, hogyan maradhatsz lendületesebb egész nap

6 tipp, hogyan maradhatsz lendületesebb egész nap 

Az utóbbi évtizedekben érezhetően felgyorsult a világ, nem csoda tehát, ha sokszor úgy érzed, a nap túl hosszú, az energiád azonban túl kevés hozzá.
Hogyan vedd fel a harcot az őszi megfázással természetes módon?

Hogyan vedd fel a harcot az őszi megfázással természetes módon? 

  Az őszi hónapok sokak számára egyet jelentenek a megfázással: kaparó torok, orrfolyás és levertség mindennapos vendég ilyenkor. Az időjárás változása kihívást jelent az egészség megőrzése szempontjából, és sokan keresnek természetes megoldásokat a tünetek enyhítésére.
Tippek a fáradtság leküzdésére és az energiaszint fenntartására

Tippek a fáradtság leküzdésére és az energiaszint fenntartására 

A fáradtság szinte mindenkit utolér időnként – legyen szó stresszes munkanapokról, kevés alvásról vagy egyszerűen arról, hogy túl sok minden történik körülöttünk. Ilyenkor hajlamosak vagyunk a gyors megoldásokat keresni, például még egy kávét inni vagy édességhez nyúlni, de ezek hatása rövid ideig tart.
Mit érdemes tudni a kábítószerrel kapcsolatos felelősségről?

Mit érdemes tudni a kábítószerrel kapcsolatos felelősségről? 

A legtöbb állam tiltja a kábítószerekkel kapcsolatos bármilyen magatartást, viszont országonként változik a kábítószer birtoklására vonatkozó szabályozás és annak büntetése. A kábítószerek büntetőpolitikai megfontolásai nagyon hasonlók az európai országokban, így Magyarországon is.
A tranexámsav titka: hogyan érhetünk el ragyogó bőrt?

A tranexámsav titka: hogyan érhetünk el ragyogó bőrt? 

Felmerült benned már az a kérdés, mi lehet az a különleges összetevő, ami segíthet eltüntetni a bőrön meglévő pigmentfoltokat, napbarnított foltokat vagy akár a pattanások után fennmaradó makacs nyomokat?
A jövő a rollerek biztonságos használatáé!

A jövő a rollerek biztonságos használatáé! 

A huszonegyedik század városi közlekedése forradalmi változásokon ment keresztül az elmúlt években, és ebben központi szerepet járszik a roller. Ami egykor csak gyermekjáték volt, mára a mikromobilitás szimbólumává vált, különösen az elektromos meghajtású változatok elterjedésének köszönhetően.
 A zöld szállítási megoldások reneszánsza

A zöld szállítási megoldások reneszánsza 

Eszedbe jutott már, hogy mennyire hatékony egy biciklis futárszolgálat a városi közlekedésben? A nagyvárosokban, mint Budapest, egyre népszerűbbek azok a futárok, akik kerékpárral oldják meg a csomagszállítást, hiszen a lüktető forgalomban gyorsabban célba érnek, és még a környezetet is kímélik. Mi áll ennek a trendnek a hátterében, és milyen előnyöket kínálnak ezek a szolgáltatások?
Testmozgás és mesevilág – a gyermek mindennapjai

Testmozgás és mesevilág – a gyermek mindennapjai 

A gyerekek világa játékkal, kíváncsisággal és felfedezésekkel van tele: itt az aktivitás és a mesevilág olyan elemek, melyek nemcsak fejlesztik a kicsik képességeit, hanem tartalmasabbá, boldogabbá is teszik a mindennapjaikat.
A családközpontú ellátás és a betegbiztonság a szülészet alapja

A családközpontú ellátás és a betegbiztonság a szülészet alapja 

A természetes szülés fontosságára hívta fel a figyelmet Dr. Siklós Pál, hiszen szerencsére már akár két császár után is lehetséges a hüvelyi szülés, ahogyan ikreknél is. A szülészfőorvos kiemelte a magánegészségügy azon vitathatatlan előnyét, hogy személyhez kötött szülésznő és/vagy szülészorvos választására is lehetőség van.