Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Óvatosan a hüvelyöblítéssel! Súlyos fertőzéseket okozhat!

Azok, akik a pornóiparban dolgoznak, és gyakran végeznek hüvelyöblítést, háromszor nagyobb eséllyel kaphatnak el valamilyen fertőzést (pl. HIV fertőzést).

Azok, akik a pornóiparban dolgoznak, és gyakran végeznek hüvelyöblítést, háromszor nagyobb eséllyel kaphatnak el valamilyen fertőzést (pl. HIV fertőzést). Akik pedig a művelet során valamilyen speciális szert is használnak, azoknak pedig négyszer nagyobb az esélyük egy ilyen fertőzésre!

Egy tanulmány szerint, többek között kijelenti, hogy azoknál, akik erőteljes öblítést végeznek, gyulladás léphet fel, komoly fertőzést okozva.

Sok, a szexiparban tevékenykedő nő tévesen gondolja azt, hogy a hüvelyöblítéssel megszabadulhat végleg a különféle fertőzésektől. Pedig az egyetlen mód erre az, ha a biztonságos szex és az óvszer használata mellett kötelezik el magukat.

A hüvelyöblítés egyébként széles körben elterjedt módszer a nők harmadánál.

A vizsgálat vezetője elmondta, hogy ez az első olyan vizsgálat a világon, ami szignifikáns kapcsolatot mutatott ki a hüvelyöblítést a HIV fertőzés között.

Szerinte az irrigálás és a HIV-fertőződés közötti okozati kapcsolat biológiailag kézenfekvőnek tűnik.


Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó

Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó 

Az Absolute Live márka egy kreatin+glutamin, egy kollagén+hyaluron és egy frissítő izotóniás itallal dobott piacra – melyek különböző élethelyzetekre kínál praktikus megoldást.
A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak

A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak 

Az óvodás korosztály életében a játék fontos szerepet játszik.
Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.