Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Óvatosan! Könnyen a fa alatt végezhetjük!

Az ünnepek előtti rohangálás hatalmas megterhelés, amely sokszor odáig fajul, hogy az ember rosszul lesz. megszédül, megfájdul a feje, szaporán kezd verni a szíve, izzad, esetleg fekete körök, vagy más, múló látászavar jelentkezik nála. A legtöbben ilyenkor legyintenek egyet, nem foglalkoznak a jelenséggel, hiszen majd csak elmúlik. De sajnos előfordulhat, hogy ahogyan a stressz, úgy a tünetek sem múlnak el nyomtalanul, újra és újra jelentkeznek, ami már komoly betegségre, a magasvérnyomásra is felhívhatja a figyelmet.

Biztosan rendben van a vérnyomása?

A fent említett tünetek mindegyike egyenként is utalhat a magasvérnyomás betegségre, amit az emberek hajlamosak félvárról venni. Ennek valószínűleg az az oka, hogy a betegség sokáig tünetmentes, vagy ha jelentkeznek is figyelmeztető jelek, együtt lehet velük élni. Sajnos azt már csak kevesebben tudják, hogy a magasvérnyomás igencsak komoly károkat okoz a szervezetben, nem véletlen, hogy néma gyilkosnak is hívják.

Kép: Pixabay

A tartósan magas vérnyomás (140/90 Hgmm feletti érték) ugyanis erősen megterheli az érhálózatot. Az erek belső, endothel részén mikro sérüléseket okoz, ezzel gyengítve az érfalat, és elsegítve a thrombusok, elzáródások kialakulását. Az érhálózat állapotának romlása pedig hosszabb távon szívrohamot, stroke-ot agyvérzést és sajnos halált is okozhat. A tartósan magas értékek okozta károkat ráadásul nem lehet helyrehozni, csak a további romlást megelőzni, így ebben az esetben a prevenció kiemelten fontos szerepet kap - mondja Dr. Kapocsi Judit tanárnő, a Trombózisközpont magasvérnyomás specialistája.

A kiugró értékekkel is számolni kell!

A magasvérnyomás betegség elleni küzdelem egy másik nagy hátráltatója, hogy az emberek azt gondolják, hogy egyetlen otthoni mérés alapján megállapítható a gond. Ha pedig az érték éppen normális, akkor nem is kell vele tovább foglalkozni. Azonban a pontos otthoni mérést mindkét karon és mindkét lábon el kell végezni, ráadásul egy nap többször.

Mivel az emberek ideje véges, így ezt a mérési metódust senki nem végzi el. Ezzel pedig az a baj, hogy egyetlen adatból nem lehet következtetéseket levonni, ráadásul azzal a jelenséggel sem kerülünk tisztába, amikor a vérnyomás értéke hirtelen növekszik meg nagyon, majd visszatér a nyugalmi állapotba.

24 órás méréssel a betegségre jó eséllyel fény derül!

Ahhoz, hogy biztonságosan meg lehessen állapítani a betegség meglétét, érdemes 24 órás vérnyomásmérést végezni. Ezt egy olyan műszerrel lehet megtenni, melyet az ember magával visz a nap folyamán, mint egy apró táskát. A szerkezet pedig bizonyos időnként a karon lévő részt felfújja, és méri a vérnyomás adatait. A készülék által rögzített értékeket a szakember kielemzi, és ez alapján jóval pontosabb diagnózist képes felállítani.

Bár a folyamat némi kellemetlenséggel jár, ám a magasvérnyomás esetében a prevenció kiemelt fontosságú. Ráadásul a rendszeres ellenőrzésről sem szabad megfeledkezni, mivel a néma gyilkos sok esetben teljesen tünetmentesen jelentkezik, így anélkül okoz károkat a szervezetben, hogy arról tudomásunk lenne.

 

 


Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó

Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó 

Az Absolute Live márka egy kreatin+glutamin, egy kollagén+hyaluron és egy frissítő izotóniás itallal dobott piacra – melyek különböző élethelyzetekre kínál praktikus megoldást.
A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak

A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak 

Az óvodás korosztály életében a játék fontos szerepet játszik.
Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.