Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Pályázz!Mi díjazzuk az álmaidat!

Az idén első alkalommal ösztöndíjpályázatot indít az Always. A program legfőbb célkitűzése az, hogy támogassa azokat a hátrányos helyzetű fiatalokat, akiknek anyagi hozzájárulás nélkül nem lenne lehetőségük az általuk vágyott felsőoktatási intézményben továbbtanulni.

A leendő egyetemisták, főiskolások most egy kivételes alkalmat ragadhatnak meg. Az Always ebben az évben díjazza a hallgatók tehetségét és eddigi szorgalmát. A diákok iskolai és sporteredményeinek, iskolán kívüli tevékenységeinek értékelését követően két szerencsés pályázóra olyan sorsfordító ajándék vár, amely az egész életét megalapozhatja.

,,Az ösztöndíj 2 diák részére 10 szemeszteren, azaz 5 tanéven keresztül szemeszterenként 150 000 forinttal járul hozzá a tanulmánnyal kapcsolatos költségekhez. A támogatás vissza nem térítendő és szabadon felhasználható. A cél az, hogy a szülőket minél inkább tehermentesítsük, a diákoknak pedig ne kelljen az egyetem évei alatt munkával előteremteni a tanulás és a megélhetés kiadásait. Számunkra fontos, hogy az Always diákjai a kiváló tanulmányi eredmények elérésére koncentrálhassanak."- nyilatkozta Janky Gyöngyi a Procter&Gamble Vállalati Kapcsolatok Menedzsere.

A jelentkezésre a http://www.always.hu//osztondij honlapon van lehetőség, ahol az érdeklődők minden olyan információt megtalálnak az ösztöndíjról, mely a részvételhez szükséges.

 A pályázó a honlapon lépésről lépésre haladva juthat el a kezdetektől a jelentkezésig, melynek leadási határideje 2009. június 2.  A többfordulós válogatást követően, egy Bizottság 2009. szeptemberében dönt arról, hogy ki az a két személy, aki az ösztöndíját elnyerte, amit egy ünnepélyes esemény keretében át is vehetnek majd.

Forrás: Hill and Knowlton Hungary Ltd.


Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel

Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel 

A férfiak számára fontos, hogy az intim helyzetekben magabiztosak legyenek, de előfordulhatnak olyan pillanatok, amikor szükségük lehet egy kis támogatásra.
A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN

A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN 

Az elmúlt években alapjaiban változott meg mindaz, amit az anti-agingről gondolunk.
A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül?

A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül? 

A hajhullás számos nő számára jelent kellemetlen és zavaró problémát.
Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen?

Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen? 

Gondoltál-e már arra, mennyi törődést igényelnek az ízületeink?
Egészség és harmónia a mindennapokban

Egészség és harmónia a mindennapokban 

Sokan keresnek valami olyasmit, ami segít harmonikusabbá tenni a mindennapjaikat.
Mi az a botox és miért nem kell tőle félni?

Mi az a botox és miért nem kell tőle félni? 

Ha valaki először gondolkodik botoxkezelésen, általában nem a szúrásoktól fél, inkább attól, hogy mi lesz utána.
A chasen-készítés művészete Japánban

A chasen-készítés művészete Japánban 

Ma különleges élményben lesz része.
Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója

Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója 

Az egészség megőrzése ma már nem arról szól csupán, hogy mit eszel vagy mennyit mozogsz.
Élvezd a különleges szaunaélményeket

Élvezd a különleges szaunaélményeket 

Napjainkban egyre többen választják a szaunázást relaxációs tevékenységként, hiszen nemcsak a test, hanem a lélek is feltöltődhet általa.
Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában

Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában 

Az otthonok és munkahelyek kialakítása folyamatosan változik a felmerülő új igények hatására.