Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Pattanásai árulkodnak lelki problémáiról!

Az eddigi legnagyobb, a pattanások (akne) és a feszültség kapcsolatát elemző vizsgálat felderítette, hogy a nagy nyomás alatt élő tiniknek 23 százalékkal gyakrabban van súlyos aknéjuk, mint nem stresszelő társaiknak.

"Az akne jelentős hatással van a fizikai és pszichoszociális jólétre, ezért fontos megérteni az aknés bőrhöz vezető tényezőket. A kutatás azt mutatja, hogy lényeges kapcsolat van a feszültség és az elváltozás súlyossága között" - mondta Dr. Gil Yosipovitch bőrgyógyász, a kutatások vezetője a Wake Forest Orvosi Egyetemen.

A 94 szingapúri serdülővel folytatott vizsgálat eredményei a svéd Acta Derm Venereol orvosi folyóiratban jelentek meg.

Noha régóta ismert, hogy a stressz rossz hatással van az aknéra, kevés kutatás próbálta megérteni a kapcsolat mögött húzódó mechanizmusokat. A mostani vizsgálat azt elemezte, megnő-e a faggyúszint a bőrben trauma esetén és ennek van-e köze az akne súlyosságához. A hormonszint, a faggyútermelés és a baktériumok mind nagy szerepet játszanak a bőrelváltozás kialakulásában.

A résztvevők átlagéletkora 14,9 év volt. A tanulók stressz-szintjét és az akne súlyosságát kétszer vizsgálták - közvetlenül a jövőjüket befolyásoló (és így pszichológiai stresszt okozó) vizsgák előtt és a nyári szünet alatt.

A stresszt egy 14 fokozatú skála (PSS) alapján sorolták be egy kérdőív segítségével. az egyén által kitöltendő kérdőívvel mérték. Az aknét bőrgyógyászatilag sorolták be az elváltozások számra és súlyossága alapján. A lányok 92, a fiúk 95 százaléka volt aknés a vizsgálat ideje alatt.

A kutatók azt vélelmezték, hogy a stressz megnöveli a faggyú mennyiségét, ami fokozza az aknék kialakulását. Az eredmények azonban azt mutatták, hogy a faggyútermelés nem különbözött jelentősen nagy illetve kis stressz esetén. A nagyobb stressz-szintről beszámoló tanulók 23 százalékánál azonban valószínűbb volt a súlyosabb, gyulladt akne (acne papulopustulosa) előfordulása. A stressz nem mutatott kapcsolatot az acne comedonica (mitesszer) előfordulásával.

Yosipovitch szerint a kutatás azt mutatja, hogy a stressznek tulajdonított pattanások súlyossága nemcsak a faggyú mennyiségétől függhet, lehetséges, hogy a gyulladásnak is van benne szerepe.

A kutatók azért választották Szingapúrt kutatásaik helyszínéül, mert az akne előfordulása összefüggést mutat a hőmérséklettel és a páratartalommal - és Szingapúrban egyenletes mindkét klímafaktor.

Forrás: www.medipress.hu


Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel

Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel 

A férfiak számára fontos, hogy az intim helyzetekben magabiztosak legyenek, de előfordulhatnak olyan pillanatok, amikor szükségük lehet egy kis támogatásra.
A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN

A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN 

Az elmúlt években alapjaiban változott meg mindaz, amit az anti-agingről gondolunk.
A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül?

A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül? 

A hajhullás számos nő számára jelent kellemetlen és zavaró problémát.
Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen?

Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen? 

Gondoltál-e már arra, mennyi törődést igényelnek az ízületeink?
Egészség és harmónia a mindennapokban

Egészség és harmónia a mindennapokban 

Sokan keresnek valami olyasmit, ami segít harmonikusabbá tenni a mindennapjaikat.
Mi az a botox és miért nem kell tőle félni?

Mi az a botox és miért nem kell tőle félni? 

Ha valaki először gondolkodik botoxkezelésen, általában nem a szúrásoktól fél, inkább attól, hogy mi lesz utána.
A chasen-készítés művészete Japánban

A chasen-készítés művészete Japánban 

Ma különleges élményben lesz része.
Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója

Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója 

Az egészség megőrzése ma már nem arról szól csupán, hogy mit eszel vagy mennyit mozogsz.
Élvezd a különleges szaunaélményeket

Élvezd a különleges szaunaélményeket 

Napjainkban egyre többen választják a szaunázást relaxációs tevékenységként, hiszen nemcsak a test, hanem a lélek is feltöltődhet általa.
Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában

Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában 

Az otthonok és munkahelyek kialakítása folyamatosan változik a felmerülő új igények hatására.