Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Péterfy Borival melegít be a Titanic

2013. április 5-13. között fut majd az idén 20. születésnapját ünneplő jubileumi Titanic Nemzetközi Filmfesztivál, de már egy hónappal korábban megkezdődnek az eseményhez kötődő filmes programok. Március 6-án 20 órakor a Toldi moziban tíz vadonatúj Péterfy Bori-klip premierjével startol az idei Titanic. Az eseményen a közönség természetesen az együttes tagjaival is találkozhat.

A Péterfy Bori & Love Band legújabb, Fehér éjszakák című stúdióalbumának minden számához készült egy-egy klip, melyek elkészítésére a zenekar baráti alkotókat és alkotócsapatokat kért fel, mindenféle megkötés nélkül. A színésznő-énekesnő 2007-ben alakult zenekarának így egyszerre jelenik meg 10 vadonatúj videója, amelynek mozis premierje március 6-án 20 órakor a Toldi Mozi nagytermében lesz. Az esemény – amelyen a közönség természetesen az együttes tagjaival is találkozhat – szervezője a Péterfy Bori & Love Band zenekar, védnöke pedig a Titanic Filmfesztivál.

A különleges filmes-zenei eseményen Már András, Hoffmanntamás Boldizsár és Németh Balázs, Stark Attila, Csáki László, Merényi Dávid, Gács Tamás, Somogyi Hanka és Görög Árpád, Jenei Szilveszter, Fazakas Péter és Karsai Dániel alkotásait nézheti meg a közönség.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A Titanic Magyarország egyik legnagyobb filmes eseménye, amely 2005 óta versenyfesztiválként is működik. A fesztivál az elmúlt 20 évhez hasonlóan 2013-ban is átfogó, sokszínű válogatást ad a kortárs nemzetközi filmtenger legizgalmasabb alkotásaiból. Idén előreláthatólag 60 filmet láthat majd a közönség, köztük befutott rendezők új filmjeit, elsőfilmesek debütáló alkotásait, illetve kevésbé ismert régiók filmművészetének izgalmas darabjait.

Bővebben:http://www.facebook.com/titanicfilmfest/events

 


Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó

Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó 

Az Absolute Live márka egy kreatin+glutamin, egy kollagén+hyaluron és egy frissítő izotóniás itallal dobott piacra – melyek különböző élethelyzetekre kínál praktikus megoldást.
A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak

A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak 

Az óvodás korosztály életében a játék fontos szerepet játszik.
Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.