Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Pillanatfelvétel Szeremley Hubáról

Neve már szinte fogalom. Mire jó, és mire elég ez? Mire a legbüszkébb? Mit gondol a pénzről, hatalomról? Mit jelentenek számára a borai? És a politika?

Borfalu 2005. szeptember 2.

Korán érkeztünk a térre. Alig pár százan lehetnek a látogatók. Sétálgatunk, nézelődünk, kóstolgatunk. Közben a tér is lassan megtelik. Elérkezünk Szeremley Huba standjához.

Rengetegen vannak, jobbról is, balról is körülveszik. Lassan 10 éve, hogy először találkoztam vele, s azóta is rendszeresen találkozunk különböző gasztronómiai, borászati rendezvényen, riportot is készítettem vele már többször.

Így, amikor üdvözöljük egymást, szinte lecsap rám: "Ne menj el, üljetek le, szeretnék Neked mutatni egy bort!" Főszerkesztőm, Erzsi arcán értetlenséggel vegyes tartózkodás, tán még némi viszolygás is felfedezhető. Túl ismert ember, túl sokan nyüzsögnek körülötte, mit keresünk mi itt. De azért leülünk. Szeremley Hubát persze közben valaki magával sodorta. Hozok kóstolónak egy pohár rosét magamnak, s egy pohár Badacsonyi óvöröst Erzsinek. Majd egyszerre csak ismét ott terem Huba, s már hozza is az ígért bort. Pinot Blanc és Budai zöld cuvée-je. Csodásan üde, illatos, friss, zamatos. Míg Huba ismét eltűnik, Erzsit elkezdi izgatni ez az ember. Beszélgessünk vele - mondja, s feldob pár kérdést. Nem nehéz Hubát rábírnom, hogy üljön oda hozzánk. Szeretünk beszélgetni egymással, sokszor ültünk, és beszélgettünk már együtt.

-         Ez az új bor milyen embernek való? - teszem fel a kérdést.

-         Ez a barátok bora. - válaszolja. Akinek minden a barátja, a szél, a nap, az eső, a hold, a csillagok, a föld, annak vannak barátai.

-         S honnan tudod, ki az igaz barát, s ki nem az? - faggatom.

-         Nem tudom. Nem foglalkozom vele előre. Elválik majd. Én mindenkit barátsággal fogadok. Azután tabula rasa-t csinálok. De nem pakolom a hátizsákomba előre azt a terhet, hogy eldöntsem, hogy ki igazi, s ki nem.

-         A neved szinte már fogalom. Mire jó, s mire elég ez? - teszem fel a következő kérdést.

-         Leginkább arra jó, hogy "közpréda" legyél. Hogy mindenki megtaláljon. De a legtöbb ember csak arra vágyik, hogy meghallgassák, hogy elmondhassa valakinek. Én mindenkit meghallgatok. Látod, mióta itt ülünk is, hányan jöttek ide, hogy "Huba, csak egy szóra..." Megyek, és meghallgatom. S ettől ő is megnyugszik, én is nyugodtabb vagyok, mert segítettem neki azzal is, hogy meghallgattam.

-         Mire vagy a legbüszkébb?

Elgondolkodik egy percre. Látszik, meghökkent. Tán ezt a kérdést még senki nem is tette így fel neki, mert az első válasza inkább humoros:

-         Arra, hogy 18 évesen 26-szor 2 deci olaszrizling után átúsztam Arácsról Tihanyba.

Aztán elkomolyodik és így folytatja:

-         Arra, hogy még nem lettem öngyilkos, ahogy az egyik közös barátunk. Mert ő nem tudott szembenézni a problémákkal. És arra, hogy fel tudtam állni a tolószékből, amibe nem egész 5 éve egyik pillanatról a másikra belekényszerültem, mert lebénultam. Pedig akkor azt hittem, itt a vég. De az agyam működött. És felálltam, és folytatom.

Majd még egy, tréfásnak tűnő, ám nagyon is komoly választ ad:

-         Arra is büszke vagyok, hogy gyerekkorom óta mindig csak nálam erősebekkel és idősebbekkel verekedtem.

Erzsit, aki eddig csak hallgatott láthatóan egyre jobban izgatja az a valós kép, aki Szeremley Huba. S elkezdi faggatni, merre tart, mi a célja, mik a tervei.

-         Így 60 év felett az ember úgy érzi, áll az idő. Várni kell. Mint a gyerekeknek. Mit hoz a holnap, a jövő. Nem tudhatod. Csak várod, hogy mi adatik még meg. Mit rendeltek az Istenek.

Erzsi nem hagyja magát, provokálni próbálja:

-         Mit jelent számodra a pénz?

-         Semmit. - mondja Huba.

-         ????

-         Egyszer, még Nigériában, mikor nagy vendégség volt nálunk, s már mindenki elment, a néger inasunk csak állt, láthatóan mondani akart valamit. - kezd el egy történetet Huba. Kérdezem tőle: mi van? - Mester, ezt én nem értem. Nekem több cipőm van, mint Önnek. Na ennyit a pénzről. - mondja Huba. S még hozzáteszi: Ha hiszitek, ha nem, ma is egy kezemen meg tudom számolni, hány pár cipőm van.

-         De hát azt mondják, a pénz - hatalom. Ezzel hogy állunk? - faggatja tovább Erzsi.

Huba csak legyint, majd azt mondja:

-         Én már voltam nagyon mélyen is, nagyon magasan is. A legtöbb ember csak stabilizálni akar egy állapotot, nem viseli el a mélypontokat, s nem tud belőle felemelkedni, s ha fent van, retteg a lesüllyedéstől. Ennél sokkal fontosabb, hogy mi van benned. Hogy mire rendeltek az Istenek. Hogy amit csinálsz, azt a legjobban csináld. Igényesen. Önmagaddal tudj mindig elszámolni. Tudj a tükörbe nézni. Nem másoknak kell megfelelni.

S jön Erzsi aktuális kérdése:

- Mit jelentenek számodra a boraid?

- Mikor hazajöttem, először eszem ágában sem volt borral foglalkozni. De nagyon sok rossz bort kóstoltam, s folyton kritizáltam a borászokat. S akkor rájöttem, hogy milyen alapon kritizálom őket, ha én nem próbálok meg jobbat készíteni. Így aztán belefogtam. Sokat küzdöttünk, sokat kísérletezünk most is, de azt mondják, néha egész jól sikerül.

- és a politika? - teszi fel a végső kérdést Erzsi

- Azzal vádolnak, hogy én szétverem, megosztom a jobb oldalt. - mondja felindultan Huba. De hát hol van, és ki verte szét a szociáldemokrata pártot, a kereszténydemokratákat, a kisgazdákat? S mivé lett az MDF?  

Majd lecsillapodik, s így folytatja:

-         Az átlag ember nem érti, mi történik. Tiszta, világos jövőképet szeretne. Megélhetést, relatív biztonságot. Bennem munkál, hogy ha tudok valamit tenni, akkor azt tegyem meg. Nagy kihívás. De összeállt a csapat, s elindulunk a versenyen. Mint a vitorlázásban, ahol azt mondták, már öreg vagyok, hogy nyerjek. Háromszor egymás után lettem országos bajnok. De az idén nyáron csak háromszor voltam vitorlázni.

Pedig imád a vízen lenni. De most más elszántság, más megszállottság munkál benne, hajtja, űzi.

S már búcsúzik is sajnálkozva, mert közben persze már százszor elrángatták volna.


Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára

Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára 

A 2015-ben bevezetésre került megyei matricák az elmúlt egy évtizedben egyértelműen igazolták létjogosultságukat, hiszen már jó ideje vezetik az eladási statisztikákat. Érdemes tehát megvizsgálni azt is, mi okozza ilyen mértékű keresettségüket.
Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt

Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt 

Hatodszor is a Bosch az első helyen az országos Fut a cég versenyen
Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek?

Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek? 

A kundalini jóga a kedvesség és a tudatosság jógája, ebből adódóan ideális a gyengédebb nem képviselői számára. De miben és hogyan segíthet nekünk? Hogyan járul hozzá ez a jógaforma a belső tér megtapasztalásához? Ezekre a kérdésekre keressük a választ.
Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján

Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján 

Ahogy a természet újraéled, a hosszú hónapok utáni friss levegő és napsütés szinte hívogat, hogy végre kiszabaduljunk a négy fal közül. Ilyenkor szinte vonz minket a természet, vágyunk a felfrissülésre, amit a szabad levegő ad.
A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig

A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig 

A CBD olaj természetes eredetével, kiegyensúlyozott összetételével és sokrétű felhasználhatóságával sokak érdeklődését keltette fel az utóbbi időben. De vajon hogyan készül ez a különleges olaj? Milyen folyamatokon megy keresztül a kender, mire illatos, sűrű kivonatként a polcokra kerül?
A körömápolás fontossága a nők életében

A körömápolás fontossága a nők életében 

A hölgyekre jellemző, hogy sokat foglalkoznak a külsejükkel. Annak érdekében, hogy ápoltak legyenek, rendszeresen látogatnak el a fodrászhoz, a kozmetikushoz és a műkörmöshöz is.
Nőként kiemelt szerepe van a jó alvásnak

Nőként kiemelt szerepe van a jó alvásnak 

Az alvás nem csupán a pihenés eszköze, hanem a szervezet regenerációjának és kiegyensúlyozott működésének alapfeltétele is - mondhatni kulcsfontosságú az egészségünk szempontjából.
Olívaolajjal a női egészségért

Olívaolajjal a női egészségért 

Az olívaolaj a mediterrán konyha egyik jellegzetes alapanyaga, ám nem csak a konyhában vehetjük hasznát. De ne szaladjunk ennyire előre, kezdetnek nézzük meg, miért olyan kedvelt, és milyen hatásai vannak!
A papírtálak széles felhasználási lehetőségei

A papírtálak széles felhasználási lehetőségei 

A papírtálcák, papír leveses tálak és tányérok valamint a sushi tálcák rendkívül népszerűek, ezért a fenntartható vendéglátásra törekvő női vállalkozók is előszeretettel használják. A vendéglátás mellett azonban praktikus megoldást jelentenek a stílusos rendezvények, a catering és az otthoni összejövetelek alkalmával is.

Nők ezreinek ad újra aktív életet a csípőprotézis 

A nők élete gyakran egyenlő a rohanással, azonban az idő múlásával jelentkező különböző ízületi fájdalmak lassabbá, nehezebbé, korlátozottabbá teszik a mozgásukat. A csípőízületi problémák nagyon sok nőt érintenek, főleg a 60 év feletti korosztályt.