Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Plüsst kaptak a kicsik, mosolyogtak a nagyok!

Tavaly év végén került először megszervezésre a RadioReal és a StudyMedia közös jótékonysági kezdeményezése, melynek keretén belül 2007. november 20. és december 20. között plüss figurákat gyűjtöttek árva és beteg gyermekek számára.

Mindenki tehet valamit!

Az elmúlt években szerencsére egyre több kezdeményezés indult, melyek azt mutatják, hogy az emberek szívből segítenek a rászorulóknak. Erre alapozva kezdte meg a RadioReal és a StudyMedia is a plüssök gyűjtését!

Sokan gyűjtöttek és sok gyűlt össze...

Az akció eredményessége a szervezőket is meglepte, hiszen, ha "csak" szám szerint nézzük, már az is sok! Több, mint 3300 darab plüss figurát sikerült összegyűjteni!

Még inkább szívet melengető azonban az a tény, hogy milyen sokan csatlakoztak - az ország egész területéről - ehhez a jótékonysági felhíváshoz! Néhány példát muszáj megemlíteni (a teljesség igénye nélkül), melyekkel a plüss figurák gyűjtése során találkoztak a szervezők!

Tiszaújvárosban több mint 360 darab plüsst vittek be a gyerekek az iskolákba. Azonban a tiszaújvárosi iskolások lelkesedése olyan nagy volt, hogy a plüssökön kívül lego-készletet, barbie-babákat, komlpett várjátékot, teleszkóp szettet, kifestőket, könyveket és még sok apróságot is összegyűjtöttek.

Volt olyan kedves RadioReal hallgató, aki Miskolcról postán küldte el plüss-ajándékát, de akadtak olyan kedves adományozók is, akik személyesen vitték el a rádió stúdiójába a plüss-figuráikat!

Az akcióhoz csatlakozó felsőoktatási intézmények, középiskolák, általános iskolák és cégek listája a http://karacsony.studymedia.hu weboldalon tekinthető meg.

Ahová került a sok plüss!

- Hűvösvölgyi Gyermekotthon - Budapest

- Heim Pál Gyermekkórház - Budapest

- Beteshda Gyermekkórház - Budapest, Vésztő

- Sérültekért Alapítvány - Százhalombatta

- Tolna megyei Református Templomok

Az egész gyűjtési akció legcsodálatosabb pillanata azonban az volt, amikor átadásra kerültek a plüssök az árva és beteg gyermekeknek!

Lett egy közös ügy!

A RadioReal és a StudyMedia köszönetet mond mindenkinek aki részt vett a gyűjtésben, mely által segített a gyermekeknek örömet okozni!


Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel

Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel 

A férfiak számára fontos, hogy az intim helyzetekben magabiztosak legyenek, de előfordulhatnak olyan pillanatok, amikor szükségük lehet egy kis támogatásra.
A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN

A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN 

Az elmúlt években alapjaiban változott meg mindaz, amit az anti-agingről gondolunk.
A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül?

A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül? 

A hajhullás számos nő számára jelent kellemetlen és zavaró problémát.
Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen?

Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen? 

Gondoltál-e már arra, mennyi törődést igényelnek az ízületeink?
Egészség és harmónia a mindennapokban

Egészség és harmónia a mindennapokban 

Sokan keresnek valami olyasmit, ami segít harmonikusabbá tenni a mindennapjaikat.
Mi az a botox és miért nem kell tőle félni?

Mi az a botox és miért nem kell tőle félni? 

Ha valaki először gondolkodik botoxkezelésen, általában nem a szúrásoktól fél, inkább attól, hogy mi lesz utána.
A chasen-készítés művészete Japánban

A chasen-készítés művészete Japánban 

Ma különleges élményben lesz része.
Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója

Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója 

Az egészség megőrzése ma már nem arról szól csupán, hogy mit eszel vagy mennyit mozogsz.
Élvezd a különleges szaunaélményeket

Élvezd a különleges szaunaélményeket 

Napjainkban egyre többen választják a szaunázást relaxációs tevékenységként, hiszen nemcsak a test, hanem a lélek is feltöltődhet általa.
Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában

Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában 

Az otthonok és munkahelyek kialakítása folyamatosan változik a felmerülő új igények hatására.