Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Prémium ajándék a legkisebbeknek

Az ünnepek közeledtével vannak, akik már októberben vagy novemberben elkezdenek ajándékok után kutatni és karácsonyi lázban égnek, míg mások az utolsó pillanatra hagyják ezt. Bármely tábort erősítjük, a legkisebbekre is gondolnunk kell.

Némileg egyszerűbb a dolgunk, amikor a saját gyermekünket szeretnénk meglepni, hiszen tudjuk, mire van szüksége, azonban ettől függetlenül nem feltétlenül van könnyű dolgunk, mivel nehéz eltalálni, hogy minek örülne a kicsi. Az ismerősök, rokonok még nehezebb helyzetben vannak. Éppen ezért az alábbiakban adunk néhány hasznos tippet!

Elöljáróban viszont annyit elárulunk, hogy egy hálózsák a Cseppke Prémium kollekciójából olyan ajándék, amellyel nagyon nehéz mellélőni.

Mitől prémium kollekció a prémium kollekció?

Természetesen a minőségi alapanyag használatnak nagy szerepe van a megnevezésben, ugyanakkor a Cseppke minden termékére igaz ez. A prémium termékek elsősorban csíkos anyagaikról, csillámos, illetve egyéb különleges nyomású mintáiról ismertek.

A színpompás dizájnnak köszönhetően a kicsik nagyon hamar megszeretik ezeket a meseszép darabokat. Emellett a tipegő hálózsákok kamáslival is rendelkeznek, melyek csúszásgátló nyomattal vannak ellátva.

Miért előnyös a hálózsák?

Gyermekek esetében nem arra a hálózsákra kell gondolni, melybe mi, felnőttek belebújunk egy-egy kirándulás alkalmával. A tipegő hálózsák megoldásként született egy problémára, még pedig a baba kitakarózása miatt. A kicsik, ahogy nőnek, elkezdenek esténként is mozgolódni, illetve ezáltal kitakarózni, így reggelre nagyon könnyen megfáznak. A tipegő hálózsák úgy van kialakítva alul, mint egy nadrág, így a kicsi ki tudja dugni a réseken a lábait, vagyis nem gabalyodik bele, nem csúszik fel. 

A babáknak készített változat olyan, mint egy hagyományos hálózsák, mivel ők még nem olyan mozgékonyak. Ugyanakkor ezzel a praktikus darabbal megakadályozható, hogy a baba kitakarózzon. Így te is és gyermeked is nyugodtan alhattok egész éjszaka.

Kamásli, a meleg éjszakák titka

Nagyon sok tipegő nem tűri meg magán a zoknit, melynek hangosan elégedetlenkedve, akár sírással ad nyomatékot. Az anyuka viszont feszültté válik emiatt, hiszen nem szeretné, hogy gyermeke megfázzon.

Mi a megoldás? A kamásli! Ez egy cső alakú anyag a tipegő hálózsák alján, melyet egy egyszerű mozdulattal rá lehet fordítani a gyermek lábára, így nem kell attól tartanunk, hogy a kicsi az este folyamán megfázik.

Ha gyermeked nem szereti a zoknit, akkor a kamásli nélkül add rá a hálózsákot, majd miután elaludt, húzd rá a kamáslit a lábfejeire. Így a gyerek nyugodtan tud mozgolódni este, mégsem áll fenn annak az esélye, hogy esetleg megfázik.

Ha hasznos, ám mégis stílusos ajándékkal szeretnénk meglepni a babát vagy a tipegőt, akkor érdemes a hálózsák mellett dönteni!


Tippek a fáradtság leküzdésére és az energiaszint fenntartására

Tippek a fáradtság leküzdésére és az energiaszint fenntartására 

A fáradtság szinte mindenkit utolér időnként – legyen szó stresszes munkanapokról, kevés alvásról vagy egyszerűen arról, hogy túl sok minden történik körülöttünk. Ilyenkor hajlamosak vagyunk a gyors megoldásokat keresni, például még egy kávét inni vagy édességhez nyúlni, de ezek hatása rövid ideig tart.
Mit érdemes tudni a kábítószerrel kapcsolatos felelősségről?

Mit érdemes tudni a kábítószerrel kapcsolatos felelősségről? 

A legtöbb állam tiltja a kábítószerekkel kapcsolatos bármilyen magatartást, viszont országonként változik a kábítószer birtoklására vonatkozó szabályozás és annak büntetése. A kábítószerek büntetőpolitikai megfontolásai nagyon hasonlók az európai országokban, így Magyarországon is.
A tranexámsav titka: hogyan érhetünk el ragyogó bőrt?

A tranexámsav titka: hogyan érhetünk el ragyogó bőrt? 

Felmerült benned már az a kérdés, mi lehet az a különleges összetevő, ami segíthet eltüntetni a bőrön meglévő pigmentfoltokat, napbarnított foltokat vagy akár a pattanások után fennmaradó makacs nyomokat?
A jövő a rollerek biztonságos használatáé!

A jövő a rollerek biztonságos használatáé! 

A huszonegyedik század városi közlekedése forradalmi változásokon ment keresztül az elmúlt években, és ebben központi szerepet járszik a roller. Ami egykor csak gyermekjáték volt, mára a mikromobilitás szimbólumává vált, különösen az elektromos meghajtású változatok elterjedésének köszönhetően.
 A zöld szállítási megoldások reneszánsza

A zöld szállítási megoldások reneszánsza 

Eszedbe jutott már, hogy mennyire hatékony egy biciklis futárszolgálat a városi közlekedésben? A nagyvárosokban, mint Budapest, egyre népszerűbbek azok a futárok, akik kerékpárral oldják meg a csomagszállítást, hiszen a lüktető forgalomban gyorsabban célba érnek, és még a környezetet is kímélik. Mi áll ennek a trendnek a hátterében, és milyen előnyöket kínálnak ezek a szolgáltatások?
Testmozgás és mesevilág – a gyermek mindennapjai

Testmozgás és mesevilág – a gyermek mindennapjai 

A gyerekek világa játékkal, kíváncsisággal és felfedezésekkel van tele: itt az aktivitás és a mesevilág olyan elemek, melyek nemcsak fejlesztik a kicsik képességeit, hanem tartalmasabbá, boldogabbá is teszik a mindennapjaikat.
A családközpontú ellátás és a betegbiztonság a szülészet alapja

A családközpontú ellátás és a betegbiztonság a szülészet alapja 

A természetes szülés fontosságára hívta fel a figyelmet Dr. Siklós Pál, hiszen szerencsére már akár két császár után is lehetséges a hüvelyi szülés, ahogyan ikreknél is. A szülészfőorvos kiemelte a magánegészségügy azon vitathatatlan előnyét, hogy személyhez kötött szülésznő és/vagy szülészorvos választására is lehetőség van.
Ezek a leggyakoribb allergének a kutyatápokban – kerüld őket!

Ezek a leggyakoribb allergének a kutyatápokban – kerüld őket! 

A kutyák táplálékallergiái egyre gyakoribb problémát jelentenek a gazdik számára.
Ayurvéda az élet tudománya: egészség és harmónia az ősi tanításokkal

Ayurvéda az élet tudománya: egészség és harmónia az ősi tanításokkal 

Az ayurvéda több ezer éves bölcsessége sokak számára még ismeretlen, pedig ez a gyakorlat Indiából egészen napjainkig fennmaradt és elterjedt.
A rendszeres infraszaunázás jótékony hatásai

A rendszeres infraszaunázás jótékony hatásai 

Az ép testben ép lélek mondás talán sosem volt aktuálisabb, mint napjainkban.