Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Pünkösdi királyválasztás- programajánló

A közmondás is ismert: "Rövid, mint a pünkösdi királyság." Az ezzel járó hatalom ugyanis csak egy évig tartott.

A Pünkösdi Királyválasztás szokásáról a középkor óta vannak adatok.  A XVII. század végén, a XVIII. század elején a huszárezredekben például már pünkösdi királyt választottak. A közmondás is ismert: "Rövid, mint a pünkösdi királyság." Az ezzel járó hatalom ugyanis csak egy évig tartott. A pünkösdi királyi címet az ekkor rendezett ügyességi versenyek (ez leggyakrabban lovas próbatétel volt) nyertese érdemelte ki. Így szerezhető kiváltságok voltak: a pünkösdi király egy évig minden lakodalomba, mulatságra, ünnepségre hivatalos volt, minden kocsmában ingyen ihatott, mert, amit elfogyasztott azt a község fizette ki később. Általában ő lett a legények vezetője is az adott évben. (Sokhelyütt egyébként ilyenkor avatták a legényeket is. Leöntötték őket borral, vagy elverték a feneküket. Ez után a "szertartás" után számította őket a falu legénynek, vagyis járhattak a kocsmába, udvarolhattak.)

A pünkösdi királyválasztás szokása az elmúlt években, különösen a borvidékeken kezd visszatérni. Villányban már évek óta ápolják ezt a hagyományt, s az idén is megérkezett az alábbi meghívás, mely minden hagyománytisztelő, pünkösdölni vágyó borkedvelőnek szól:

Pünkösdi invitáló

Mi, a 2004. esztendő Villányi Borkirálya és Borkirálynője ezennel tudatjuk, hogy királyságunk folyó év május havának 15. napján véget ér. Ezen a vasárnapon Mi és az összegyűlt közönség fogjuk kiválasztani azt az ifjat és hajadont, kik majd nyomdokainkba lépnek, s egy évig őrzői és élvezői lehetnek a villányi boroknak.

Az este folyamán finom étkekben és nemes borokban idén sem lesz hiány.

A gyülekező vendégsereget 2005. május 15-én 17.45 órától fogadjuk a Bortrezor Pincében (Villány, Arany J. u. 7.). A tradíciókhoz híven a rendezők, Polgár Zoltán és hitvese, Katalin a kulináris élvezetek előtt kulturális élményeket is kínálnak.

18.00 órakor Dékány Tibor fotóművész műveinek ősbemutatójára kerül sor:

Köd-

Fosz-

Lányok

címmel olyan kiállítás nyílik meg, melynek műveit még senki nem láthatta Magyarországon.

A megnyitó után kezdődik a lakoma, és a mulatság, melynek végén kiválaszttatik a legrátermettebb leány és fiú, kik ezután 1 esztendőn keresztül viselik majd a borkirályi és borkirálynői címet.

Hagyományainkhoz híven a jelöltek tombolát fognak árusítani. A befolyt összeggel a villányi óvodát valamint a legjobb borász tanulót kívánjuk segíteni.

Részvételi szándékukat az [email protected] drótposta címen jelezhetik számunkra.

Kelt Villányban, 2005. év április havának 30. napján

Zoltán Borkirály                    Emese Borkirálynő


Tippek a fáradtság leküzdésére és az energiaszint fenntartására

Tippek a fáradtság leküzdésére és az energiaszint fenntartására 

A fáradtság szinte mindenkit utolér időnként – legyen szó stresszes munkanapokról, kevés alvásról vagy egyszerűen arról, hogy túl sok minden történik körülöttünk. Ilyenkor hajlamosak vagyunk a gyors megoldásokat keresni, például még egy kávét inni vagy édességhez nyúlni, de ezek hatása rövid ideig tart.
Mit érdemes tudni a kábítószerrel kapcsolatos felelősségről?

Mit érdemes tudni a kábítószerrel kapcsolatos felelősségről? 

A legtöbb állam tiltja a kábítószerekkel kapcsolatos bármilyen magatartást, viszont országonként változik a kábítószer birtoklására vonatkozó szabályozás és annak büntetése. A kábítószerek büntetőpolitikai megfontolásai nagyon hasonlók az európai országokban, így Magyarországon is.
A tranexámsav titka: hogyan érhetünk el ragyogó bőrt?

A tranexámsav titka: hogyan érhetünk el ragyogó bőrt? 

Felmerült benned már az a kérdés, mi lehet az a különleges összetevő, ami segíthet eltüntetni a bőrön meglévő pigmentfoltokat, napbarnított foltokat vagy akár a pattanások után fennmaradó makacs nyomokat?
A jövő a rollerek biztonságos használatáé!

A jövő a rollerek biztonságos használatáé! 

A huszonegyedik század városi közlekedése forradalmi változásokon ment keresztül az elmúlt években, és ebben központi szerepet járszik a roller. Ami egykor csak gyermekjáték volt, mára a mikromobilitás szimbólumává vált, különösen az elektromos meghajtású változatok elterjedésének köszönhetően.
 A zöld szállítási megoldások reneszánsza

A zöld szállítási megoldások reneszánsza 

Eszedbe jutott már, hogy mennyire hatékony egy biciklis futárszolgálat a városi közlekedésben? A nagyvárosokban, mint Budapest, egyre népszerűbbek azok a futárok, akik kerékpárral oldják meg a csomagszállítást, hiszen a lüktető forgalomban gyorsabban célba érnek, és még a környezetet is kímélik. Mi áll ennek a trendnek a hátterében, és milyen előnyöket kínálnak ezek a szolgáltatások?
Testmozgás és mesevilág – a gyermek mindennapjai

Testmozgás és mesevilág – a gyermek mindennapjai 

A gyerekek világa játékkal, kíváncsisággal és felfedezésekkel van tele: itt az aktivitás és a mesevilág olyan elemek, melyek nemcsak fejlesztik a kicsik képességeit, hanem tartalmasabbá, boldogabbá is teszik a mindennapjaikat.
A családközpontú ellátás és a betegbiztonság a szülészet alapja

A családközpontú ellátás és a betegbiztonság a szülészet alapja 

A természetes szülés fontosságára hívta fel a figyelmet Dr. Siklós Pál, hiszen szerencsére már akár két császár után is lehetséges a hüvelyi szülés, ahogyan ikreknél is. A szülészfőorvos kiemelte a magánegészségügy azon vitathatatlan előnyét, hogy személyhez kötött szülésznő és/vagy szülészorvos választására is lehetőség van.
Ezek a leggyakoribb allergének a kutyatápokban – kerüld őket!

Ezek a leggyakoribb allergének a kutyatápokban – kerüld őket! 

A kutyák táplálékallergiái egyre gyakoribb problémát jelentenek a gazdik számára.
Ayurvéda az élet tudománya: egészség és harmónia az ősi tanításokkal

Ayurvéda az élet tudománya: egészség és harmónia az ősi tanításokkal 

Az ayurvéda több ezer éves bölcsessége sokak számára még ismeretlen, pedig ez a gyakorlat Indiából egészen napjainkig fennmaradt és elterjedt.
A rendszeres infraszaunázás jótékony hatásai

A rendszeres infraszaunázás jótékony hatásai 

Az ép testben ép lélek mondás talán sosem volt aktuálisabb, mint napjainkban.