Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Pünkösdi prószafesztivál Zalaegerszegen

Göcseji prószafesztivált rendeznek május 20-án, pünkösdhétfőn Zalaegerszegen. Az előrejelzések szerint a város főterén felállított fesztiválsátorban mintegy 6-8 ezer adag prószát (krumplis lepényt) sütnek ki.

A vidám gasztronómiai esemény a zalai megyeszékhely szinte teljes lakosságát érinti - fogalmazott a szervező Keresztury Városi Művelődési Központ igazgatóhelyettese.

www.egerszegfesztival.hu

Cserpes Attila elmondta, hogy baráti társaságok, intézmények, cégek, civilszervezetek, nyugdíjasklubok tagjai egyaránt neveztek a versenyre. A fesztiválon húsz csapat több mint 800 liter alapanyagot használ fel, a tájjellegű étel elkészítésében több mint kétszázan vesznek részt. A szervezők több ezer látogatóra számítanak és az eddigi évek tapasztalata szerint, a késő délutáni órákban valamennyi kisütött finomság elfogy.

Az ország más vidékeinek tócsniként vagy lapcsánkaként ismert prósza az egyik legváltozatosabban elkészíthető étel. Alapja a reszelt krumpli, a liszt, a tojás és a tejföl, a többi a versenyzők fantáziáján múlik. Az idősebbek általában ragaszkodnak a hagyományos receptúrához, a fiatalabb korosztályt képviselő csapatok viszont bátrabbak - jegyezte meg Cserpes Attila.

Az elmúlt években az édestől a savanyúig szinte mindenféle változatban készítettek már prószákat a göcseji prószafesztiválokon. A receptekben megjelent a medvehagyma és izgalmas újítás volt a füstölt kolbászos, a pacalpörköltes, a lecsós és a szilvalekváros prósza is. A legváltozatosabb variációk néhány évvel ezelőtt a Népek prószája címmel meghirdetett versenyen készültek, amikor az adott nemzet ízvilága szerint kellett fűszerezni a burgonyaalapú ételt - mondta el a főszervező.

Idén a gasztronómiai versennyel párhuzamosan Prósza Hangja (P-faktor) címmel hirdették meg az amatőr nótaénekesek versenyét, így a délutáni órákban már nótaszóra sülnek a prószák.


Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel

Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel 

A férfiak számára fontos, hogy az intim helyzetekben magabiztosak legyenek, de előfordulhatnak olyan pillanatok, amikor szükségük lehet egy kis támogatásra.
A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN

A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN 

Az elmúlt években alapjaiban változott meg mindaz, amit az anti-agingről gondolunk.
A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül?

A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül? 

A hajhullás számos nő számára jelent kellemetlen és zavaró problémát.
Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen?

Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen? 

Gondoltál-e már arra, mennyi törődést igényelnek az ízületeink?
Egészség és harmónia a mindennapokban

Egészség és harmónia a mindennapokban 

Sokan keresnek valami olyasmit, ami segít harmonikusabbá tenni a mindennapjaikat.
Mi az a botox és miért nem kell tőle félni?

Mi az a botox és miért nem kell tőle félni? 

Ha valaki először gondolkodik botoxkezelésen, általában nem a szúrásoktól fél, inkább attól, hogy mi lesz utána.
A chasen-készítés művészete Japánban

A chasen-készítés művészete Japánban 

Ma különleges élményben lesz része.
Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója

Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója 

Az egészség megőrzése ma már nem arról szól csupán, hogy mit eszel vagy mennyit mozogsz.
Élvezd a különleges szaunaélményeket

Élvezd a különleges szaunaélményeket 

Napjainkban egyre többen választják a szaunázást relaxációs tevékenységként, hiszen nemcsak a test, hanem a lélek is feltöltődhet általa.
Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában

Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában 

Az otthonok és munkahelyek kialakítása folyamatosan változik a felmerülő új igények hatására.