Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Rekord összegű adomány a kórházaknak

Lezárult a K&H 2008-as évi kártyás gyűjtőakciója, mely során közel 12,5 millió forint gyűlt össze. A K&H Csoport a magyar gyermekegészségügy elkötelezett támogatójaként minden 1 000 forintos vásárlás után 1 forintot utalt a K&H gyógyvarázs programnak közel egy éven át.

A pénzintézet 2006-ban hirdette meg először K&H MasterCard akcióját, hogy az újabb forrásból még több gyermekgyógyító intézményt támogathasson.

A kezdeményezés lényege, hogy a bankkártya birtokos ügyfelek aktív részesei lehetnek a gyűjtésnek azzal, hogy a vásárlásaik során kártyával fizetnek, úgy hogy, mindez közben nekik egy forintba sem kerül.

A rekordösszegre való tekintettel idén három intézmény, a Fővárosi Önkormányzat Egyesített Szent István és Szent László Kórháza, a Fővárosi Önkormányzat Heim Pál Gyermekkórház és Rendelőintézet Madarász utcai Kórháza és a kaposvári Kaposi Mór Oktató Kórház részesülhetett a támogatásból.

A kedvezőtlen gazdasági körülmények ellenére a K&H MasterCard akcióját idén is folytatja.

 


Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel

Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel 

A férfiak számára fontos, hogy az intim helyzetekben magabiztosak legyenek, de előfordulhatnak olyan pillanatok, amikor szükségük lehet egy kis támogatásra.
A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN

A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN 

Az elmúlt években alapjaiban változott meg mindaz, amit az anti-agingről gondolunk.
A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül?

A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül? 

A hajhullás számos nő számára jelent kellemetlen és zavaró problémát.
Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen?

Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen? 

Gondoltál-e már arra, mennyi törődést igényelnek az ízületeink?
Egészség és harmónia a mindennapokban

Egészség és harmónia a mindennapokban 

Sokan keresnek valami olyasmit, ami segít harmonikusabbá tenni a mindennapjaikat.
Mi az a botox és miért nem kell tőle félni?

Mi az a botox és miért nem kell tőle félni? 

Ha valaki először gondolkodik botoxkezelésen, általában nem a szúrásoktól fél, inkább attól, hogy mi lesz utána.
A chasen-készítés művészete Japánban

A chasen-készítés művészete Japánban 

Ma különleges élményben lesz része.
Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója

Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója 

Az egészség megőrzése ma már nem arról szól csupán, hogy mit eszel vagy mennyit mozogsz.
Élvezd a különleges szaunaélményeket

Élvezd a különleges szaunaélményeket 

Napjainkban egyre többen választják a szaunázást relaxációs tevékenységként, hiszen nemcsak a test, hanem a lélek is feltöltődhet általa.
Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában

Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában 

Az otthonok és munkahelyek kialakítása folyamatosan változik a felmerülő új igények hatására.