Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Repedt a gát, szakadt a hüvelyfal is!

Rózsika nem kevés fájdalommal, de természetes úton hozta világra első szülött gyermekét, Gusztikát, mintegy 4 és fél kilósan. Akkor még ő maga sem gondolta, hogy így 55 évesen egy hüvelyműtét emlékezteti majd a nagy eseményre.

A változókor közeledtével, ahogy csökken a tüszőhormonok termelődése, úgy a kötőszövet is meggyengül. Ilyenkor jelentkeznek azok a szülési sérülések is, amelyek annak idején a rugalmas szalagrendszer miatt még nem voltak érzékelhetőek.

A hólyagsérv (mellső hüvelyfal megsüllyedése) és a végbélsérv (hátsó hüvelyfali süllyedés) a szülések gyakori következménye. A több kilogrammos gyermek,- világra jöttekor,- egy "kissé" megszaggatja a hüvelyfal körüli szöveteket. A hüvelybemenet tág lesz, a hólyagfalak megsüllyednek, s így a közösülés is kevesebb örömöt okoz. Mindemellett a hüvelyhám is nagyobb fertőzésnek van kitéve, akár fürdés közben is.

(Szintén szüléskor lehet "beszerezni" az idültté váló gátrepedést is, amely a végbélsérv kialakulását is elősegíti.)

A rendellenesség műtéti úton, egyszerűen korrigálható. Ilyenkor a megnyúlt hüvelyfalak szövettöbbletét eltávolítják, és a "puvát" rendes helyzetében rögzítik. Ez a régi gátrepedés sebszéleit is felfrissíti és zárja.

Ezek a nőgyógyászati plasztikai műtétek javítják az életminőséget, és élvezetesebbé teszik a szexet is, a menopauza idején.


Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában

Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában 

Az otthonok és munkahelyek kialakítása folyamatosan változik a felmerülő új igények hatására.
Ragyogó tincsek: 5+1 bevált tipp az egészséges hajért

Ragyogó tincsek: 5+1 bevált tipp az egészséges hajért 

A hajunk az egyik legfontosabb ékességünk, amely alapjaiban határozza meg a megjelenésünket és az önbizalmunkat.
Szemhéjplasztika: megoldás a fáradt tekintetre

Szemhéjplasztika: megoldás a fáradt tekintetre 

Eszedbe jutott-e már valaha, hogy a szemeid körüli terület többet elárulhat a korodról, mint bármely más rész az arcodon?
Plasztikával éveket fiatalodott a magyar James Bond – képekkel

Plasztikával éveket fiatalodott a magyar James Bond – képekkel 

Dr. Révész Zsolt plasztikai sebész, a Révész Plasztika alapítója végzett fiatalító beavatkozást dr. Tordai István műsorvezető arcán.
Újjászületés belülről

Újjászületés belülről 

Amikor Karola megérkezett, azonnal érezni lehetett, hogy nem csak fizikailag, hanem lelkileg is nagy terhet cipel.
Tudatos életmód nőknek – Titkok a táplálkozáson túl

Tudatos életmód nőknek – Titkok a táplálkozáson túl 

A modern társadalomban a női egészség fogalmát gyakran tévesen egyetlen dimenzióra, a szigorú diétákra és a kalóriaszámlálásra szűkítik le. Bár a megfelelő tápanyagbevitel kétségtelenül alapvető építőkocka, a teljes biológiai harmónia megteremtéséhez önmagában elégtelen.
A pisztácia csodája: hogyan csökkenti a stresszt és javítja a szív egészségét?

A pisztácia csodája: hogyan csökkenti a stresszt és javítja a szív egészségét? 

Az utóbbi évek kutatásai egyre inkább rámutatnak arra, hogy a diófélék fogyasztása jelentős mértékben hozzájárulhat a szív- és érrendszeri egészség javításához.
Így készítsd fel a bőröd a strandszezonra már tavasszal

Így készítsd fel a bőröd a strandszezonra már tavasszal 

A tavasz a bőröd számára is a megújulás ideje, ám mielőtt kitennéd az első erős napsugaraknak, érdemes tudatosan felkészíteni az új szezonra.
Miért van jelentősége a rendszeres szemvizsgálatnak?

Miért van jelentősége a rendszeres szemvizsgálatnak? 

Sokan csak akkor mennek el kivizsgáltatni a szemüket, amikor már egyértelmű problémát tapasztalnak a látásukban.
3+1 tipp bekuckózós estékhez

3+1 tipp bekuckózós estékhez 

Egy hosszú munkanap után sokszor másra sem vágyunk, mint arra, hogy a kanapé puha párnái között elhelyezkedve élvezzük az estét egy takaró és egy bögre gőzölgő finomság társaságában.