Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Sebestyén Balázs alaposan melléfogott!

Már a megjelenés után, a nyár folyamán eladási csúcsokat döntött Sebestyén Balázs Szigorúan bizalmas című kötete, így a szerző nem gondolta, hogy a könyvnek újabb felfutása lesz karácsony előtt. Annyira elkapkodták Balázs könyvét, hogy egy héttel karácsony előtt hiánycikk lett.

 Sebestyén Balázs, az RTL Klub és a Danubius Rádió Reggeli Pirítós műsorának vezetője, a Gastroyal arca legutóbb Zalaegerszegen dedikált, és legnagyobb meglepetésére Szigorúan bizalmas című könyve még most, a megjelenés után fél évvel is hatalmas siker. Olyannyira, hogy a dedikálás helyszínén szinte még a csilláron is lógtak az érdeklődők, a kötetből pedig az utolsó példány is elfogyott.

"Amellett, hogy nagyon boldog vagyok a kötet sikere miatt, most komoly fejtörést okozott, hogy miként tudnánk még utángyártatni, hiszen rengeteg helyről kapom a visszajelzéseket: sehol nem tudnak venni a könyvemből. A kiadóval nem gondoltuk, hogy a kötetnek karácsonykor lesz egy "másodvirágzása", mivel nyáron jelent meg, és az uborkaszezon ellenére - amikor lényegében senki sem szokott könyvet vásárolni - megdöntötte az eladási csúcsokat. Ezért nem is rendeltünk a nyomdából újabb példányokat. Hiba volt, mert egy héttel karácsony előtt minden könyvesbolt polcáról elfogyott. Sokat dolgoztunk azon, hogy hátha sikerül megállapodni a nyomdával: sürgősen nyomtassanak, de már nem volt esélyünk. Annak azonban nagyon örülök, hogy a könyv iránti hatalmas érdeklődés engem igazol, vagyis ebben a rohanó világban igenis szükség van a szeretetre" - mondja Sebestyén Balázs.

Forrás: Kék-Ezüst Kommunikáció


Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel

Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel 

A férfiak számára fontos, hogy az intim helyzetekben magabiztosak legyenek, de előfordulhatnak olyan pillanatok, amikor szükségük lehet egy kis támogatásra.
A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN

A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN 

Az elmúlt években alapjaiban változott meg mindaz, amit az anti-agingről gondolunk.
A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül?

A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül? 

A hajhullás számos nő számára jelent kellemetlen és zavaró problémát.
Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen?

Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen? 

Gondoltál-e már arra, mennyi törődést igényelnek az ízületeink?
Egészség és harmónia a mindennapokban

Egészség és harmónia a mindennapokban 

Sokan keresnek valami olyasmit, ami segít harmonikusabbá tenni a mindennapjaikat.
Mi az a botox és miért nem kell tőle félni?

Mi az a botox és miért nem kell tőle félni? 

Ha valaki először gondolkodik botoxkezelésen, általában nem a szúrásoktól fél, inkább attól, hogy mi lesz utána.
A chasen-készítés művészete Japánban

A chasen-készítés művészete Japánban 

Ma különleges élményben lesz része.
Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója

Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója 

Az egészség megőrzése ma már nem arról szól csupán, hogy mit eszel vagy mennyit mozogsz.
Élvezd a különleges szaunaélményeket

Élvezd a különleges szaunaélményeket 

Napjainkban egyre többen választják a szaunázást relaxációs tevékenységként, hiszen nemcsak a test, hanem a lélek is feltöltődhet általa.
Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában

Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában 

Az otthonok és munkahelyek kialakítása folyamatosan változik a felmerülő új igények hatására.