Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Segítő kéz a szépüléshez

A magyar kozmetikusok messze földön híresek a szakma komoly hazai hagyományainak és a szakképzés magas színvonalának köszönhetően.

Kevés olyan ország van, ahol annyi nő jár rendszeresen kozmetikai kezelésre, mint itthon. Míg külföldön a kozmetikába járás luxusnak számít, nálunk majdnem mindenki találhat a pénztárcájának megfelelő szolgáltatást.

Már az "átkosban" minden magára valamit adó dolgozó nő rendszeres vendége volt valamelyik, többnyire fodrászattal közösen üzemelő kozmetikának, ahol egymás mellé állított kezelő székeken párhuzamosan folyt a vendégek szépítése. Közben meg lehetett vitatni a napi eseményeket és meg lehetett osztani egymással a legújabb híreket, akár a három kezelőszékkel odébb fekvő ismerőssel is. Ennek is megvolt a hangulata.

Manapság szinte minden utcában található szépségszalon: számos magánkézben lévő kisebb üzlet, vagy egy-egy cég termékeivel dolgozó márkaszalonok közt válogathatunk. Aki nyugalomra vágyik, kabinrendszerben üzemelő kozmetikába menjen, ahol egy kezelőhelységben csak egyetlen vendéggel foglalkozik a kozmetikus a teljes kezelés időtartama alatt. Terjedőben vannak az amerikai spa mintájára működő, komplex szolgáltatást nyújtó wellness- vagy egészség-központok, ahol az arc- és testkezelések mellett a legkülönfélébb masszázsokat, szaunát, szoláriumot, úszómedencét esetleg orvosi vizsgálatokat és edzőtermet is igénybe vehet a vendég.

Bár a kozmetikák felszereltsége és szolgáltatásai is sokat nyomnak a latban, a legfontosabb mégis a kozmetikus szakmai felkészültsége, jó keze és kellemes személyisége.

A szakmai felkészültséggel többnyire nincs gond - a szakiskolákban magas színvonalú, igényes felkészítést kapnak a tanulók. A jó kéz adottság, de sok éves gyakorlattal is szert lehet rá tenni. A személyiség viszont kulcskérdés: a kozmetikussal való kapcsolat akkor fog hosszú távon jól működni, ha könnyen szót értünk, jól kijövünk egymással - vagyis ha jelleme illik az egyéniségünkhöz.

Ha kozmetikusunk vérmérséklete eltérő, egy idő után biztosan idegesíteni fog a piszmogása vagy a pörgése. Ha beszédesek vagyunk, rossz érzés egy hallgatag embert szóval tartani. Ha rögtön az első kezelés alatt szeretnénk megosztani érzelmi életünket, akkor a nyitott, barátságos típus a nyerő, de ha tartani szeretnénk a három lépés távolságot, jobb ha diszkrét, visszahúzódó egyéniség után nézünk.

A jó kozmetikus híre még mindig szájhagyomány útján terjed leginkább. Ha valamelyik ismerősünknek szép a bőre, ne restelljük megkérdezni, mit használ és kihez jár kozmetikába, hiszen ez a legjobb referencia.  

Ha pedig az első kezelés során bármilyen szempontból nem kaptuk meg, amire vágytunk, ne ragadjunk le, keressünk tovább! Az igazit a legritkábban találja meg elsőre az ember!


6 tipp, hogyan maradhatsz lendületesebb egész nap

6 tipp, hogyan maradhatsz lendületesebb egész nap 

Az utóbbi évtizedekben érezhetően felgyorsult a világ, nem csoda tehát, ha sokszor úgy érzed, a nap túl hosszú, az energiád azonban túl kevés hozzá.
Hogyan vedd fel a harcot az őszi megfázással természetes módon?

Hogyan vedd fel a harcot az őszi megfázással természetes módon? 

  Az őszi hónapok sokak számára egyet jelentenek a megfázással: kaparó torok, orrfolyás és levertség mindennapos vendég ilyenkor. Az időjárás változása kihívást jelent az egészség megőrzése szempontjából, és sokan keresnek természetes megoldásokat a tünetek enyhítésére.
Tippek a fáradtság leküzdésére és az energiaszint fenntartására

Tippek a fáradtság leküzdésére és az energiaszint fenntartására 

A fáradtság szinte mindenkit utolér időnként – legyen szó stresszes munkanapokról, kevés alvásról vagy egyszerűen arról, hogy túl sok minden történik körülöttünk. Ilyenkor hajlamosak vagyunk a gyors megoldásokat keresni, például még egy kávét inni vagy édességhez nyúlni, de ezek hatása rövid ideig tart.
Mit érdemes tudni a kábítószerrel kapcsolatos felelősségről?

Mit érdemes tudni a kábítószerrel kapcsolatos felelősségről? 

A legtöbb állam tiltja a kábítószerekkel kapcsolatos bármilyen magatartást, viszont országonként változik a kábítószer birtoklására vonatkozó szabályozás és annak büntetése. A kábítószerek büntetőpolitikai megfontolásai nagyon hasonlók az európai országokban, így Magyarországon is.
A tranexámsav titka: hogyan érhetünk el ragyogó bőrt?

A tranexámsav titka: hogyan érhetünk el ragyogó bőrt? 

Felmerült benned már az a kérdés, mi lehet az a különleges összetevő, ami segíthet eltüntetni a bőrön meglévő pigmentfoltokat, napbarnított foltokat vagy akár a pattanások után fennmaradó makacs nyomokat?
A jövő a rollerek biztonságos használatáé!

A jövő a rollerek biztonságos használatáé! 

A huszonegyedik század városi közlekedése forradalmi változásokon ment keresztül az elmúlt években, és ebben központi szerepet járszik a roller. Ami egykor csak gyermekjáték volt, mára a mikromobilitás szimbólumává vált, különösen az elektromos meghajtású változatok elterjedésének köszönhetően.
 A zöld szállítási megoldások reneszánsza

A zöld szállítási megoldások reneszánsza 

Eszedbe jutott már, hogy mennyire hatékony egy biciklis futárszolgálat a városi közlekedésben? A nagyvárosokban, mint Budapest, egyre népszerűbbek azok a futárok, akik kerékpárral oldják meg a csomagszállítást, hiszen a lüktető forgalomban gyorsabban célba érnek, és még a környezetet is kímélik. Mi áll ennek a trendnek a hátterében, és milyen előnyöket kínálnak ezek a szolgáltatások?
Testmozgás és mesevilág – a gyermek mindennapjai

Testmozgás és mesevilág – a gyermek mindennapjai 

A gyerekek világa játékkal, kíváncsisággal és felfedezésekkel van tele: itt az aktivitás és a mesevilág olyan elemek, melyek nemcsak fejlesztik a kicsik képességeit, hanem tartalmasabbá, boldogabbá is teszik a mindennapjaikat.
A családközpontú ellátás és a betegbiztonság a szülészet alapja

A családközpontú ellátás és a betegbiztonság a szülészet alapja 

A természetes szülés fontosságára hívta fel a figyelmet Dr. Siklós Pál, hiszen szerencsére már akár két császár után is lehetséges a hüvelyi szülés, ahogyan ikreknél is. A szülészfőorvos kiemelte a magánegészségügy azon vitathatatlan előnyét, hogy személyhez kötött szülésznő és/vagy szülészorvos választására is lehetőség van.
Ezek a leggyakoribb allergének a kutyatápokban – kerüld őket!

Ezek a leggyakoribb allergének a kutyatápokban – kerüld őket! 

A kutyák táplálékallergiái egyre gyakoribb problémát jelentenek a gazdik számára.