Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Sikerült izolálni a koronavírust!

Hazai kutatónak sikerült először izolálnia a világon a mostani járványt okozó koronavírust!

Koronavírus, Kép: centralhome.hu

Óriási tudományos siker, hogy a magyar orvosoknak sikerült az új koronavírust izolálniuk – jelentette be Müller Cecília országos tiszti-főorvos. A doktornő azt is hozzátette, hogy ezzel egy időben megkezdődött a vírus megállításához szükséges vakcina összeállítása. A bejelentés az Operatív Törzs kora délutáni sajtótájékoztatón hangzott el.

Azt nem tudni, hogy ezután mennyi időn belül lehet előállítani a védelemhez szükséges oltóanyagot.

A Privátbankárt és az mfor.hu-t képviselő Kormos Olga kérdésre a sajtótájékoztazón megismételték, hogy az Országgyűlés folytatja a munkáját, mert a parlamenti ülés nem számít rendezvénynek, és egyébként a képviselők szűrés sincs tervben.

Kép: pixabay

Egyre többet foglalkozunk a koronavírus folyamatos terjedésével azzal, hogy óvintézkedéseket teszünk a munkahelyünkön is. Figyeljünk oda a higiénés szokásainkra annak érdekében, hogy ne fertőzzük meg egymást. Egyre több cég hoz rendkívüli rendelkezéseket a járvány megfékezésére, például kötelezően előírják az otthoni munkavégzést, korlátozzák a munkavállalók utazásait, illetve tömegrendezvényen való részvételét. Ám, ha nap mint nap bejárunk dolgozni egy közös irodába, akkor általánosságban is, de fertőző betegségek idején még inkább érdemes odafigyelni a higiéniára, mert a leggondosabban takarított munkahelyen is számtalan olyan baktériumforrással találkozunk, amelyekre nem is gondolnánk.


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.