Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Slayer, Ákos és a Quimby is hegyaljás

Júniusban az amerikai thrash metál ikon Slayer legdurvább riffjeire zúzhat a Hegyalja közönsége. De nem ők az egyetlen zenekar, akik igazi Hegy’ rajongóként idén már nem bírják a tokaji buli nélkül, két év kihagyás után visszalátogat az igazi fesztiválra, az igazi arcok közé Ákos, aki fesztiválon először a Hegyalján lépett fel 2002-ben, és a Quimby is. Persze a többi Hegy’ kedvencnek számító magyar zenekar sem hagyhatja ki a hazai fesztiválszenzont indító Hegyalja Fesztivált.

Kerry King és legendás bandája, a Slayer akkor lett igazi Hagyalja Fesztivál rajongó, amikor a tokaji koncertjén közel 25 ezer ember headbangelt egy ütemre a Hegy’en. A csapat a koncert után maga is belevetette magát a Hegy’ buliba, és ez valószínűleg a nagy visszatérés évében sem lesz másként. A banda éppen gőzerővel dolgozik idén megjelenő új albumán, de ezzel együtt már a Hegy’ koncertre is készül.

Ákos nyári turnéja, a Turné 2084 egyik állomása júniusban a Hegyalja Fesztivál. Legutóbb Tokajban 2010-ben láthatta a hegyaljás közönség. Ákos tavaly megjelent szintipopos hangzású 2084 című új albumát tavaly év végén mutatta be, júniusban ezt az új zenei világot hozza el a hegyaljásoknak is egy tőle megszokott komoly látványtechnikával megspékelt produkcióban. A fesztivál és Ákos kapcsolata több mint tíz évvel ezelőttre nyúlik vissza, hiszen fesztiválon először Tokajban lépett fel 2002-ben, és ezzel a koncerttel beírta magát a fesztiváltörténelembe.

Az igazi fesztiválhangulathoz a Quimby is hozzátesz idén, és garantálja, hogy a Kiss Tibi karcos hangján megszólaló szívbemarkoló balladáknak még a Slayer tetoválással a karjukon érkező hegyaljások sem tudnak majd ellenállni. A zenekar stúdióban tölti az év első felét, remélhetőleg az új dalokból júniusban már a Hegyalja közönsége is hallhat ízelítőt.

A magyar kedvencek közül a Hegyalján indítja a nyarat a mindig hatalmas bulit kanyarító Soerii & Poolek is. Természetesen nem hagyhatja ki idén nyáron sem Tokajt a Depresszió. A banda Megyek előre című vadonatúj klipjével hamarosan már lehet is hangolódni a júniusi Hegy’ bulira. Fehér Balázs igéző kék szemeit sem kell hanyagolniuk a hegyaljás csajoknak idén, a The Carbonfools hozza a szokásos színvonalat a Hegy’en. A szintén hazatérő Hegyalja fellépőnek számító Subscribe tagjai éppen új dalok írásával töltik az idejüket, és az Akkezdet Phiaival készülnek közös Dürer Kertes koncertre, de júniusban Tokajban a helyük. Dunaszerdahely állandó lakói, akik idén ingyen érkeznek a fesztiválra, a színpadon is láthatnak dunaszerdahelyieket, hiszen a nagy kedvenc Rómeó Vérzik 4 tagja közül hárman is a nyertes városból származnak. Így a csapat koncertjén is kötelező lesz a megjelenés a kellemes Tisza-parti strandolás után. A Magashegyi Underground júniusi hegyaljás koncertjére hamarosan megjelenő albumát is hozza majd, és az Erdélyből érkező hegyaljás közönség együtt bulizhat majd a csapat szintén innen származó énekesnőjével, Bochkor Bíborkával is.

Slayer, Ákos, Quimby, Donw, Scooter és a többiek Valentin napra? Aki még nem szerezte be Hegy’ bérletét, február 8. és 17. között extra akciós áron megteheti. A Hegy’ Randi bérlet két személyre csak 29.000 Ft, így a Valentin Napi ajándék csöpögős rózsaszín dolgok helyett az igazi fesztiválra szóló páros bérlettel igazi ajándék és egy újabb közös élmény. További infók megtalálhatóak a Hegy’ facebook-oldalán.

Borsodi Hegyalja Fesztivál – Igazi Fesztivál igazi arcoknak

A Hegy' az a hely, ahova vissza kell térni, hiszen a tokaji hegyek között az igazi arcok, az igazi zene, az igazi fesztiválélmény vár benneteket. A Borsodi Hegyalja Fesztivál az ország egyetlen olyan négynapos bulija, ahol a fesztiválélményeitek a világörökség részévé válnak.

Június 25-30. között, 14. alkalommal élvezhetitek a Tiszát, a tokaji borokat, a legizgalmasabb külföldi csapatok és magyar zenészek koncertjeit egyszerre. Itt ünnepelhetitek meg a vizsgaidőszakot, vagy az érettségi után végre felszabadultan tombolhattok kedvenc zenekarotok koncertjén, hiszen 2013-ban a Hegy’ nyitja a nyarat.

A külföldi fellépők mellett Tokajban lesznek a legjobb hazai zenészek, a legviccesebb stand-uposok, sőt ez az a fesztivál, ahol a legtöbb magyar borásszal találkozhattok. A Borsodi Hegyalja Fesztiválon akár együtt sörözhettek, Furmint-fröccsözhettek a kedvenc íróitokkal, énekeseitekkel, sőt ez az a hely, ahol két koncert között könnyedén munkát is találhattok.

Több mint 200 fellépő, hajnalig tartó pörgés, evezés, színház, strandolás, boros pincék, izgalmas beszélgetések, az ország legjobb arcaival. 2013-ban a nyár egy igazi fesztivállal és igazi arcokkal indul Rakamaz-Tokajon.

forrás: www.hegyaljafesztival.hu


Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó

Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó 

Az Absolute Live márka egy kreatin+glutamin, egy kollagén+hyaluron és egy frissítő izotóniás itallal dobott piacra – melyek különböző élethelyzetekre kínál praktikus megoldást.
A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak

A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak 

Az óvodás korosztály életében a játék fontos szerepet játszik.
Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.