Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Sok pénz=kevesebb boldogság?

Régóta ismert a mondás, miszerint a pénz nem boldogít. Az amerikai Princeton Egyetem kutatói most tudományos elemzéssel támasztotta alá a régi bölcsességet.

A jólét meghatározása valójában igen nehéz, hiszen nem csupán az anyagi javakat, hanem többek között saját magunk és családunk egészségét vagy a szabadidő mennyiségét is bele kell számítani. A kutatók vizsgálatukhoz új módszert dolgoztak ki, amit ők naprekonstrukciós módszernek neveztek el, utalva arra, hogy vizsgálati alanyaikat arra kérték, előző napjukat írják le és értékeljék azt egy szubjektív skálán.

A felméréseket kétszer is elvégezték, összesen mintegy 1700 nőt kérdeztek meg. Kiegészítő kérdésként az alanyoktól megkérdezték a véleményüket a tehetősebbek életéről. Egy másik felmérés segítségével azt is kielemezték, hogy a különböző jövedelmű férfiak mivel töltik a szabadidejüket.

Azok a nők, akik egy évben csak 20 ezer dollárt kerestek, úgy gondolták, hogy ők mintegy harmadával több időben rosszkedvűek egy évben, mint azok, akik 100 ezer dollárt keresnek. Érdekes eredmény volt, hogy a szubjektív beszámolók alapján ez az időszak csak 12 százalék, azaz akik kevesebbet keresnek, csak kevéssel több időt búsonganak emiatt, mint a tehetősebbek. Még meglepőbb volt, hogy az évi 100 ezer dollárt kereső férfiak csak idejük 20 százalékát fordítják valamiféle lazításra, szemben a 20 ezret keresők 35 százalékéval. A nőknél közel hasonló arányokat figyeltek meg a kutatók.

"Az csupán hiedelem, hogy a magasabb jövedelem jobb kedélyre hangolja az életünket. Akik sokat keresnek, relatíve elégedettek, de nem boldogabbak, mint a szegények, mert az életük stresszesebb és kevesebb szabadidejük van. Noha a kapcsolat a jövedelem és a megelégedettség-érzés közötti kapcsolat igen gyenge, mégis sokan vállalnak többletmunkát, feláldozva ezzel a családban vagy baráti társaságban eltöltött időt" - összegezték tudományos közleményükben kutatásaik eredményét Alan B. Krueger és Daniel Kahneman professzorok.

 Forrás: www.medipress.hu


Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel

Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel 

A férfiak számára fontos, hogy az intim helyzetekben magabiztosak legyenek, de előfordulhatnak olyan pillanatok, amikor szükségük lehet egy kis támogatásra.
A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN

A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN 

Az elmúlt években alapjaiban változott meg mindaz, amit az anti-agingről gondolunk.
A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül?

A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül? 

A hajhullás számos nő számára jelent kellemetlen és zavaró problémát.
Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen?

Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen? 

Gondoltál-e már arra, mennyi törődést igényelnek az ízületeink?
Egészség és harmónia a mindennapokban

Egészség és harmónia a mindennapokban 

Sokan keresnek valami olyasmit, ami segít harmonikusabbá tenni a mindennapjaikat.
Mi az a botox és miért nem kell tőle félni?

Mi az a botox és miért nem kell tőle félni? 

Ha valaki először gondolkodik botoxkezelésen, általában nem a szúrásoktól fél, inkább attól, hogy mi lesz utána.
A chasen-készítés művészete Japánban

A chasen-készítés művészete Japánban 

Ma különleges élményben lesz része.
Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója

Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója 

Az egészség megőrzése ma már nem arról szól csupán, hogy mit eszel vagy mennyit mozogsz.
Élvezd a különleges szaunaélményeket

Élvezd a különleges szaunaélményeket 

Napjainkban egyre többen választják a szaunázást relaxációs tevékenységként, hiszen nemcsak a test, hanem a lélek is feltöltődhet általa.
Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában

Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában 

Az otthonok és munkahelyek kialakítása folyamatosan változik a felmerülő új igények hatására.