Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Sokkoló, különleges reklámfilm!

Újszerű, sokkoló kisfilmmel próbálja meggyőzni az embereket arról Herendi Gábor, hogy a vakok is ugyanúgy élnek, mint az egészséges emberek. A film - három másik hasonló produkcióval együtt - decemberben forog majd több televíziós csatornán.

Herendi Gábort mindenki ismeri, mint a Valami Amerika című film rendezőjét. Most különleges reklámfilmet forgat, amely egy hétköznapi, ugyanakkor nem megszokott szituációba helyezi a vak főszereplőket.

"A Veszekedés című film egy merész próbálkozás annak érdekében, hogy végre mindenki megértse: a fogyatékosok is ugyanolyan emberek, mint mi. Ugyanúgy élnek, ugyanúgy éreznek. A kisfilm egy olyan hétköznapi szituációt mutat be, ami egy vak pár életében is megtörténik."

Herendi Gábor azért vállalta el a kisfilm forgatását, mert a példaképe egy vak házaspár. "Először a férjet ismertem meg, aki masszőrként dolgozik, és emiatt rengeteget köszönhetek neki, mondhatnám azt is, nem egy ízben mentette meg az életemet. Az évek során nagyon jó barátok lettünk, megismertem a párját is, aki szintén vak, és őszintém mondom, kevés olyan boldog párt láttam életemben, mint amilyenek ők. Szerencsések."

A film - három másik hasonló produkcióval együtt - decemberben forog majd több televíziós csatornán. Ezek szintén a fogyatékosság egy-egy típusát járják körbe: vakság, siketség, mozgáskorlátozottság.

A Miniszterelnöki Hivatal decemberben induló kampányának célja a fogyatékkal élők társadalmi elfogadottságának erősítése. A reklámfilmek mindegyike azt igyekszik tudatosítani, hogy a fogyatékkal élők ugyanolyan gondolatokkal és érzésekkel élnek közöttünk, mint bárki, így ugyanolyan jogok és bánásmód illeti meg őket. A filmek mellett a MeH blogot is indít a www.egyenloesely.freeblog.hu oldalon, ahol a témával részletesebben ismerkedhetnek meg a látogatók.


Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel

Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel 

A férfiak számára fontos, hogy az intim helyzetekben magabiztosak legyenek, de előfordulhatnak olyan pillanatok, amikor szükségük lehet egy kis támogatásra.
A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN

A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN 

Az elmúlt években alapjaiban változott meg mindaz, amit az anti-agingről gondolunk.
A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül?

A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül? 

A hajhullás számos nő számára jelent kellemetlen és zavaró problémát.
Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen?

Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen? 

Gondoltál-e már arra, mennyi törődést igényelnek az ízületeink?
Egészség és harmónia a mindennapokban

Egészség és harmónia a mindennapokban 

Sokan keresnek valami olyasmit, ami segít harmonikusabbá tenni a mindennapjaikat.
Mi az a botox és miért nem kell tőle félni?

Mi az a botox és miért nem kell tőle félni? 

Ha valaki először gondolkodik botoxkezelésen, általában nem a szúrásoktól fél, inkább attól, hogy mi lesz utána.
A chasen-készítés művészete Japánban

A chasen-készítés művészete Japánban 

Ma különleges élményben lesz része.
Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója

Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója 

Az egészség megőrzése ma már nem arról szól csupán, hogy mit eszel vagy mennyit mozogsz.
Élvezd a különleges szaunaélményeket

Élvezd a különleges szaunaélményeket 

Napjainkban egyre többen választják a szaunázást relaxációs tevékenységként, hiszen nemcsak a test, hanem a lélek is feltöltődhet általa.
Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában

Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában 

Az otthonok és munkahelyek kialakítása folyamatosan változik a felmerülő új igények hatására.