Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Sördal Tájról Tájra Mező Misivel

A Magna Cum Laude bemutatta új, slágergyanús szerzeményét, mely egy sörmákával közös pályázat eredményeként született meg. A Tájról Tájra című dalban azon öt hazai település szépségeit éneklik meg, amelyek a legtöbb szavazatot gyűjtötték be A legjobb otthon elnevezésű pályázaton.

Kép: sajtóanyag

A Magna Cum Laude idén nyáron adta elő első alkalommal A legjobb otthon című dalát, mely a zenekar számára kedves Gyula városának szépségeiről szól. Erre figyelt fel az egyik sörmárka, amely korábbi kampányaiban is arra hívta fel az emberek figyelmét, hogy legyenek büszkék a gyökereikre, merjék felvállalni: Ez vagyok én! Így született meg az együttműködés, és egy különleges pályázat gondolata, melynek köszönhetően mára létrejöhetett a Tájról Tájra című szerzemény.

A pályázat keretében a Magna Cum Laude arra kérte a játékosokat, hogy küldjenek képeket, videókat saját szülő vagy lakóhelyükről, és mutassák be, írják le, miért az a hely számukra a legjobb otthon. Az ország minden szegletéből érkeztek nevezések, melyek közül az öt legtöbb szavazatot kapó pályázat szolgáltatta a témát az új számhoz, így a Tájról Tájra című dal elsősorban Martfű, Szolnok, Sajóivánka, Szarvas és Putnok szépségeit idézi fel, emellett pedig szól magáról Magyarországról is.

Kép: sajtóanyag

„Azt gondolom Kara Misi és Szabó Tibi nevében elmondhatom, hogy nem volt könnyű hozott anyagból dolgozni, sosem csináltunk még hasonlót. Hiszen nem egyszerű olyan mondatokat beilleszteni egy dalszövegbe, hogy Nálunk makuka a szotyi, a kenyérvég a dumó, vagy akár a de csitt az Alföld közepén elindul valami moraj, itt két dolog, ami verhetetlen: a pipis szendó - és az Olaj, és ugyanúgy megtalálni ehhez a legmegfelelőbb dallamot. Ugyanakkor nagyon élveztük, egyrészt a téma miatt, másrészt pedig amiatt a merőben más típusú munkamenet miatt, amit a Tájról Tájra dal szerzői feladata igényelt. Utólag azt sajnálom csak kicsit, hogy ötnél több pályázó nem fért bele egy dalba, annyi különleges, megéneklésre érdemes nevezés érkezett” – mondta el Mező Misi a pályázat kapcsán, aki azt is elárulta, hogy már dolgoznak a dal videó klipjén, amit hamarosan megosztanak a közönséggel.

Itt arról is olvashatsz, hogy mi Mező Misi nagy álma?

 


Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel

Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel 

A férfiak számára fontos, hogy az intim helyzetekben magabiztosak legyenek, de előfordulhatnak olyan pillanatok, amikor szükségük lehet egy kis támogatásra.
A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN

A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN 

Az elmúlt években alapjaiban változott meg mindaz, amit az anti-agingről gondolunk.
A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül?

A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül? 

A hajhullás számos nő számára jelent kellemetlen és zavaró problémát.
Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen?

Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen? 

Gondoltál-e már arra, mennyi törődést igényelnek az ízületeink?
Egészség és harmónia a mindennapokban

Egészség és harmónia a mindennapokban 

Sokan keresnek valami olyasmit, ami segít harmonikusabbá tenni a mindennapjaikat.
Mi az a botox és miért nem kell tőle félni?

Mi az a botox és miért nem kell tőle félni? 

Ha valaki először gondolkodik botoxkezelésen, általában nem a szúrásoktól fél, inkább attól, hogy mi lesz utána.
A chasen-készítés művészete Japánban

A chasen-készítés művészete Japánban 

Ma különleges élményben lesz része.
Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója

Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója 

Az egészség megőrzése ma már nem arról szól csupán, hogy mit eszel vagy mennyit mozogsz.
Élvezd a különleges szaunaélményeket

Élvezd a különleges szaunaélményeket 

Napjainkban egyre többen választják a szaunázást relaxációs tevékenységként, hiszen nemcsak a test, hanem a lélek is feltöltődhet általa.
Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában

Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában 

Az otthonok és munkahelyek kialakítása folyamatosan változik a felmerülő új igények hatására.