Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Sose szeretkezz állva! Meg is vakulhatsz!

Néha egészen furcsa okai vannak annak, ha romlik a látásunk. A Káma-Szútra szerint az is baj, ha állva, vagy valamilyen oldalsó pozícióban szeretkezünk..

Szemészhez készül? Azt hiszi, mindent megtesz annak érdekében, hogy látása ne romoljon: nem ül sokat a számítógép és a tévé előtt, tehát rögtön orvoshoz megy, ha úgy érzi, valami nincs rendben. Mert nem tudja valószínű, hogy ezeken kívül számos más veszély is fenyegeti. Néha egészen furcsák is...

Az teljesen közismert, hogy velünk született betegségre való hajlamtól, egy régi balesettől, a számítógéptől vagy éppen magától az öregségtől romlik a szemünk. De hogy a túlzott folyadékfogyasztástól is?

Igen, amerikai kutatók ugyanis felfedezték, hogy a zöldhályogban szenvedő embereknél komoly veszélyt jelent az, ha félórán belül egy egész liter vizet megisznak. A rövid idő alatt elfogyasztott nagy mennyiségű víztől ugyanis megnő a csarnokvíz mennyisége, ami pedig olyan következményekkel járhat, mint az erősebb látáskárosodás és látótérkiesés.

De nemcsak a víz, a nap sem tesz jót szemünknek, hiszen azok az ultraibolya-sugarak, amelyek nemcsak a napon, hanem a szoláriumban is érnek minket, az ajkunkon és a bőrünkön kívül a kötőhártyánkat is megtámadják. A legjobb megoldás, ha erős napsugárzásban jó minőségű napszemüveget hordunk!

Ha már a szemüvegeknél tartunk, a szakértők mindenkit óvnak a boltban, benzinkútnál, drogériákban kapható előre gyártott szemüvegektől, amelyeket elsősorban közelre nem látóknak ajánlanak a kereskedők.

Ezektől ugyanis nemcsak a látásunk romolhat, hanem folyamatos fejfájás és rosszullét is gyötörhet minket. Az ok pedig az, hogy a nem személyre szabott okulárék nem igazodnak a pupillák és a lencsék távolságához, így hosszú távú viselése csak még több kárt okoz.

A mobiltelefonokról régóta keringenek olyan rémhírek, hogy rossz hatással vannak az agyra, és szóba került a rák is mint esetleges kockázat. Német kutatók szerint egyik vád sem megalapozatlan, ugyanis azoknál, akik rendszeresen használnak mobilt, háromszor nagyobb a szemrák kialakulásának esélye.

Ha már a telefonálást, a túlzott vízfogyasztást és a napozást beírtuk a tiltott dolgok listájába, kerüljön oda még egy: a fogyókúrázás. Ugyanis a legtöbben az áhított kacsúbb derék érdekében nem visznek be szervezetükbe elég tápanyagot. Előfordulhat ez, ha valaki egy "házi tervezésű" kúrába kezd, amelynek lényege: semmit nem eszünk. A tápanyagok hiánya nemcsak depresszióhoz, hanem súlyos szemkárosodáshoz is vezethet.

És még valami, csemegeként a sok rossz hír után, bár tudományosan a legkevésbé sem alátámasztott: az arabok "Káma-Szútrája" szerint ha állva, vagy valamilyen oldalsó pozícióban szeretkezünk, ugyancsak romolhat a látásunk. Hogy miért? Nem tudjuk. De reméljük, nem igaz...

Sz.F.


Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó

Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó 

Az Absolute Live márka egy kreatin+glutamin, egy kollagén+hyaluron és egy frissítő izotóniás itallal dobott piacra – melyek különböző élethelyzetekre kínál praktikus megoldást.
A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak

A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak 

Az óvodás korosztály életében a játék fontos szerepet játszik.
Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.