Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Spanyol Hetek a Cora áruházakban

2010. június 10.-től immár hatodik alkalommal rendeznek Spanyol Heteket a Cora áruházakban. A Corá-ban hagyomány, hogy a nemzetközi hetek keretében a magyar vásárlók egy adott ország 1-1 régiójának termékeit ismerhetik meg. Az előző évek sikerei után, Andalúzia mellett most 2 új régió mutatkozik be, Murcia és Asturias jellegzetes élelmiszereit is megismerhetik a magyar fogyasztók.

2010. június 10. és június 23. között


Az akció keretében több mint 50 spanyol vállalat több százféle termékét kínálják. Az árubemutató kulináris kalandozásra invitál, az élvezetek bőséges tárházát nyújtja mindazoknak, akik ellátogatnak a Cora hipermarketekbe.

A magyar vásárlók szívesen kiruccannak a nemzetközi konyhák kínálta ételek, italok világába, a Cora áruházak pedig szívesen kedveskednek vásárlóiknak egy-egy ország 1-1 régiójának termékeivel.
A szervezők arra törekedtek, hogy a magyar vásárlók minél szélesebb tárházát ismerhessék meg Spanyolország élelmiszeripari kiválóságainak, ezért idén 3 régió is részt vesz a hatodszorra megrendezett akcióban. A műemlékekben gazdag, kellemes klímájú Andalúzia mellett, a Spanyolország északi részén fekvő, nagy múltú Asturias és az Ibériai-félsziget délkeleti részén elhelyezkedő Murcia jellemző termékkínálata is megjelenik.
A gazdag termékválaszték jól mutatja be a spanyol gasztronómia különleges, régiónként egyedi ízeket kínáló választékát:

• Andalúziából az extra szűz olívaolajok mellett a különleges húskészítmények emelhetők ki. Az andalúz ibérsertésből készült hústermékek minőségi kategóriáját, ízvilágát az állatok tartása, valamint a táp jellege határozza meg. A legmagasabb kategóriájú ibér hústermékeket szabadtartásban, makkon nevelt állatok húsából állítják elő.
A Granadában készült sonkák egyedi zamattal rendelkeznek. Érlelésük utolsó hónapjai a környék természetes levegőjén történik, a különleges granadai klíma hatására itt fejlődik ki a sonkák inkább édes, mint sós zamatos íze.
Figyelmet érdemel a sok különleges, természetes alapanyagokból, tartósítószer és színező anyag nélkül készült lekvár, melyek közül kiemelhetjük a csokis narancs- és zöld füge lekvárt. A mézek között megtalálható az avokadó és rozmaring méz is.

• Murciából bio rizs, zabital és szója alapú desszertek érkeztek. Itt készülnek a citrommal, naranccsal, garnélarákkal, sonkával töltött olajbogyók is, melyek különösen csalogató kalandozást ígérnek a vásárlóknak.

• Asturias fával füstölt tehén- és juhtejből készült sajtokat kínál. A Proaza kolbászok megkérdőjelezhetetlen példái a tartomány sertés iparának. Előállításuk farmokon, szabadon nevelkedett állatokból történik, füstölésükhöz tölgyfát használnak. A bemutatott áruk közül innen származik a hosszan érlelt marhabélszín, és a tölgyfahordóban érlelt vörösbor is.

• Sorolhatnánk tovább a különlegességeket, az asturiai tengeri sün kaviárt, a murciai mandulás fügekenyeret, az andalúz görögdinnyés italt, a sherryt és még sok más ínyencséget Spanyolországból.

A vásárlók nyereményjátékon is részt vehetnek, és a szerencsések a katalógusban feltüntetett kuponnal a Costa Brava-ra spanyolországi utazást, illetve a Pata Negra étterembe vacsorameghívást nyerhetnek.


Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel

Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel 

A férfiak számára fontos, hogy az intim helyzetekben magabiztosak legyenek, de előfordulhatnak olyan pillanatok, amikor szükségük lehet egy kis támogatásra.
A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN

A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN 

Az elmúlt években alapjaiban változott meg mindaz, amit az anti-agingről gondolunk.
A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül?

A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül? 

A hajhullás számos nő számára jelent kellemetlen és zavaró problémát.
Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen?

Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen? 

Gondoltál-e már arra, mennyi törődést igényelnek az ízületeink?
Egészség és harmónia a mindennapokban

Egészség és harmónia a mindennapokban 

Sokan keresnek valami olyasmit, ami segít harmonikusabbá tenni a mindennapjaikat.
Mi az a botox és miért nem kell tőle félni?

Mi az a botox és miért nem kell tőle félni? 

Ha valaki először gondolkodik botoxkezelésen, általában nem a szúrásoktól fél, inkább attól, hogy mi lesz utána.
A chasen-készítés művészete Japánban

A chasen-készítés művészete Japánban 

Ma különleges élményben lesz része.
Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója

Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója 

Az egészség megőrzése ma már nem arról szól csupán, hogy mit eszel vagy mennyit mozogsz.
Élvezd a különleges szaunaélményeket

Élvezd a különleges szaunaélményeket 

Napjainkban egyre többen választják a szaunázást relaxációs tevékenységként, hiszen nemcsak a test, hanem a lélek is feltöltődhet általa.
Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában

Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában 

Az otthonok és munkahelyek kialakítása folyamatosan változik a felmerülő új igények hatására.