Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Strandvíziladba

Az egymillió forint összdíjazású VIII. Nestea Országos Strandvízilabda Bajnokság idén július 7. és augusztus 11. között az országszerte hat helyszínen kerül megrendezésre. A profi versenysorozat négy selejtező meccsel indul, melyet a ceglédi elődöntő majd az Egerben zajló döntő követ. Az idei versenysorozatban 16 csapat méri össze tudását, hogy elnyerje a fődíjat, a bajnoki címet és nem utolsó sorban az ezzel járó vándorkupát.

Minden regionális helyszínen négy csapat küzd majd meg egymással körmérkőzéses rendszerben. A szombati napokon zajló profi meccsekre 10 és 14 óra között kerül sor, melyet az amatőrök viadala követ majd. A mérkőzések szüneteiben sem fog unatkozni senki, hiszen közönségjáték, Nestea játék és ügyességi próbák zajlanak majd.

A szervezők a helyszínen várják azoknak a lelkes amatőröknek a jelentkezését, akik a délután folyamán egy nyílt viadal keretében szeretnék bemutatni tudásukat és elnyerni az értékes nyeremények egyikét. Jelentkezz Te is, és a szünetekben próbálj meg gólt lőni olimpiai bajnok kapusunknak, a versenysorozat fővédnökének, Kósz Zoltánnak!

Ha imádod a strandvízilabdát és a nyarat, kíváncsi vagy olimpiai bajnok játékosainkra és arra, hogy idén melyik csapat lesz a strandok királya vagy egyszerűen nem akarod kihagyni a nyári egyik legnagyobb buliját, ne hiányozz a meccsekről Te sem!

A VIII. Nestea Országos Strandvízilabda Bajnokság időpontjai és helyszínei:

Július 7. - Pécs, Pollák Strand

Július 14. - Nyíregyháza, Sóstói Strand

Július 21. - Székesfehérvár, Csitáry G. Emil Uszoda és Strand

Július 28. - Csopak, Holiday Kemping

Augusztus 4. - ELŐDÖNTŐ - Cegléd, Ceglédi Termálfürdő és Szabadidő Központ

Augusztus 11. - DÖNTŐ - Eger, Egri Termál és Élményfürdő

További információ:

http://www.strandvizilabda.hu

 

 És mit kell tudni a strandvízilabdáról?

A strandvízilabda a vízilabda sportból fejlődött ki, és a tengerpartokon indult hódító útjára. A sport hazai történetét 1999-től, a Magyar Strandvízilabda Egyesület Szövetség megalakulásától számíthatjuk. Az alapítók Ambrus Tamás és Petőváry Zsolt egykori sikeres vízilabda játékosok, akik 2000. július 3-án rendezték meg az első hazai Strandvízilabda Bajnokságot.

Az első bajnokságot követően a strandvízilabda népszerűsége egyre növekedett hazánkban, nem csoda, hiszen a játék rendkívül gyors, látványos és gazdag mind a mezőnyjátékosok mind a kapusok által szerzett gólokban. A résztvevő csapatok létszáma is évről-évre nő, ezért nyaranta Balatonaligán az utánpótlás, míg a felnőttek számára országszerte rendezik meg az összecsapásokat.

"A sportág hazai fejlődése minden tekintetben lépést tart a nemzetközi növekedéssel. Célunk, hogy a legnagyobb városok strandjaira és a legnagyobb vizeinkre is beköltözzön a sportág" - mondta Ambrus Tamás elnök.

A Magyar Strandvízilabda Egyesület és a versenysorozatot támogató Nestea elsődleges célja a sportág népszerűsítése nemcsak a profi játékosok, hanem az érdeklődők körében is: szeretnének minél tágabb teret biztosítani azoknak a fiataloknak, akik a nyári vakáció alatt is aktív és változatos sportolással szeretnék tölteni az idejüket.

A Nestea Országos Strandvízilabda Bajnokság idén nyolcadik alkalommal kerül megrendezésre. A versenysorozat fővédnöke az olimpiai bajnok kapus, Kósz Zoltán.

A strandvízilabda néhány fontos szabálya

  • A férfi csapatok négy (három mezőnyjátékos és egy kapus), a női csapatok öt (négy mezőnyjátékos és egy kapus ) játékosa tartózkodhat egyszerre egy időben a játéktéren. 
  • A cserejátékosok száma mindkét esetben max. három lehet.
  • Egy hivatalos mérkőzés két nyert szettig tart. Egy szett addig tart, amíg valamelyik csapat előbb eléri a hat gólt.  (női mérkőzéseknél négy gól)
  • Az első és második szett között kettő perc, a második és az esetleges harmadik szett között három perc szünetet kell tartani. A harmadik szett harmadik gólja utáni térfélcserénél nincs szünet.
  • Egy csapat a mérkőzés tartama alatt max. három alkalommal kérhet időt a szettek korlátozása nélkül. Időtartama egy perc.
  • A gól akkor érvényes, amikor a labda teljes terjedelmével áthaladt a két oldalsó kapufa közötti képzeletbeli egyenesen, azaz a gólvonalon.

Forrás: Coca-Cola Magyarország


Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel

Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel 

A férfiak számára fontos, hogy az intim helyzetekben magabiztosak legyenek, de előfordulhatnak olyan pillanatok, amikor szükségük lehet egy kis támogatásra.
A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN

A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN 

Az elmúlt években alapjaiban változott meg mindaz, amit az anti-agingről gondolunk.
A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül?

A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül? 

A hajhullás számos nő számára jelent kellemetlen és zavaró problémát.
Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen?

Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen? 

Gondoltál-e már arra, mennyi törődést igényelnek az ízületeink?
Egészség és harmónia a mindennapokban

Egészség és harmónia a mindennapokban 

Sokan keresnek valami olyasmit, ami segít harmonikusabbá tenni a mindennapjaikat.
Mi az a botox és miért nem kell tőle félni?

Mi az a botox és miért nem kell tőle félni? 

Ha valaki először gondolkodik botoxkezelésen, általában nem a szúrásoktól fél, inkább attól, hogy mi lesz utána.
A chasen-készítés művészete Japánban

A chasen-készítés művészete Japánban 

Ma különleges élményben lesz része.
Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója

Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója 

Az egészség megőrzése ma már nem arról szól csupán, hogy mit eszel vagy mennyit mozogsz.
Élvezd a különleges szaunaélményeket

Élvezd a különleges szaunaélményeket 

Napjainkban egyre többen választják a szaunázást relaxációs tevékenységként, hiszen nemcsak a test, hanem a lélek is feltöltődhet általa.
Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában

Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában 

Az otthonok és munkahelyek kialakítása folyamatosan változik a felmerülő új igények hatására.