Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Száratlan tárniccsal üdvözöljük Európát

A Magyar Posta Zrt. a hálózati forgalmi igényekre való tekintettel 2016. január 22-én névértékcserével ún. „EURÓPÁBA” és „EURÓPÁN KÍVÜLRE” feliratú értékjelzéssel bocsátja ki az 1999-ben, majd 2002-ben már kiadott „Üdvözlettel” elnevezésű két címletű forgalmi bélyegsorozatot. Az újdonság Rényi Krisztina és Svindt Ferenc tervei alapján a Pénzjegynyomdában készült.

Kép: Magyar Posta

A pipacs (Papaver rhoeas) a búzatáblák, szántók szélének jellegzetes virága, mely a júniusi táj elengedhetetlen kelléke a búzavirággal együtt. A mákfélék családjába tartozó, kb. 40-60 cm magas egyéves növény, amelynek virágai négy lángvörös (ritkán rózsaszín) levélből állnak, melyek a tövükön fekete foltot viselnek. Szára vékony, felálló, fehér serteszőrök borítják. Régen festőnövényként és gyógynövényként egyaránt használták. Jó köhögéscsillapító, némileg nyugtató hatású teáját toroköblítésre használják.

Kép: Magyar Posta

A száratlan tárnics (Gentiana acaulis) a dél-európai törmelékes hegyi lejtők évelő növénye. 5-10 cm magasra nő, kék színű tölcséres virágai jellemzően április-június táján nyílnak, de néha ősszel is virágba borul. Lándzsás, tojásdad levelei fényes zöldek. A napos, üde környezetet kedveli. A gyökérzetből készült gyógyteának májvédő hatást tulajdonítanak. Étvágytalanság vagy teltségérzettel kísért emésztési panaszok gyógyításában is használják. (Forrás: botanikaland.hu, faiskola.hu).

A bélyegeken értékjelzésként az „EURÓPÁBA” és „EURÓPÁN KÍVÜLRE” felirat szolgál, amely alapján a címletek alapvetően szabványméretű európai illetve Európán kívüli levél továbbítására alkalmasak.

Tudtad, hogy nemrég alkalmi bélyeggel tisztelgett Tömörkény István előtt a Magyar Posta! Ezt is olvasd el!


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.