A tagadás jellemzi annak a személynek a magatartását, aki nem hajlandó szembenézni az élet kellemetlen tényeivel. Akkor mutatkozik meg igazán a kellemetlen oldaláról, amikor nem akarjuk elismerni, hogy életünknek vannak olyan területei, ahol nincs minden rendben. Tagadni kezdünk, és színleljük, hogy minden rendben van. Ám ami az elmében honol, azt a test visszatükrözi. Ha egy ideig a tagadásba menekülünk, ez kezd fizikailag is megmutatkozni. Az eredmény: álmatlanság, fejfájás, emésztési zavarok, depresszió, dühkitörések és gyakran eszeveszett tevékenység.

Akkor menekülünk tagadásba, amikor életünkben vannak dolgok, melyek nem úgy alakulnak, mint szeretnénk, és ezt nem akarjuk elismerni.

A tagadás állandó kísérője a félelem. Félelem a kínos helyzettől, a méltóság elvesztésétől. A tagadásba menekülünk, amikor nem merjük bevallani magunknak vagy valaki másnak, hogy nem olyanok vagyunk, amilyenek mutatjuk magunkat.

A tagadásba menekülünk, amikor nem merjük bevallani, hogy megváltoztattuk a véleményünket. Tagadásba menekülünk, amikor el akarjuk titkolni, hogy hibáztunk, amikor többé már nem érzünk úgy, mint régen.