Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Szemed fénye - gondolsz-e rá?

Magyarországon évente több, mint 6000 ember veszíti el a látását, pedig odafigyeléssel, rendszeres szűréssel mintegy 4000 ember szeme világa megmenthető lenne. A szemünk fénye az egyik legértékesebb kincsünk, amelyet óvni kell, sokan azonban csak akkor érzik a fontosságát, amikor már károsodott szemük egészsége. Október a látás hónapja - legalább most gondolkodjunk el ezen! Aztán pedig mindig tartsuk ezt szem előtt!

A Földön minden ötödik percben megvakul egy felnőtt, minden percben egy gyermek - ha a világtalanok száma a korábbi ütemben gyarapodna, 2020-ban elérné a 75 milliót. A szembetegségek 90 százalékban a fejlődő országok lakóit sújtják, ami elsősorban a szegénység okozta vitaminhiánnyal, illetve a szemüveg és az orvosi ellátás hiányával magyarázható.

Több mint 50 százaléknak volna szüksége látáskorrekcióra - Kép: flickr

Felmérések bizonyítják, hogy az emberek több mint 50 százalékának volna szüksége valamilyen látáskorrekcióra. A gyermekek esetében is riasztó adatokról beszélhetünk, közel 30%-uk küzd valamilyen látásproblémával. Pedig a jó látás elengedhetetlen a fejlődésükhöz, hiszen a tanult információik 80%-a a látásukon keresztül jut el hozzájuk. Ha a családban magas fokú a rövidlátás vagy távollátás, illetve előfordult cukorbetegség vagy öröklődő szembetegség, fokozottan ajánlott a rendszeres szemészeti szakvizsgálat.

Nagy hangsúlyt kell fektetni a gyermekkori vakságra, amelynek a leggyakoribb oka hazánkban a koraszülöttek éretlenségéből eredő retinopátia (ROP). Ugyanakkor megfelelő szűréssel és kezeléssel, szemfenéki lézertechnikával a vakság megelőzhető.

Hazánkban a koraszülött intenzív osztályokon a 32. hét előtt született vagy 1500 gramm súly alatt világra jött kisbabák szemészeti szűrése évek óta kötelező. Ennek ellenére mégis nagy számban fordul elő a gyermekkori vakság, amely lényegesen csökkenthető lenne egy országos telemedicinális ROP szűrési rendszer működtetésével - hangsúlyozta dr. Németh János, a Magyar Szemorvostársaság alenöke, a Semmelweis Egyetem egyetemi tanára.

A multifokális lencsék minden távolságra tökéletesek
A multifokális szemüveglencsék Európa-szerte nagy népszerűségnek örvendenek, a magyarok viszont alig ismerik előnyös tulajdonságaikat. E korszerű és kényelmes lencsék az összes távolságra tökéletes látást biztosítanak, így nem szükséges váltogatni a távoli- és olvasószemüveget. A Magyar Látszerész Szövetség május-júniusi kampánya azt a célt szolgálja, hogy minél többen megismerjék a multifokális szemüveglencséket.

A retino-telemetriás ROP szűrési tevékenység és a helyszíni lézerműtét neonatológiai mentési logisztikára telepítése nem új keletű kezdeményezés, hiszen ez a rendszer regionális szinten hazánkban már 5. éve működik mintegy 25 kórház koraszülöttjeinek ellátásával. A módszerrel 100 százalékos biztonsággal kiszűrhető, hogy ki szorul lézerműtétre. A Magyarországon született veszélyeztetett koraszülöttek 2/3-át tudják ezzel a módszerrel szűrni, mintegy tíz százaléknál pedig szemfenéki lézerkezelést kell alkalmazni. Mindezek mellett sajnos a koraszülöttek körében nagyobb százalékban fordul elő szemüvegesség, kancsalság, ugyanakkor többségük rövidlátó, éppen ezért nagyon fontos a rendszeres szemészeti kontroll – tette hozzá a professzor. Ma a legfontosabb feladat a telemedicinális szemészeti szűrőprogram országos kiterjesztése.

Országos programok kellenek - Kép: wikipedia

A cukorbetegség szövődményeként kialakuló vakságra is nagy hangsúlyt kell fektetni. Magyarországon mintegy 750 ezer diabéteszben szenvedő betegből közel 37 ezer ember veszítette el szeme világát. Ez az arány a háromszorosa a Nyugat-európai mutatóknak, amit megfelelő diabéteszes retinopathia (DRP) szűrőprogrammal hatékonyan lehetne csökkenteni. Európa-szerte már több országban működik úgynevezett telemedicinális szűrés, amely nagy segítséget jelent mind az orvos, mind a beteg számára. Hazánkban több mint két éve indult el ez a program, amely azonban nem biztosít országos lefedettséget.

A diabéteszes vakság miatt felmerült költségek jelentősek, ugyanakkor hosszú távon, az országos szűrőprogram bevezetésével akár 20 milliárd forintnyi kiadást is meg lehetne takarítani, aminek a szűrőprogram felállítása és működtetése csupán a töredékét teszi ki – emelte ki dr. Németh János. Magyarországon évente mintegy 1000 cukorbeteg veszíti el a látását, azonban a teljes hazai cukorbeteg lakosságot lefedő szemészeti szűrőprogrammal és a szűrés alapján idejében elvégzett szemfenéki lézerkezeléssel 90-95%-nál megelőzhető lenne a látásvesztés - folytatta dr. Németh János. A rendszer lényege az lenne, hogy funduskamerával ellátott mozgó egységek járnák az ország háziorvosi rendelőit és cukorbeteg-szakrendeléseit, ahol naponta 60–80 cukorbeteget lehetne megvizsgálni. Felmérések szerint a hatékony program megvalósulásához 28 ilyen egységre lenne szükség, és csak egyetlen egy értékelőközpontra.

A szem- és látásvizsgálat a cukorbetegek számára évente ajánlott, de 45 éves kor fölött mindenkinek ajánlott legalább ötévenként.


Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó

Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó 

Az Absolute Live márka egy kreatin+glutamin, egy kollagén+hyaluron és egy frissítő izotóniás itallal dobott piacra – melyek különböző élethelyzetekre kínál praktikus megoldást.
A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak

A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak 

Az óvodás korosztály életében a játék fontos szerepet játszik.
Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.