Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Szépségtrend 2010: vörös ajkak

Nincs is annál erotikusabb, mint egy vörösre festett ajak éles kontúrral. Könnyű azonban hibázni, nem mindenkinek áll jól, és könnyen nevetségessé tehet. Figyelni kell rá, milyen a bőrünk színe, a fogunk színe, a szánk formája. Most eláruljuk a titkokat.

Első lépésként: próbáljunk! Soha ne vegyünk meg úgy egy rúzst, hogy nem próbáltuk ki. Mindenkinek jól áll valamilyen élénk szín, csak meg kell találni a megfelelőt. Ez pedig úgy lehetséges, ha a lehető legtöbb árnyalatot feltesszük.

 

Ha a vörössel nem vagyunk kibékülve, kicsit pinkesebb színnel kísérletezzünk, ha nincs benne egy csepp kékes tónus sem, akkor nem foghatunk nagyon mellé. Mivel ezek a rúzsok nagyon elütnek a bőr színétől, mindenképpen használjunk kontúrceruzát, ami ugyanolyan legyen, mint maga a rúzs.

Az élénk színek azonban nagyon hangsúlyosak, ezért ha emellett döntünk, az arcunk többi részét csak halványan sminkeljük. A szemünkre elég egy kis szemceruza, vagy egy halvány bézs festés. Ha valami igazán vad, esti sminkre vágyunk, akkor is válasszunk inkább feketét, szürkét. A színes szemhéjpúdert ez esetben kerüljük el.

 

A vörös ajak kényes dolog, könnyen megfakul, kopik, kiszárad. Ezért soha ne felejtsük otthon a felszerelést, így bármikor tudunk javítani rajta.

 

Ha valakinek vékony a szája, inkább halványabb árnyalatot válasszon, a sötét színek ugyanis kisebbnek mutatják az ajkakat.

 

A bronzos bőr mellett a vörösbor árnyalatai mutatnak jól, a nagyon sápadt mellett pedig a pinkes beütésűek. A klasszikus vörös rúzs az elefántcsontbőrűeknek áll jól. A sárgás fogak színét sajnos kiemelik ezek a rúzsok, úgyhogy ilyen esetben inkább a kékesebb árnyalatok mellett voksoljunk.

 

Próbálgatás közben tehát néha mosolyogjunk is rá tükörképünkre, nehogy pórul járjunk!


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.