Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Szerelem, szerelem...

Nincs még egy olyan téma, amiről annyit írtak, daloltak volna, s amely annyi különféle művészt sarkalt volna alkotásra, mint a szerelem. Definíciója, megfogalmazása ennek ellenére is, szinte lehetetlen.

Nietzsche szerint a szerelem a szexualitás esztétikuma. Ezért szép minden, ami átlényegít a szerelem és ezért válhat minden természetessé, boldogítóvá azok számára, akik szerelmesek egymásba.

Itt van már a tavasz, és ezzel együtt önkéntelenül is hajlandóbb a szívünk rabul esni, mi pedig több hajlandóságot mutatunk arra, hogy meghódítsanak, hogy szerelmesek legyünk.

Nem ok nélkül mondják sokan, hogy a tavasz a szerelmesek évszaka, és akkor a nyárról már ne is vesztegessünk szót...

 És bár eleve egy halva született ötletnek látszik, hogy tudományos keretek között vállalkozzam arra, hogy definiáljam a szeretetet és a szerelmet, mint olyant, de azért egy próbálkozást talán megér ez a téma, aminél jobban kevés dolog érdekli és varázsolja el az embert.

 A szeretet lényegét a legtöbb ember abban látja, hogy őt szeretik, és nem pedig abban, hogy ő szeret, hogy képes lenne a szeretetre. A probléma ezért számukra abban áll, hogy miként érjék el, hogy szeressék őket, hogy miként legyenek szeretetre méltók.

 Ezt a célt különböző útón-módon igyekeznek elérni.

Az egyik módszer- ezt főleg férfiak részesítik előnyben-, hogy az ember legyen sikeres, legyen annyi pénze és hatalma, amennyit csak társadalmi helyzete lehetővé tesz.

 A másik, inkább női módszer: a test és az öltözködés latba vetésével válni vonzóvá.

 Továbbá vonzóvá tehetjük magunkat úgy is, - férfiak, nők egyaránt-, hogy kellemes modort sajátítunk el, érdekesen társalgunk, készségesek vagyunk, szerények, jóindulatúak.

  Azoknak a módszereknek legtöbbje, amelyek segítségével az emberek szeretetre méltóvá akarnak válni, megegyezik azokkal, amelyekkel sikeressé akarnak válni.

Az emberek azt hiszik, hogy szeretni egyszerű; csak a megfelelő tárgyat nehéz megtalálni a szeretetünkhöz vagy a szerettetésünkhöz.

 Ennek a beállítottságnak különféle okai vannak.

Az egyik ok az a nagy változás, amely a huszadik században a "szeretet tárgyának" kiválasztása tekintetében végbement.

  A viktoriánus korban, akárcsak sok hagyományos kultúr-körben, a szerelem jobbára nem valami spontán személyes élmény-katarzis volt, amely aztán idővel házassághoz vezetett. Éppen ellenkezőleg, a házasság egyezmény volt- akár az érdekelt családok hozták létre, akár házasságközvetítő, akár pedig közvetlenül a házasulandó felel; társadalmi meggondolások mentén kötötték, a szerelemről meg feltételezték, hogy majd csak megjön az is, ha már a házasság megköttetett.

 Az utóbbi néhány nemzedékben, a nyugati világban úgyszólván egyetemessé lett a romantikus szerelem fogalma. Amely szerelmes szerelmi élmény, ami aztán házasságba torkollik. A szerelem szabadságának ez az újfajta felfogása minden bizonnyal jócskán megnövelte a tárgy jelentőségét a funkció hátrányára.

 A modern embert az is boldoggá teszi, hogy mindent megszerez magának, amit csak - készpénzért vagy részletre- megvehet. Hasonlóképpen nézi az embereket is.

  Hogy valakit éppen mi tesz vonzóvá, az - testileg éppúgy, mint szellemi kapacitást illetőleg- az időszerű divattól függ.

 A húszas években a vonzó hölgy nem vetette meg az italt és természetesen dohányzott, rámenős volt és csábos; manapság pedig egyre inkább a több háziasság és szemérem a divat.

 A tizenkilencedik század végén és a huszadik század elején a férfinak jól állt, ha erőszakos volt és begyvágyó; manapság a nyájasság és türelem kívántatik meg tőle, ha vonzó "cikk" akar lenni.

Két személy tehát akkor szeret egymásba, amikor úgy érzik, hogy megtalálják a piacon kapható legjobb tárgyat, figyelembe véve persze saját csereértékük mikéntjét, és korlátait.

 Ha két ember, aki idegen volt, egyszer csak ledönti a köztük lévő falat, és szoros közelséget érez, egynek érzi magát, az egységnek ez a pillanata az élet egyik legfelvillanyozóbb leglelkesítőbb élménye.

 A szeretetnek ez a fajtája azonban a természeténél fogva mulandó.

Eleinte azonban mindezt nem tudják: rajongásuk hevességében, abban hogy megvesznek egymásért, szerelmük bizonyítékát látják, holott esetleg csak korábbi magányosságuk mértékét bizonyítja. Szeretni művészet, éppen úgy, ahogy élni is az. És a művészet birtokába jutni az elmélet és a gyakorlat elsajátítása mellett, csak szenvedélyes akarással lehet.

Hiába a mélységes vágy a szeretetre, szinte minden mást fontosabbnak tekintenek a szeretetnél: a sikert, tekintélyt, pénzt, hatalmat - szinte minden energiánk arra megy el, hogy megtanuljuk elérni ezeket a célokat, arra pedig szinte semmi, hogy megtanuljuk a szeretet művészetét.

Felhasznált irodalom:

-         Erich Fromm: A szeretet művészete

-         Dr. Lux Elvira: Szeretet és szerelem

 Móritz Mátyás


Tippek a fáradtság leküzdésére és az energiaszint fenntartására

Tippek a fáradtság leküzdésére és az energiaszint fenntartására 

A fáradtság szinte mindenkit utolér időnként – legyen szó stresszes munkanapokról, kevés alvásról vagy egyszerűen arról, hogy túl sok minden történik körülöttünk. Ilyenkor hajlamosak vagyunk a gyors megoldásokat keresni, például még egy kávét inni vagy édességhez nyúlni, de ezek hatása rövid ideig tart.
Mit érdemes tudni a kábítószerrel kapcsolatos felelősségről?

Mit érdemes tudni a kábítószerrel kapcsolatos felelősségről? 

A legtöbb állam tiltja a kábítószerekkel kapcsolatos bármilyen magatartást, viszont országonként változik a kábítószer birtoklására vonatkozó szabályozás és annak büntetése. A kábítószerek büntetőpolitikai megfontolásai nagyon hasonlók az európai országokban, így Magyarországon is.
A tranexámsav titka: hogyan érhetünk el ragyogó bőrt?

A tranexámsav titka: hogyan érhetünk el ragyogó bőrt? 

Felmerült benned már az a kérdés, mi lehet az a különleges összetevő, ami segíthet eltüntetni a bőrön meglévő pigmentfoltokat, napbarnított foltokat vagy akár a pattanások után fennmaradó makacs nyomokat?
A jövő a rollerek biztonságos használatáé!

A jövő a rollerek biztonságos használatáé! 

A huszonegyedik század városi közlekedése forradalmi változásokon ment keresztül az elmúlt években, és ebben központi szerepet járszik a roller. Ami egykor csak gyermekjáték volt, mára a mikromobilitás szimbólumává vált, különösen az elektromos meghajtású változatok elterjedésének köszönhetően.
 A zöld szállítási megoldások reneszánsza

A zöld szállítási megoldások reneszánsza 

Eszedbe jutott már, hogy mennyire hatékony egy biciklis futárszolgálat a városi közlekedésben? A nagyvárosokban, mint Budapest, egyre népszerűbbek azok a futárok, akik kerékpárral oldják meg a csomagszállítást, hiszen a lüktető forgalomban gyorsabban célba érnek, és még a környezetet is kímélik. Mi áll ennek a trendnek a hátterében, és milyen előnyöket kínálnak ezek a szolgáltatások?
Testmozgás és mesevilág – a gyermek mindennapjai

Testmozgás és mesevilág – a gyermek mindennapjai 

A gyerekek világa játékkal, kíváncsisággal és felfedezésekkel van tele: itt az aktivitás és a mesevilág olyan elemek, melyek nemcsak fejlesztik a kicsik képességeit, hanem tartalmasabbá, boldogabbá is teszik a mindennapjaikat.
A családközpontú ellátás és a betegbiztonság a szülészet alapja

A családközpontú ellátás és a betegbiztonság a szülészet alapja 

A természetes szülés fontosságára hívta fel a figyelmet Dr. Siklós Pál, hiszen szerencsére már akár két császár után is lehetséges a hüvelyi szülés, ahogyan ikreknél is. A szülészfőorvos kiemelte a magánegészségügy azon vitathatatlan előnyét, hogy személyhez kötött szülésznő és/vagy szülészorvos választására is lehetőség van.
Ezek a leggyakoribb allergének a kutyatápokban – kerüld őket!

Ezek a leggyakoribb allergének a kutyatápokban – kerüld őket! 

A kutyák táplálékallergiái egyre gyakoribb problémát jelentenek a gazdik számára.
Ayurvéda az élet tudománya: egészség és harmónia az ősi tanításokkal

Ayurvéda az élet tudománya: egészség és harmónia az ősi tanításokkal 

Az ayurvéda több ezer éves bölcsessége sokak számára még ismeretlen, pedig ez a gyakorlat Indiából egészen napjainkig fennmaradt és elterjedt.
A rendszeres infraszaunázás jótékony hatásai

A rendszeres infraszaunázás jótékony hatásai 

Az ép testben ép lélek mondás talán sosem volt aktuálisabb, mint napjainkban.