Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Szerelmes kollégák – avagy házinyúlra mégis lövünk?

Ismert szabály, hogy ugyanazon a munkahelyen tilos „bűnös viszonyba” keveredni egymással, vagy éppen halálos szerelembe esni. Állítólag kedvezőtlenül hat a munkára és a többi kolléga lelki világára. Mit tehetünk, ha mégis egy „házi nyúlra lövünk” esettel találkozunk? Vegyük fel a szemellenzőt?

Két kollégánk amúgy sem népes csapatunkból randizgatnak. Ezzel még nem is lenne probléma, viszont egyikük nős, kétgyermekes családapa, a másikuk elvált, egyedülálló anyuka. Ez még ugyan nem sérti az Emberi Erőforrások Management vezérelvét, minket azonban feszélyez, és megkérdőjelezzük a két kolléga szakmai elhivatottságát is. Megkérdeztük a szakértőt, Thorn Jennest, New York-i köz- és elismert coachot, hogy mi a „köznép” teendője ebben az esetben?

Ne tárjuk a nyilvánosság elé a magánéletünket - Kép: Pixabay

Itt egy etikai problémával állunk szemben, ami nem jelenti azt, hogy ez egyben a többi munkatárs problémája is kell legyen. Az már nyilván önmagában helytelen, hogy valaki megcsalja a hitvesét. Mégis, nem a többiek felelőssége, hogy jelentsék az ügyeletes HR-hivatalnak a két házasságtörőt, hacsak a viselkedésük nem sérti közvetlenül az érdekeiket, és nem veszélyezteti a közös munkát. Csakis ebben az esetben lehet joguk és kötelességük is egyben, hogy beleavatkozzanak ebbe a viszonyba.

Persze először is próbáljunk meg a szerelmes kollégák viselkedése mögé nézni, megérteni őket, vagy ha nem megy, legalább értetlenül állni a helyzet előtt. Csakis azokra a dolgokra összpontosítsunk, amelyek felett irányításunk van, minden más egyébbel semmi kezdeni valónk.

Valószínűleg vannak nekünk nem tetsző megnyilvánulások a kollégák viselkedésében, mégsem hagyjuk, hogy mindez hatással legyen a közös munkára. Amíg teszik a dolgukat, és a többieket sem izgatják ezzel, addig a magánéletükhöz nem lehet köze senkinek.

Amennyiben bárki úgy gondolja, hogy ez az ügy nehezíti a munkáját, kérheti csendesen a főnököt, hogy más szerepet osszon rá a cégen belül, ha van erre lehetőség.Hiszen akinek ezzel a sikamlós problémával igazán dolga van, az tulajdonképpen maga a vezető. Neki kell felügyelnie valamennyi beosztottját.

14 női praktika, amivel magadba bolondíthatod a férfit!
Nem egyszerű dolog megtalálni álmaink férfiját, aki magas, jóképű, intelligens, jómódú, szereti a gyerekeket és az anyjukat, szóval minket is. Ha végre nem csak az álmunkban, hanem a valóságban is ráleltünk, bizony a legnehezebb, hogy meg is tartsuk. Van 14 ötletünk, hogy egy életre magunkba bolondítsuk!

Először is azt kell eldöntenie, hogy ez az „ügy” veszélyezteti-e az üzletpolitikát, a munkahelyi morált. Ha igen, nyilvánvaló, hogy lépéseket kell tennie, a felsőbb vezetéstől várni a további instrukciókat. Persze, ha nem nagy a „baj”, akkor elég egy zárt ajtós beszélgetés a két „szerelmes kollégával”, amelynek során rámutathat, hogy milyen hatással lehet kapcsolatuk a többi munkatársra - anélkül, hogy véleményezné, helyesli-e, avagy sem ezt a kapcsolatot. Megkérheti őket, hogy legyenek diszkrétek, ám figyelmeztetheti is őket arra, hogy ha a kapcsolatuk kedvezőtlen hatással lesz az ő munkájukra , illetve másokéra, akkor az ügyet feljebb kell vinnie , vagy – ami talán a legrosszabb egy turbékoló párnak – külön kell választania őket egymástól, más munkaterületre. Vezetőként néha a legnehezebb dolog felhívni a beosztottak figyelmét arra, hogy a viselkedésük miként határozza meg a többi munkatársukkal való kapcsolatukat, esetlegesen éppen negatív irányba.

Az emberek általában nem szeretik, ha a magánéletük nyílt titok az irodában, a munkahelyen. Ám ha valaki randizgatni kezd egy munkatársával, ezzel bizony számolnia kell!

Hogyan csábítsuk el a férfit szavak nélkül?
Nem kell se szó, se beszéd. Elég egy jól irányzott kacér oldalpillantás, egy szabaddá tett csukló, egy ravaszul megválasztott ajakrúzs, és máris a lábunk előtt hever álmaink férfija. Gesztusainkkal félreérthetetlen jelzéseket közvetítünk.


Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel

Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel 

A férfiak számára fontos, hogy az intim helyzetekben magabiztosak legyenek, de előfordulhatnak olyan pillanatok, amikor szükségük lehet egy kis támogatásra.
A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN

A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN 

Az elmúlt években alapjaiban változott meg mindaz, amit az anti-agingről gondolunk.
A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül?

A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül? 

A hajhullás számos nő számára jelent kellemetlen és zavaró problémát.
Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen?

Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen? 

Gondoltál-e már arra, mennyi törődést igényelnek az ízületeink?
Egészség és harmónia a mindennapokban

Egészség és harmónia a mindennapokban 

Sokan keresnek valami olyasmit, ami segít harmonikusabbá tenni a mindennapjaikat.
Mi az a botox és miért nem kell tőle félni?

Mi az a botox és miért nem kell tőle félni? 

Ha valaki először gondolkodik botoxkezelésen, általában nem a szúrásoktól fél, inkább attól, hogy mi lesz utána.
A chasen-készítés művészete Japánban

A chasen-készítés művészete Japánban 

Ma különleges élményben lesz része.
Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója

Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója 

Az egészség megőrzése ma már nem arról szól csupán, hogy mit eszel vagy mennyit mozogsz.
Élvezd a különleges szaunaélményeket

Élvezd a különleges szaunaélményeket 

Napjainkban egyre többen választják a szaunázást relaxációs tevékenységként, hiszen nemcsak a test, hanem a lélek is feltöltődhet általa.
Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában

Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában 

Az otthonok és munkahelyek kialakítása folyamatosan változik a felmerülő új igények hatására.