Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Szerető? Anya? Banya?-Te melyik vagy?

Salamon Gabriella megjelentette első könyvsorozatát, mely a női lét aspektusairól szól: a lányról, a szeretőről, az anyáról és a banyáról. Hasznos és tanulságos ismereteket ad minden nőnek, és akik nőkkel bármilyen kapcsolatban állnak, legyen az barátság, szerelem vagy munkatárs.

 A megjelent négy könyv szorosan kapcsolódik egymáshoz: a négy létforma az ősi, kőkori Istennő négy megnyilvánulási formája is egyben. A könyv segítséget próbál adni önmagunk elfogadására, illetve a női és férfi minták megismerésére és megértésére, hiszen amíg ez hiányzik, a párkapcsolatok sem működhetnek megfelelően. Megjelennek így a könyvekben a test, annak az évszakokkal analóg működésének a folyamata, a megbetegítő aspektusok és a gyógyulást hozó gyakorlatok.

A négy könyv a női életszakasz négy legfontosabb állomása:

A leány

A kezdetekről, az újrakezdés erejéről, a tavasz támogatásának ígéretéről, az élet élhetőségének lehetőségéről szól és a különböző ősi kultúrák istennőiben megjelenő támogató erőről.

A szerető

A kiteljesedésről, a világ virágba borulásáról, a Lány nővé, Szerethetővé válásáról, a szexuális erejéről, a kapcsolatokban megélt szerepekről, az érzelmek támogató/korlátozó egyensúlyáról vagy kibillentségéről, a változtatás lehetőségeinek ismereteiről szól.

Az anya

A párkapcsolatokban az előrelépést a családdá válás, a kisbaba születése hozza. A gyermekvállalás mindkét szülő tudatos döntésén múlik. A könyv ezen része az anyává (szülővé) válás folyamatának szépségeiről, nehézségeiről és az anyákat támogató istennőkről szól.

A banya

A banya, a Tél Úrnője a befelé fordulást, önmagunk árnyékaival való szembenézést segíti. A Bölcs Öregasszony energiája segít a "túlhordott" dolgok elengedésében, a feleslegessé vált érzelmek és gondolatok tisztázásában, az életkapu átlépésében, és az erő koncentrálásában, hogy tavasszal egy minőségileg más életet kezdhessünk.

A szerzőről: Salamon Gabriella a Palládium a Harmónia Ház oktatási, prevenciós és képességfejlesztő központ megalapítója. 14 éve kezdett el foglalkozni kineziológiával, melyet számos egyéb természetgyógyászati technika követett. A kineziológia mellett wellness-selfness konzultánsként, Feng shui tanácsadóként, jobb agyféltekés rajztanítás instruktoraként és családállítás vezetőjeként is dolgozik. Mindezek mellett képességfejlesztéssel, párkapcsolati terápiákkal és a nőiségben rejlő varázslatos erőkkel is foglalkozik.


Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel

Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel 

A férfiak számára fontos, hogy az intim helyzetekben magabiztosak legyenek, de előfordulhatnak olyan pillanatok, amikor szükségük lehet egy kis támogatásra.
A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN

A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN 

Az elmúlt években alapjaiban változott meg mindaz, amit az anti-agingről gondolunk.
A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül?

A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül? 

A hajhullás számos nő számára jelent kellemetlen és zavaró problémát.
Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen?

Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen? 

Gondoltál-e már arra, mennyi törődést igényelnek az ízületeink?
Egészség és harmónia a mindennapokban

Egészség és harmónia a mindennapokban 

Sokan keresnek valami olyasmit, ami segít harmonikusabbá tenni a mindennapjaikat.
Mi az a botox és miért nem kell tőle félni?

Mi az a botox és miért nem kell tőle félni? 

Ha valaki először gondolkodik botoxkezelésen, általában nem a szúrásoktól fél, inkább attól, hogy mi lesz utána.
A chasen-készítés művészete Japánban

A chasen-készítés művészete Japánban 

Ma különleges élményben lesz része.
Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója

Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója 

Az egészség megőrzése ma már nem arról szól csupán, hogy mit eszel vagy mennyit mozogsz.
Élvezd a különleges szaunaélményeket

Élvezd a különleges szaunaélményeket 

Napjainkban egyre többen választják a szaunázást relaxációs tevékenységként, hiszen nemcsak a test, hanem a lélek is feltöltődhet általa.
Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában

Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában 

Az otthonok és munkahelyek kialakítása folyamatosan változik a felmerülő új igények hatására.