Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Szerinted ki volt az Év Embere?

Kitartásukkal, emberségükkel, vagy teljesítményükkel 2017-ben példát mutattak - ez a mottó, és ennek alapján keresi 2012 óta minden évben az RTL Magyarországon az Év Emberét.  A listán idén is tíz jelölt szerepel, akikre január 1-jén 19 óráig szavazhatnak a nézők.

Enyedi Ildikó filmrendező 19 év szünet után készítette el a Testről és lélekről szóló filmjét, amellyel ő és a stáb sikert sikerre halmoz. Magyarország ezt a filmet jelölte Oscar-díjra, és Enyedi Ildikót beválogatták a díjról döntő Amerikai Filmakadémia tagjai közé, valamint a Velencei Filmfesztivál zsűrijébe.

Enyedi Ildikó a Berlini Filmfesztiválon, Kép: wikipedia

Sárosdi Lilla színésznő az Egyesült Államokban kirobbant zaklatási botrányok nyomán októberben írta ki a facebookjára, hogy 18 éves korában egy ismert színházi rendező molesztálta. Először nem mondta el, kiről van szó, nem sokkal később viszont megnevezte a zaklatóját, Marton Lászlót. A Vígszínház elismert főrendezője néhány nap után távozott az intézményből és egyetemi oktatói pályáját is befejezte.

Korábban még levegőt is nehezen kaptak, de a sikeres tüdőátültetés után még arra is volt erejük, hogy megmásszák az 5895 méter magas Kilimandzsárót Afrikában. Garda Péter és Balogh Krisztián Péter sikeresen teljesítette a kemény túrát, ráadásul oxigénpalack nélkül. Magyarországon alig két éve végeznek tüdőátültetést, eddig majdnem 40 ember kapott új tüdőt.

Vígh György, a fővárosi Szinyei Merse Gimnázium testnevelő tanára ott volt azon a diákokat szállító buszon, amely súlyos balesetet szenvedett januárban egy olasz autópályán. Saját testi épségével nem törődve visszament az égő járműbe, és több diák életét is megmentette, miközben ő maga is súlyos sérüléseket szenvedett. Vígh György a balesetben mindkét gyermekét elvesztette.

Fischer Iván, Kép wikimedia

Vajda József az ország egyik leghíresebb pékmestere korábban multicégeknél dolgozott, és az álma teljesült, amikor megnyitotta első kézműves pékségét. Számtalan segélyakciót szervezett: hajléktalanoknak ad a kenyeréből, és összeverbuválta a főváros össze kézműves pékjét, hogy kenyeret vigyenek egy hátrányos helyzetű borsodi falu lakóinak.

A jelöltek közt szerepel a Budapesti Fesztiválzenekar. A világhírű magyar szimfonikus zenekar és vezetője, Fischer Iván visszajár a világ legrangosabb hangversenyhelyszíneire, eközben fontosnak tartják, hogy a klasszikus zenéhez itthon olyanok is hozzájussanak, akik amúgy nem járnának koncerttermekbe.

Frei Zsolt, Kép: wikimedia

Deák Kristóf hatalmas meglepetést okozva idén elnyerte a legjobb rövidfilmért járó Oscar-díjat Mindenki című alkotásával. A 35 éves filmrendezőt 2017-ben tagjai közé választotta az Oscar-díjakról döntő Amerikai Filmakadémia. A szakember most arra készül, hogy Hollywoodban több filmes projektben is részt vegyen.

Baji Balázs atléta nyáron óriási sikert ért el a londoni világbajnokságon: bronzérmet szerzett a 110 méteres gátfutásban. Ez volt az első alkalom, hogy magyar sportoló szabadtéri világbajnokságon érmet szerzett. A 28 éves élsportoló sokszoros országos csúcstartó több számban is.

Pop Mert Julián a Házon kívül nagy port felvert riportjának egyik főszereplője. A bicskei nevelőotthonban felnőtt fiú volt egyike azoknak, akik bátran kiálltak a nyilvánosság elé, és elmesélték, őket és társaikat hogyan molesztálta az intézet igazgatója. Julián kiállásának köszönhetően megszűntek a zaklatások: a vezetőt eltávolították az otthonból, és már folyik ellene a bírósági eljárás.

Magyar fizikusok is tagjai voltak annak a nemzetközi kutatócsoportnak, amelynek munkája a vezetőinek Nobel-díjat hozott idén. Frei Zsolt és csapata a gravitációs hullámok létezésének bizonyításában vett részt: az Albert Einstein által megfogalmazott feltételezés igazolása valódi tudományos szenzációnak számít.

Már két éve beszélünk Magyarul Balóval
Prima Primissima díjat kapott Baló György. A 15. alkalommal kiosztott rangos elismerést magyar sajtó kategóriában az idén kollégánk, Baló György szerkesztő-műsorvezető vehette át.

„Az Év Embere” szavazás 2018. január 1. 19 óráig tart, a nézők a http://rtl.hu/rtlklub/azevembere oldalon, vagy az RTL24 applikáción keresztül adhatják le voksaikat. A listán szereplőket a szavazás lezárásáig külön-külön is bemutatják az RTL Klub Híradójában.

Szavazzatok, és legyünk büszkék, hogy ennyi kiváló ember él közöttünk!

 


A pisztácia csodája: hogyan csökkenti a stresszt és javítja a szív egészségét?

A pisztácia csodája: hogyan csökkenti a stresszt és javítja a szív egészségét? 

Az utóbbi évek kutatásai egyre inkább rámutatnak arra, hogy a diófélék fogyasztása jelentős mértékben hozzájárulhat a szív- és érrendszeri egészség javításához.
Így készítsd fel a bőröd a strandszezonra már tavasszal

Így készítsd fel a bőröd a strandszezonra már tavasszal 

A tavasz a bőröd számára is a megújulás ideje, ám mielőtt kitennéd az első erős napsugaraknak, érdemes tudatosan felkészíteni az új szezonra.
Miért van jelentősége a rendszeres szemvizsgálatnak?

Miért van jelentősége a rendszeres szemvizsgálatnak? 

Sokan csak akkor mennek el kivizsgáltatni a szemüket, amikor már egyértelmű problémát tapasztalnak a látásukban.
3+1 tipp bekuckózós estékhez

3+1 tipp bekuckózós estékhez 

Egy hosszú munkanap után sokszor másra sem vágyunk, mint arra, hogy a kanapé puha párnái között elhelyezkedve élvezzük az estét egy takaró és egy bögre gőzölgő finomság társaságában.
Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó

Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó 

Az Absolute Live márka egy kreatin+glutamin, egy kollagén+hyaluron és egy frissítő izotóniás itallal dobott piacra – melyek különböző élethelyzetekre kínál praktikus megoldást.
A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak

A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak 

Az óvodás korosztály életében a játék fontos szerepet játszik.
Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.