Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Szexelj a szívroham után is!

A szívrohamon átesett betegek számára igen fontos, hogy visszanyerjék szexuális aktivitásukat. Ennek ellenére a szexuális tanácsadást, mint az ápolás részét, gyakran elhanyagolják, több bizonyíték alapú ismeretre van szükség ezen a területen.

A szexuális aktivitás fontos az életünk során mind az akut vagy krónikus betegségeket követően, de nincs elegendő ismeretanyag a szívrohamot követő szexuális és házasélettel kapcsolatban. A betegek több mint 50 %-a arról számol be, hogy csökkent a nemi aktivitásuk és az elégedettségük a szívrohamot követően.

A legfontosabb oka ennek a félelem attól, hogy az aktus újabb rohamot indukál, emiatt pedig stressz nehezíti a szexuális életet. “A tanácsadás során bátorítani kell a betegeket a fizikai aktivitásra, és arra, hogy ne tartózkodjanak a házasélettől. A szakápolók azonban gyakran elhanyagolják ezt a feladatukat, a területen több ismeretanyag is szükséges, mind az elsődleges és másodlagos tanácsok és gyakorlati tippek esetében.” – mondta Bengt Fridlund professzor a jönköpingi Egészségtudományi Karról.

Ennek megfelelően az európai keringési betegek ápolását kutató csoport (UNITE) az Európai Kardiológiai Társaságon belül szoros együttműködésben az Egészségtudományi Karral ez év óta tekinti ezt központi kérdésnek. A csoport felmérést végzett Európában a szívbeteggek foglalkozó nővérek szexuális informáltságáról, tanácsadási szokásairól és a betegekhez való hozzáállásáról.

A SAMMI kutatócsoport a Växjö Egyetem Egészségtudományi Karáról egész országra kiterjedő felmérést végez éppen, mely a betegek és partnereik szexuális életét és a házasság működését vizsgálja az első szívroham előtti és utáni időszakban egyaránt.

A CONCORDES kutatócsoport, mely a Linköpingi és Kalmar Egyetem Egészségtudományi Karával működik együtt, az UNITE-hoz hasonló vizsgálatot végzett Svédország három délkeleti megyéjében, hogy felmérje, miként állnak hozzá a szívbetegekkel foglalkozó szakemberek a betegek szexuális és házaséletének kérdéseihez. A kutatást kiterjesztik majd a betegekre és partnereikre is.

Forrás: www.medipress.hu

 


Új lehetőségeket nyithat a technológia a szív- és érrendszeri egészség tudatosabb követésében

Új lehetőségeket nyithat a technológia a szív- és érrendszeri egészség tudatosabb követésében 

Minden dobbanás számít, mégis sokszor csak akkor kerül a figyelem középpontjába a szív- és érrendszer egészsége, amikor valamilyen tünet jelentkezik.
5 helyzet, amikor jól jöhet egy kis segítség a mindennapokban

5 helyzet, amikor jól jöhet egy kis segítség a mindennapokban 

A kisbaba érkezése a legnagyobb öröm egy család életében, ez az új helyzet azonban számos új feladattal is együtt jár.
Így támogathatod a testedet pörgős hétköznapokon is

Így támogathatod a testedet pörgős hétköznapokon is 

A munkanapok gyakran egymásba folynak: reggeli rohanás, megbeszélések, határidők, edzés, bevásárlás, majd kezdődik minden elölről.
6 jel, hogy a bőrápolási rutinod már kevés lehet önmagában

6 jel, hogy a bőrápolási rutinod már kevés lehet önmagában 

A rendszeres tisztítás, hidratálás és fényvédelem minden jól felépített bőrápolási rutin alapja.
6 tévhit a sima bőrről, amit ideje elfelejteni

6 tévhit a sima bőrről, amit ideje elfelejteni 

A sima bőr sokak számára az ápoltság és a szépség egyik jelképe, mégis rengeteg tévhit kering a szőrtelenítésről és a bőrápolásról.
Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel

Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel 

A férfiak számára fontos, hogy az intim helyzetekben magabiztosak legyenek, de előfordulhatnak olyan pillanatok, amikor szükségük lehet egy kis támogatásra.
A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN

A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN 

Az elmúlt években alapjaiban változott meg mindaz, amit az anti-agingről gondolunk.
A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül?

A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül? 

A hajhullás számos nő számára jelent kellemetlen és zavaró problémát.
Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen?

Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen? 

Gondoltál-e már arra, mennyi törődést igényelnek az ízületeink?
Egészség és harmónia a mindennapokban

Egészség és harmónia a mindennapokban 

Sokan keresnek valami olyasmit, ami segít harmonikusabbá tenni a mindennapjaikat.