Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Szexre kényszerített kislányok - tönkretett életek

A következő történet megdöbbentő és letaglózó! Egy tizenkét éves kislány immár másodszorra terhes mostohaapjától!

Az iskola tanárai - ahol a kislány tanul - már nem is csodálkoznak a dolgon. Tavaly éppen elég nagy megrázkódtatás érte őket, amikor kiderült, hogy az egyik ötödik osztályos (!) tanulójuk szexuális életet folytat saját nevelőapjával, s a kapcsolatnak gyümölcse is van, a tizenegy éves gyermek hasában növő magzat.

A kislány - úgy beszélik - elvetélt, bár az is elképzelhető, hogy szülei illegális abortuszra vitték. Amelyben évente mintegy 68 ezer nő veszti életét. Rajtuk kívül körülbelül ötmillióan mennek kórházba egyéb "mellékhatásokkal": fertőzésekkel, óriási vérveszteséggel. Nekik nagyobb szerencséjük van.

Évente mintegy tizenkilenc ezer illegális, veszélyes abortuszt végeznek a világon. Ennek oka egyrészt valószínűleg bizonyos országok szigorú szabályzása, de számolnunk kell a kiskorúak abortuszaival is, mint a fenti történetben, hiszen ezek a tanácstalan és pánikba esett gyerekek sok esetben bármire képesek azért, hogy ne derüljön ki terhességük.

Nagy-Britannia tinédzserei a legaktívabbak szexuális értelemben egész Európában, és náluk a legmagasabb a tizenévesen teherbe esett lányok száma. Nehéz eldönteni, vajon mi a jobb megoldás: az, hogy megszülik és felnevelik a gyermeküket (de gyakran egyedül maradnak), vagy megszülik, de állami gondozásba avagy nevelő szülőkhöz adják a babájukat. Netán vetessék el a magzatot, amellyel nemcsak egy emberi életet oltanak ki, hanem a sajátjukat is kockára teszik?

Az abortusznak ugyanis akkor is óriási veszélyei lehetnek, ha legálisan, jól felszerelt kórházban, nagy szaktudású nőgyógyász végzi is, nemhogy akkor, amikor kétséges tisztaságú eszközökkel, szakképzetlen ember teszi azt.

Minden abortusz rontja a következő terhesség esélyét, hiszen sérülhetnek a méh körül levő szervek, valamint a műtét alatt maga a méh is kilyukadhat. A leggyakoribb szövődmény mégis a gyulladás, amely a petevezeték elzáródását, hegesedését, valamint a méhüreg összetapadását okozhatja.

 A fiatal lányok esetében, akik még nem szültek, fontos, hogy a méhszájtágítást nagyon óvatosan végezzék el, hogy aztán a magzatot vákummal vagy küretkanállal eltávolítsák.

Nem veszélytelen így sem, főleg nem a lélekre. De vajon mi lesz azzal a kislánnyal, aki immár másodjára várandós? Talán megszüli gyermekét, vagy talán ki sem bírja hordani a magzatot? A válasz még várat magára...


Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel

Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel 

A férfiak számára fontos, hogy az intim helyzetekben magabiztosak legyenek, de előfordulhatnak olyan pillanatok, amikor szükségük lehet egy kis támogatásra.
A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN

A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN 

Az elmúlt években alapjaiban változott meg mindaz, amit az anti-agingről gondolunk.
A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül?

A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül? 

A hajhullás számos nő számára jelent kellemetlen és zavaró problémát.
Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen?

Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen? 

Gondoltál-e már arra, mennyi törődést igényelnek az ízületeink?
Egészség és harmónia a mindennapokban

Egészség és harmónia a mindennapokban 

Sokan keresnek valami olyasmit, ami segít harmonikusabbá tenni a mindennapjaikat.
Mi az a botox és miért nem kell tőle félni?

Mi az a botox és miért nem kell tőle félni? 

Ha valaki először gondolkodik botoxkezelésen, általában nem a szúrásoktól fél, inkább attól, hogy mi lesz utána.
A chasen-készítés művészete Japánban

A chasen-készítés művészete Japánban 

Ma különleges élményben lesz része.
Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója

Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója 

Az egészség megőrzése ma már nem arról szól csupán, hogy mit eszel vagy mennyit mozogsz.
Élvezd a különleges szaunaélményeket

Élvezd a különleges szaunaélményeket 

Napjainkban egyre többen választják a szaunázást relaxációs tevékenységként, hiszen nemcsak a test, hanem a lélek is feltöltődhet általa.
Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában

Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában 

Az otthonok és munkahelyek kialakítása folyamatosan változik a felmerülő új igények hatására.