Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Színházak műveltségi csatái

Május 2-án, vasárnap 21. 05-kor Bíró Kriszta, Ascher Tamás, Bálint András, Szervét Tibor, Végvári Tamás, a Duna Művészegyüttes mérték össze tudásukat a műveltség csataterén és a Duna Televízióban a több millió forintos fődíjért. A nézők mostantól követhetik az elődöntőket, amelyekben kilenc-kilenc csapat versenyzett. Minden elődöntőből a három legsikeresebben csatázó színház jut tovább.


Május 2-tól a Duna Televízió nézői is követhetik a színházak kvízjátékát. A dunatv.hu/vetelkedo honlapon az olvasók jegyeket nyerhetnek a csatára.

A csata nem most indult: február végétől összecsaptak a honi színházak. Színházigazgatók, színészek, rendezők és dramaturgok élőben játsszák Magyarország legnépszerűbb internetes stratégiai kvízjátékát, a nyolc éve működő Honfoglalót. A Duna Televízió az esemény médiatámogatója: nézői májustól ellenőrizhetik, vajon kedvenc színészeik kellő műveltséggel rendelkeznek-e ahhoz, hogy eljussanak a júniusi döntőig, amelyet a Pécsi Országos Színházi Találkozón rendeznek meg. A Duna Televízió honlapja játékkal is ünnepli a Színházak csatáit. Ha Önök is szeretnék próbára tenni általános műveltségüket, válaszoljanak a kérdésekre a honlapunkon: www.dunatv.hu/vetelkedo

A Színházak csatáiban a kvízjáték és a színházi értékek kiegészítik egymást. Színházi szakemberek mérik össze tudásukat és tehetségüket. Itt kiderül, hogy működik a memóriájuk, mire emlékeznek esetleg éppen általuk színre vitt darabok által, milyen csapatjátékosok, és mennyire gyorsak.

Az elődöntők során 27 színházi csapat mérkőzik meg általános műveltségi és színházi témakörökben. A középdöntőbe csak a 9 elődöntő csatáinak nyertese jut. A fődíjért a Pécsi Országos Színházi Találkozón játszik az a három csapat, amely akkorra már két győzelmet tudhat a magáénak. A játéknak komoly a tétje: a társulati tagok a több millió forint értékű reklám- és hirdetési megjelenésért küzdenek, amit a csapat színháza a 2010-2011-es évadban használhat fel.

Május minden vasárnapján végigizgulhatjuk a középdöntőt, és megtudhatjuk, melyik három csapat jut el a végső megmérettetésig. A Színházak csatái döntőjét a Pécsi Országos Színházi Találkozón rendezik meg, erről a Duna Televízió tudósítja nézőit.

A Duna Televízió játékkal is ünnepli a Színházak csatáit. Ha Önök is szeretnék próbára tenni általános műveltségüket, válaszoljanak a kérdésekre a honlapunkon: http://www.dunatv.hu/vetelkedo. Utána pedig szurkoljanak élőben is kedvenc színészeiknek. A helyest választ beküldők között színházjegyeket és belépőket sorsolunk ki a Honfoglaló bajnokságokra.


Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel

Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel 

A férfiak számára fontos, hogy az intim helyzetekben magabiztosak legyenek, de előfordulhatnak olyan pillanatok, amikor szükségük lehet egy kis támogatásra.
A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN

A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN 

Az elmúlt években alapjaiban változott meg mindaz, amit az anti-agingről gondolunk.
A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül?

A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül? 

A hajhullás számos nő számára jelent kellemetlen és zavaró problémát.
Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen?

Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen? 

Gondoltál-e már arra, mennyi törődést igényelnek az ízületeink?
Egészség és harmónia a mindennapokban

Egészség és harmónia a mindennapokban 

Sokan keresnek valami olyasmit, ami segít harmonikusabbá tenni a mindennapjaikat.
Mi az a botox és miért nem kell tőle félni?

Mi az a botox és miért nem kell tőle félni? 

Ha valaki először gondolkodik botoxkezelésen, általában nem a szúrásoktól fél, inkább attól, hogy mi lesz utána.
A chasen-készítés művészete Japánban

A chasen-készítés művészete Japánban 

Ma különleges élményben lesz része.
Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója

Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója 

Az egészség megőrzése ma már nem arról szól csupán, hogy mit eszel vagy mennyit mozogsz.
Élvezd a különleges szaunaélményeket

Élvezd a különleges szaunaélményeket 

Napjainkban egyre többen választják a szaunázást relaxációs tevékenységként, hiszen nemcsak a test, hanem a lélek is feltöltődhet általa.
Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában

Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában 

Az otthonok és munkahelyek kialakítása folyamatosan változik a felmerülő új igények hatására.