Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Színterápia az egészségért

A színek voltaképpen a fény különböző megjelenési formái.A Nap által sugárzott fény az életet testesíti meg, hiszen hatása nélkül az élet nem lehetséges.

Ami télen igazán feltűnik az embernek, az az, hogy nincsenek színek. Ezért is örülünk tavasszal annyira a virágoknak, a fű friss zöld színének. Ez nem véletlen, ugyanis a színek különleges elektromágneses rezgésükkel (hullámhosszukkal és frekvenciájukkal) jelentős hatást gyakorolnak ránk.

 Nem is gondolnánk, hogy már azzal, hogy milyen színű ruhát viselünk, már befolyásoljuk azt, hogy hogyan érezzük magunkat aznap.

A Nap által sugárzott fény az életet testesíti meg, hiszen hatása nélkül az élet nem lehetséges.

A színek voltaképpen a fény különböző megjelenési formái.
Terápiás hatóerejüket már az ókori egyiptomiak, görögök is tudatosan használták, habár az emberi szervezetre gyakorolt hatásának kísérletekkel való alátámasztását csak az 1900-as években kezdték meg.

Eszerint a felmerülő panaszoktól függően a betegeket olyan termekbe fektették, melynek ablakait színes, főleg piros, kék vagy ibolyaszínű anyagokkal vonták be. A kísérletek folyamán a kívülről jövő napsugarak rezgései pozitívan hatottak az adott betegségre a test, lélek és a szellem területén is.

A környezetünkben jelenlévő színek folyamatosan sugároznak, egyrészt a természet színes jelenségei (mint például az ég kékje, a lenyugvó Nap vörös-narancsos sárgája) másrészt a minket körülvevő tárgyi világ színei is.

A színterápia lényege tehát, hogy elmerülünk a már említett természet színeinek megfigyelésében. Ha erre nincs módunk, nézegethetünk színes festményeket, képeket, sőt, ruháink színével is hathatunk eredményesen lelkünkre, szerveinkre. Környezetünket, lakásunkat, bútorainkat, személyes tárgyainkat is rendezhetjük (akár a munkahelyünkön is) tudatosan úgy, ha ismerjük az egyes színek hatását, jelentését.

A piros növeli a testhőmérsékletet, ösztönzi a vérkeringést, csökkenti a fáradtság érzését, vérszegénység, vastagbélgyulladás, krónikus megfázás, izületi-gyulladás, valamint depresszió esetén alkalmazható. Túlzott mértékben azonban türelmetlenséget, agressziót okozhat.

 A narancsszín ösztönző hatású, jó hatással van az emésztési zavarokra, erősíti az immunrendszert, javítja a lép, vese, epe működését, és erősíti a méhet is.

A sárga önmagában az emésztési folyamatokat irányítja (erősíti a gyomrot), de nagymértékben hányingert is okozhat. Viszont kedvezően hat az idegrendszerre és a bőrre.

A zöld alapvetően harmonizáló szín, de a szembetegségekre, a fekélyekre, és a szívbetegségekre is használható.

A színterápia különválasztja a világos- és a sötétkéket egymástól. Míg az előbbi gyulladásokra, fertőzésekre, pajzsmirigy és torokbetegségekre alkalmazható, addig az utóbbi görcsoldó, fájdalomcsillapító hatású.

Végül az ibolya az, ami nyugtatja, harmonizálja az idegrendszert, valamint jó a nyirokkeringési, hormonális problémák és daganatos betegségek ellen.

A színek hangulatunkat, érzéseinket, lelkivilágunkat is befolyásolják. Mindenkinek van kedvenc színe, és van olyan, amit elutasít. Viszont életünk előrehaladtával ezek is változnak, például általában gyerekkorunkban egészen más színeket szeretünk, mint huszonéves korunkban, sőt hangulatunktól, jelenlegi élethelyzetünktől, élményeinktől függően is pillanatonként változhat az a szín, amit a legszívesebben látnánk.

 A kék viselete pihenésre való vágyat szimbolizál, a zöld az önbizalom, megújulás igényét mutatja. A piros az életerőt, a sárga pedig a kíváncsiságot, szellemi frissességet szimbolizálja. Az ibolya az empátia és az intuíció színe.

Ma már például szállodák wellness szolgáltatásai között is fellelhetjük a színterápiát, sőt, létezik olyan multifunkcionális zuhany is otthoni használatra, melyben mi határozhatjuk meg, hogy fürdés közben milyen szín árassza el a zuhanyzókabint.


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.