Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Sztárözön és példamutatás a Balaton Maratonon!

"Mutass jó példát!" címmel indul az a 10 napos koncertsorozat, ahol ismert sztárok és gyerekek fognak össze egy szebb világért. A Balaton Maraton augusztus elsején rajtol Zamárdiból.

Egy olyan világban élünk, ahol állandó rohanás, idegesség, aggódás jellemzi mindennapjainkat, ahol egyre kevésbé találkozunk kedvességgel, s egyre inkább elhatalmasodik a sportszerűtlenség, a kapcsolatainkat mérgező indulat. A fiatalok bűnözésben való részvétele egyre jelentősebb, s továbbra is a fiatalkorúak a kábítószer-bűnözés kiemelt célpontjai.

Gyermekeink ebben az egyre veszélyesebb világban nőnek fel. A jövő generációját hozzáállásunkkal és tetteinkkel ma alapozzuk meg. Mi több saját jövőnk, nyugdíjas éveink biztonsága vagy éppen bizonytalansága pár év múlva szintén az ő kezükben lesz, s cselekedeteikben saját nevelésünk tükröződik vissza.

                                                         

Rajtunk múlik, milyen példát mutatunk nekik. Ma még hallgatnak ránk, s tehetünk valamit, hogy a jövőnk egy picivel szebb legyen!

A Mutass jó példát! Balaton Maraton "Az út a boldogsághoz" mozgalom keretein belül évente megrendezésre kerülő Balaton körüli váltófutás, ahol sztárok kísérik a gyerekeket egy szebb jövő reményében! Az óvodások és kisiskolások napi 5 kilométer lefutásával, s "Egy szebb világ" című - saját rendezésű - színjátékuk előadásával mutatnak jó példát gyereknek, felnőttnek egyaránt. A tíznapos rendezvénysorozat alatt a programhoz kapcsolódó hírességek naponta egy-egy koncert segítségével továbbítják a jó példamutatás fontosságának üzenetét.

A Mutass jó példát! Balaton Maraton rendezvénysorozat védnökei: Beleznay Endre színművész, Animal Cannibals együttes: Qka MC és Ricsipí, Madaras Ádám Európa- és világbajnok öttusázó, Bognár Tamás színész. További támogatók: Martinek János olimpiai, világ és Európa-bajnok öttusázó, Vörös Zsuzsanna olimpiai bajnok öttusáz, Pásztory Dóra olimpiai bajnok úszó, Bella Levente, Palcsó Tamás, Caramel Kasuba L. Szilárd, Roy és Ádám, Pflum Orsi és Bartók Eszter előadóművészek.

A jó példamutatás jegyében zajló idei váltófutás augusztus 1-én pénteken Zamárdiból indul, s augusztus 10-én vasárnap Balatonalmádiban ér véget. A részletes programtervet a csatolt táblázatban olvashatják.

 www.mutassjopeldat.hu


Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel

Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel 

A férfiak számára fontos, hogy az intim helyzetekben magabiztosak legyenek, de előfordulhatnak olyan pillanatok, amikor szükségük lehet egy kis támogatásra.
A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN

A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN 

Az elmúlt években alapjaiban változott meg mindaz, amit az anti-agingről gondolunk.
A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül?

A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül? 

A hajhullás számos nő számára jelent kellemetlen és zavaró problémát.
Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen?

Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen? 

Gondoltál-e már arra, mennyi törődést igényelnek az ízületeink?
Egészség és harmónia a mindennapokban

Egészség és harmónia a mindennapokban 

Sokan keresnek valami olyasmit, ami segít harmonikusabbá tenni a mindennapjaikat.
Mi az a botox és miért nem kell tőle félni?

Mi az a botox és miért nem kell tőle félni? 

Ha valaki először gondolkodik botoxkezelésen, általában nem a szúrásoktól fél, inkább attól, hogy mi lesz utána.
A chasen-készítés művészete Japánban

A chasen-készítés művészete Japánban 

Ma különleges élményben lesz része.
Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója

Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója 

Az egészség megőrzése ma már nem arról szól csupán, hogy mit eszel vagy mennyit mozogsz.
Élvezd a különleges szaunaélményeket

Élvezd a különleges szaunaélményeket 

Napjainkban egyre többen választják a szaunázást relaxációs tevékenységként, hiszen nemcsak a test, hanem a lélek is feltöltődhet általa.
Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában

Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában 

Az otthonok és munkahelyek kialakítása folyamatosan változik a felmerülő új igények hatására.