Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Sztártervező Budapesten

Az idei budapesti Design7 sztárvendége vitathatatlanul a 2002-ben a Business Week által Európa huszonöt legbefolyásosabb tervezője közé választott holland Marcel Wanders volt. Művei számos díjat bezsebeltek már, és helyük van a világ legnagyobb múzeumaiban.

A kortárs formaművészet egyik legeredetibb figurája zsúfolásig telt teremben beszélt filozófiájáról és nem utolsósorban saját magáról a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen.

Fontos része Marcel Wanders sajátos dizájnteóriájának, hogy nemcsak praktikus - tehát észérvekkel magyarázható -, hanem érzelemmel is teli tárgyakat tervez. Véleménye szerint minden tárgy lényege az információ, amit hordoz. A minimál stílus uralkodása idején is ragaszkodott finom kidolgozású, sokszor modern anyagokat hagyományos technikával vagy a régire utaló külső megjelenéssel párosító tárgyaihoz. A minimál helyett, mint mondta "optimális" tárgyakat akar tervezni, az újdonság hajszolása helyett olyanokat, amelyek egy életen keresztül elkísérhetik tulajdonosukat, felelevenítik a kézművesség hagyományait, emberközeliek, és gyakran nosztalgiát ébresztenek.

Ennek ellenére, vagy talán éppen ezért, művei vitathatatlanul eredetiek, és gyakran nem nélkülöznek némi humort sem - mely azonban szigorúan nem önmagáért való, hanem például a forma és a használat paradox jellegéből adódik. Munkájában fontos szerepe van a véletlen és tudatos elemek kombinációjának, tervezett vázasorozatot egy tüsszentés háromdimenziós modellje alapján, de nem riad vissza olyan profánnak tűnő ötletektől sem, mint a tojásokkal megtöltött gumióvszer, mely aztán egy klasszikus porcelánváza öntőformája lett.

A tárgytervezés mellett újabban belsőépítészettel is foglalkozik, mesebeli palotára emlékeztető, az utolsó részletig átgondolt és feldíszített terei közül a szerencsések egy Miamiban lévő hotelt akár élőben is megcsodálhatnak.

Wanders azonban nem kizárólag álomvilágban él. A luxusapartmanok mellett olyan jótékony akciók is köthetők a nevéhez, mint a 2001-ben elindított Can of Gold (Aranykonzerv) projekt, amely eddig hat országban segített a hajléktalanoknak.

Kattintson a galériára!

 Marcel Wanders

A hollandiai Boxtelban nőtt fel, 1988-ban szerzett diplomát az arnhemi School of the Arts-ban. Nemzetközi hírnevét a Droog Design kollekciójában szereplő, 1996-ban tervezett Knotted Chair (Csomózott szék) sikerével alapozta meg. Mára igazi világsztár, aki Európa olyan meghatározó dizájnmárkáival dolgozik együtt, mint a B&B Italia, a Bisazza, a Poliform, a Moroso, a Flos, a Boffi, a Cappellini vagy a 2000-ben létrehozott Moooi, amelynek tevékenységében a tervezési feladatokon túl művészeti vezetőként és résztulajdonosként is közreműködik.

Timár Gigi

Fotók: Annie Leibovitz portréfotója a GAP számára, www.marcelwanders.com, www.mondriansouthbeach.com

A cikk a Piac és Profit 2008. novemberi számának NHD rovatában jelent meg.


Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel

Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel 

A férfiak számára fontos, hogy az intim helyzetekben magabiztosak legyenek, de előfordulhatnak olyan pillanatok, amikor szükségük lehet egy kis támogatásra.
A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN

A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN 

Az elmúlt években alapjaiban változott meg mindaz, amit az anti-agingről gondolunk.
A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül?

A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül? 

A hajhullás számos nő számára jelent kellemetlen és zavaró problémát.
Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen?

Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen? 

Gondoltál-e már arra, mennyi törődést igényelnek az ízületeink?
Egészség és harmónia a mindennapokban

Egészség és harmónia a mindennapokban 

Sokan keresnek valami olyasmit, ami segít harmonikusabbá tenni a mindennapjaikat.
Mi az a botox és miért nem kell tőle félni?

Mi az a botox és miért nem kell tőle félni? 

Ha valaki először gondolkodik botoxkezelésen, általában nem a szúrásoktól fél, inkább attól, hogy mi lesz utána.
A chasen-készítés művészete Japánban

A chasen-készítés művészete Japánban 

Ma különleges élményben lesz része.
Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója

Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója 

Az egészség megőrzése ma már nem arról szól csupán, hogy mit eszel vagy mennyit mozogsz.
Élvezd a különleges szaunaélményeket

Élvezd a különleges szaunaélményeket 

Napjainkban egyre többen választják a szaunázást relaxációs tevékenységként, hiszen nemcsak a test, hanem a lélek is feltöltődhet általa.
Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában

Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában 

Az otthonok és munkahelyek kialakítása folyamatosan változik a felmerülő új igények hatására.