Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Szülés utáni depresszió - apáknál?

Eddig csak az anyák körében vizsgálták a szülés után - általában 2-3 héttel jelentkező depressziót, ám egy amerikai kutatás során kiderült, hogy az apákat hasonló arányban sújtja!

A nagyfokú levertséggel, szomorúsággal, ürességérzettel járó tünetcsoport a kisgyermekes anyák 14 százalékánál jelentkezik. A depressziós kismama elfordul a szeretteitől, kudarcérzet sőt akár, öngyilkossági gondolatok is gyötörhetik - ha nem kezelik, akár egy évig vagy még annál is tovább.

Amerikai kutatók felmérései szerint azonban a kispapák helyzete sem sokkal jobb: 10 százalékuknál figyelhető meg gyermekük születése után depresszió.

Az 5 ezer család vizsgálata során megállapították, hogy a gyerekre nézve kifejezetten hátrányos, ha egyik vagy mindkét szülő depressziós. Az ilyen szülők gyakran úgy altatták el a babát, hogy cumisüveget raktak a szájába, nem foglalkoztak velük annyit, kevesebbet beszéltek hozzájuk, nem meséltek, énekeltek nekik. A depressziós anyák kisebb számban is szoptattak.

Míg a nők depressziója könnyebben felismerhető, kevésbé titkolják, addig a férfiaknál inkább ingerlékenységben, agresszióban, ellenséges viselkedésben nyilvánul meg.

Fontos, hogy a házastárs komolyan vegye a másik problémáját és mielőbb forduljanak szakemberhez!

forrás: www.informed.hu nyomán

F.K.M.


Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel

Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel 

A férfiak számára fontos, hogy az intim helyzetekben magabiztosak legyenek, de előfordulhatnak olyan pillanatok, amikor szükségük lehet egy kis támogatásra.
A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN

A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN 

Az elmúlt években alapjaiban változott meg mindaz, amit az anti-agingről gondolunk.
A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül?

A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül? 

A hajhullás számos nő számára jelent kellemetlen és zavaró problémát.
Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen?

Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen? 

Gondoltál-e már arra, mennyi törődést igényelnek az ízületeink?
Egészség és harmónia a mindennapokban

Egészség és harmónia a mindennapokban 

Sokan keresnek valami olyasmit, ami segít harmonikusabbá tenni a mindennapjaikat.
Mi az a botox és miért nem kell tőle félni?

Mi az a botox és miért nem kell tőle félni? 

Ha valaki először gondolkodik botoxkezelésen, általában nem a szúrásoktól fél, inkább attól, hogy mi lesz utána.
A chasen-készítés művészete Japánban

A chasen-készítés művészete Japánban 

Ma különleges élményben lesz része.
Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója

Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója 

Az egészség megőrzése ma már nem arról szól csupán, hogy mit eszel vagy mennyit mozogsz.
Élvezd a különleges szaunaélményeket

Élvezd a különleges szaunaélményeket 

Napjainkban egyre többen választják a szaunázást relaxációs tevékenységként, hiszen nemcsak a test, hanem a lélek is feltöltődhet általa.
Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában

Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában 

Az otthonok és munkahelyek kialakítása folyamatosan változik a felmerülő új igények hatására.