Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Támogatást kaptak a magyarországi állatkertek

Az Intervet/Schering Plough, a világ és egyben Magyarország legnagyobb állatgyógyszer és vakcina gyártó és forgalmazó cége, támogatója a magyarországi állatkerteknek és vadasparkoknak. Az idén is több millió forint értékű állatgyógyászati termékkel és vakcinákkal ajándékozta meg a Fővárosi Állat-és Növénykert mellett, nyolc vidéki város - Debrecen, Győr, Jászberény, Pécs, Miskolc, Budakeszi, Szeged, valamint Veresegyháza állatkertje is.

Számos olyan betegség és veszély fenyegeti az állatkertekben élő vadállatokat is, amelyek megelőzése és kezelése kapcsán az állatkerteknek igen nagy felelőssége és anyagi ráfordítása szükséges. Az odafigyelés azért is fontos, mert szerencsére gyakran hallunk csodálatos híreket arról, hogy kihalásban lévő vadállatokat sikeresen szaporítanak és nevelnek fel ezek az intézmények. .

Léteznek olyan betegségek is, amelyek az állatokról emberre is terjedhetnek.

A veszettség például az emlős állatok gyógyíthatatlan vírusos megbetegedése, amely az emberre is közvetlen fenyegetést jelent. A veszettségben megbetegedett ember vagy állat gyógyíthatatlan, ezért a megelőző jellegű védőoltás az egyetlen védekezési lehetőség. Az emlős állatok védőoltásával önmagunkat és környezetünket is védjük.

Szintén az utóbbi évek veszélyforrása a madárinfluenza, amely betegség megelőzése a madarak beoltásával kezdődik. A tavalyi évben az Intervet ezért szorgalmazta az összes magyarországi állatkert madárlakójának beoltását a H5N1, vagyis a madár influenza elleni vakcinával.

Az adomány kapcsán Hanga Zoltán, a Fővárosi Állat-és Növénykert szóvivője elmondta:

"A Budapesti Állatkert farkascsaládja az egész intézmény nevében köszöni az Intervet nagylelkű adományát, amellyel hozzájárult a kert lakóinak kicsattanó egészségéhez. Mi farkasok külön is hálásak vagyunk, hogy az adományozás mellett jelképesen örökbe is fogadta családunk legifjabb tagjait. Az oltóanyag mellett köszönjük a szeretetet is!"

"Az Intervet, a világ legnagyobb állatgyógyszer-gyártó cége, ezekkel a hozzájárulásokkal tudja támogatni az állatkertek és vadasparkok működését. Fontosnak tartjuk, hogy hozzájáruljunk az itt élő állatok egészségének megőrzéséhez is, hiszen számos alkalommal lehettünk tanúi annak, mekkora örömet tudnak szerezni a hozzájuk kilátogatóknak" - nyilatkozta Molnár Judit, az Intervet kommunikációs vezetője.

Ezen túlmenően a vállalat elkötelezett támogatója minden olyan tevékenységnek és szervezetnek, ahol az állatok valamilyen módon segítséget nyújthatnak az embereknek is. "Emlékezetes élmény marad számunkra, amikor tavaly ősszel Gesztesi Károly művész úr kíséretében egy rendhagyó sétára vihettünk el több, mint száz fogyatékkal vagy hátrányos helyzetben élő gyermeket a Fővárosi Állat- és Növénykertben. Az ilyen pillanatok és lehetőségek bíztatnak minket arra, hogy folytassuk ezt az irányvonalat és hangsúlyozzuk a támogatások fontosságát."


Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel

Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel 

A férfiak számára fontos, hogy az intim helyzetekben magabiztosak legyenek, de előfordulhatnak olyan pillanatok, amikor szükségük lehet egy kis támogatásra.
A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN

A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN 

Az elmúlt években alapjaiban változott meg mindaz, amit az anti-agingről gondolunk.
A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül?

A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül? 

A hajhullás számos nő számára jelent kellemetlen és zavaró problémát.
Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen?

Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen? 

Gondoltál-e már arra, mennyi törődést igényelnek az ízületeink?
Egészség és harmónia a mindennapokban

Egészség és harmónia a mindennapokban 

Sokan keresnek valami olyasmit, ami segít harmonikusabbá tenni a mindennapjaikat.
Mi az a botox és miért nem kell tőle félni?

Mi az a botox és miért nem kell tőle félni? 

Ha valaki először gondolkodik botoxkezelésen, általában nem a szúrásoktól fél, inkább attól, hogy mi lesz utána.
A chasen-készítés művészete Japánban

A chasen-készítés művészete Japánban 

Ma különleges élményben lesz része.
Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója

Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója 

Az egészség megőrzése ma már nem arról szól csupán, hogy mit eszel vagy mennyit mozogsz.
Élvezd a különleges szaunaélményeket

Élvezd a különleges szaunaélményeket 

Napjainkban egyre többen választják a szaunázást relaxációs tevékenységként, hiszen nemcsak a test, hanem a lélek is feltöltődhet általa.
Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában

Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában 

Az otthonok és munkahelyek kialakítása folyamatosan változik a felmerülő új igények hatására.